Ahogy eszik, úgy szeretkezik?

Hidasi Judit | 2009. Augusztus 10.
Szex és szex között legalább annyi különbség lehet, mint egy szendvics elfogyasztása és egy többfogásos ínyencvacsora között. Igaz, néha mindkettő bejön, kinek-kinek a hangulata alapján.

Szex és étel – mindkettő kell az élethez

Ha az elemi szükségletekre gondolunk, nem is jutunk tovább e kettőnél, lévén az egyik a fejfenntartás, a másik pedig az önfenntartás miatt kell. A lényeg, hogy valójában mindkettő művészet, lehetsz ínyenc a konyhában és az ágyban is. A kettőt kombinálni pedig igazi élmény, aki még nem próbálta, játsszon el a gondolattal, kicsit később pedig a partnerével. Ha még kezdő vagy a témában, nézd meg a 9 és ½ hét című filmet, annak is azt a jelenetét, mikor az akkor még nagyon jóképű Mickey Rourke (előjátékként) hosszan megeteti a szépséges Kim Basingert, aki csukott szemmel tűri a kényeztetést.

Az étel mint metafora

Charlie Glickman szexológus több éven keresztül kutatta a kapcsolatot az intimitás és az étkezés között, végül arra jutott, hogy viselkedésünk és magatartásformáink nagyjából hasonlóak mindkettőnél. „Először is, az első szembetűnő hasonlatosság, hogy mindkét szituációra ráhúzható a kijelentés: nem tudhatod, hogy mit és hogyan szeretsz addig, amíg meg nem próbálod. Lehet, hogy idegenkedsz a kínai konyhától, amíg meg nem ízleled a különleges fűszereket, de utána heti egyszer visszamennél abba az étterembe. Ha viszont ha az első falat után nem ízlik, akkor valójában soha nem is fog.”

Természetesen ez a kijelentés bizonyos életszakaszokra igaz, hiszen, mint majdnem minden színtéren, az ízlésünkben is változunk, finomodunk az évek alatt. Így történik meg, hogy a szexben is rákaphatunk olyan dolgokra, amelyek korábban egyáltalán nem okoztak örömet.

Ha a pasid szexuális étvágyára vagy kíváncsi, jobb, ha megfigyeled, mit és hogyan eszik.

Aki nem nyitott az újdonságok iránt, az a szexben is inkább a jól bevált sémát követi. Figyeld meg, hogy megkínál-e a saját adagjából, mert ez azt jelenti, hogy nem önző az ágyban. Ha alaposan megrág, megízlel mindent, és még élvezi is (esetleg hangot is ad tetszésének), majdnem biztos, hogy hosszú és gyengéd előjátékban lesz részed. Ha viszont percek alatt elpusztítja a vacsoráját, jobb, ha gyors menetre készülsz, amivel semmi gond, ha neked is éppen ehhez van hangulatod.

Az igazán jó szeretők pontosan elképzelik az étkezést, ösztönből tudják, hogy milyen húshoz milyen ital passzol, szívesen rendelnek neked is, ha elakadtál, és a vacsora kulináris utazás lesz, egymás ételének végigkóstolásával, a végén pedig kellemes desszerttel. Amire néha már az ágyban kerül sor…

Ki kihez passzol?

Már gyerekkorodban is feltűnt, hogy a legjobb barátnőd ugyanazt a fagyit szereti, mint te? Nem véletlenül, nem csak az ízlésetek volt hasonló. Egy kaliforniai egyetem kutatást is végzett a fagylaltok preferenciája alapján, és egészen odáig jutottak, hogy konkrét személyiségjegyek állapíthatók meg abból, hogy ki milyen ízű jeges desszertet szeret.

Ugyanez a kísérlet a férfiakra és a szexuális szokásaikra is kiterjeszthető. A zárkózott típus valószínűleg soha nem fogja kipróbálni a nyilvános szexet, míg a spontán srácodat simán ráveheted egy ilyen megmozdulásra.

Az ízek és az ízlésvilág sokat elárul a személyiségről, és ha hozzád illő partnert keresel, nem árt tesztelni, hogy kedveli-e azokat az ételeket, amelyeket te. Természetesen nem lehet százszázalékos az egybeesés, de tízből hét már elég jó aránynak számít.

Charlie Glickman még egy fontos dologra figyelmeztet: ha zavar, ahogy a pasid eszik (konkrétan nem tudod nézni), jobb, ha gyorsan elbúcsúzol tőle. A metódus, hogy a nap végén a nő ételt tesz a férfi elé, és ez őt örömmel tölti el, genetikus, évszázadok óta így van. Ha azonban feszült leszel tőle, netán undorít, ahogy a párod szájában eltűnik egy-egy falat, jobb, ha belátod, hogy alapvető taszítás van kettőtök között. Ha még nem jött felszínre, sajnos előbb-utóbb fog.

 

A legismertebb afrodiziákumok és azok hatásai:

  • Bazsalikom: Izgató hatású olajokkal teli növény. A hindu vallás szerint szent és boldog szexuális életet biztosít.
  • Csili: A csípős ízek kedvelőinek ajánljuk, szinte azonnal feltüzeli az embert. A cseresznyepaprikának ugyanilyen hatása van. Forró lesz tőle a véred!
  • Csoki: Mivel koffeint is tartalmaz, azonnal felébreszt (és benned sok egyéb mást is). Azonnal pozitív hangulatba hoz, és „felnyomja” a szexuális vágyadat.
  • Datolya: Kedvelt arab gyümölcs, növeli a spermaszámot. Magas gyümölcscukor-tartalma miatt sok energiát ad a lepedőgyűréshez.
  • Fahéj: Az illóolajok azonnal megnövelik a potenciát. Egyes ősik kultúrákban a férfiak a nemi szervükre is kenték. Ezzel azért óvatosan, mert csíphet!

Afrodiziákum

Az étel azonban nem csak arra jó, hogy pluszinfót nyerj a pasidról. Arra is, hogy tovább fokozd az intim együttlétek szépségét, hogy még felejthetetlenebb pillanatokat éljetek át.

Ha tudsz főzni, már eleve nyert ügyed van. Hívd át magadhoz egy könnyű vacsorára, és ültesd le a konyhában, mondván, még néhány perc türelmet kérsz, hogy minden friss legyen. Ezek után nyugodtan sürögj-forogj előtte a rövid szoknyádban, meglátod, hogy a gondoskodó, szexi nő képe azonnal be fogja indítani a fantáziáját. Kínáld meg egy finom itallal, és hagyd, hogy leeresszen a nehéz nap után.

Legyél huncut, és használj különböző fűszernövényeket afrodiziákumként, mert ezek indítják be és fokozzák a nemi vágyat. Elképzelhető, hogy a vacsi végére már nem lesz rajtad ruha. Ne sértődj meg, nem azért hagyja félbe az evést, mert nem tudsz főzni…  

Exit mobile version