Tartsunk csajos napot!

Carte d'Or | 2009. Április 28.
A pasik rendszeresen tartanak sörözős, kártyázós, billiárdozós estét, amivel lazítanak és feltöltődnek a következő hetekre. Érdemes példát venni róluk. Ne várjunk valami különleges alkalomra, egyszerűen csak beszéljük meg a régi barátnőkkel, hogy eltöltünk együtt egy kellemes, valódi csajos estét.

Lehet beszélgetős, filmnézős, társasozós, vagy akár mindhárom együtt, hiszen nem az esemény a fontos, hanem a közösen eltöltött idő. Olyan ritkán szánunk időt a barátainkra, pedig velük tudunk a legjobban kikapcsolódni.

Az ilyen estében az jó, hogy nem kell rá külön felkészülni, mert akkor lesz izgalmas, ha teljesen spontán körvonalazódik a program. Egy – két üveg bor, pizza rendelés, majd egy finom kis Carte d’Or jégkrém, és máris megvan minden, amire szükségetek lehet.

Amíg megvacsoráztok, kortyolgatjátok a borocskát minden lelkizős témát kivesézhettek, és a végére már biztosan hatalmas nevetésbe fordul át a buli, hiszen végre megkönnybülten oszthatjátok meg egymással az életetek nagy titkait.

A nagy beszélgetés után pedig jól fog esni egy finom Carte d’Or jégkrémdesszert, mondjuk a sokak által kedvelt Dobostorta, a hozzá passzoló romantikus filmmel.

Megnézhetitek azt a “limonádét”, amire a pasik biztosan nem hajlandóak veletek elmenni a moziba. És ha még ezután sem fullad ki a buli, jöhet egy jó kis társasjáték. A felhőtlen kacagás, a finom édesség, és egy újabb pohár bor méltóan koronázza meg a csajos estéteket.

Talán nem is hinnéd mennyi új energiát fog adni, egy ilyen kellemes este. Ne várjatok hát a következő találkozáshoz valamilyen alkalomra! Bármelyik napon elég egy körlevél, és máris szabaddá tehetitek magatokat.

 

A férfiak is örömmel fogják fogadni a csajos esték bevezetését, ugyanis a legközelebbi férfibulit így akár kérdezés nélkül leszervezhetik, sőt a “csöpögős” filmeket is megússzák!

 Tovább a honlapra!

 

 

Exit mobile version