Bartók Eszter: Megtaláltam az utam

Az egyik üzletközpont kávézójában ülünk le beszélgetni. Amíg a helyünkre érünk, Esztert érdeklődő férfitekintetek kísérik. Ez a kitüntetett figyelem nem is annyira az ismert énekesnőnek szól, sokkal inkább a csinos nőnek.

– Sugárzik rólad, hogy jól érzed magad a bőrödben, hogy harmóniában élsz önmagaddal. A kislányos külső már a múlté. Azt mondanám, vampos vagy!

– Minden változáshoz kell egy nagy felismerés. A magánéletemben volt egy olyan időszak, egy törés – erről nem is szeretnék beszélni –, ami után négy hónapra vidékre költöztem, haza a szüleimhez. Elvonultam a világtól, elkezdtem írni. És közben megtaláltam az utam. Számomra egyébként is az írás a legjobb gyógymód a lelki problémákra. Egy napon végignéztem magamon, és elhatároztam, hogy változtatok néhány dolgon. Újra sportolni fogok, előveszem azokat a ruhákat, amelyeket még fel sem próbáltam. És ahogy ezek az apróságok a helyükre kerültek, én is egyre jobban éreztem magam. Visszaköltöztem Pestre, újra felvettem a tempót: dolgozom, fellépek, zenélek. Már a harmadik lemezemet készítem.

– Erősek a családi kötelékeid. A szüleid hogyan fogadták a pályaválasztásodat?

– Mindenki számára váratlan volt, hogy így alakult. Amikor annak idején jelentkeztem a Megasztárba, még nem lehetett sejteni, mit hozhat számomra. Miután elénekeltem az Elefánt dalt, megkeresett a kiadó, amelyikkel azóta is dolgozom, és ekkor már tudtam, bármi is történjék a továbbiakban, lesz egy lemezem. Egyébként tényleg nagyon jó a kapcsolatom a szüleimmel. Hihetetlen, mennyire lépést tartanak a világ dolgaival. És nem kertelnek, egyszerűen megmondják nekem, ha azt látják, hogy valami nem olyan már, mint rég. Ugyanakkor hagynak kibontakozni, soha nem erőltettek semmit. A zenélés sem áll távol tőlük. Amikor együtt vagyunk, hatalmas örömzenélést szoktunk tartani. Bátran mondhatom, örülnek, hogy ezt a pályát választottam.

– Nemcsak énekesnő vagy, hanem író, alkotó ember. Hogyan születnek a dalaid?

– Mindig nálam van a diktafonom, hogy amikor jön az ihlet, felvehessem rá a dallamot. Egyébként legtöbbször éjszaka írok. Nappal nem annyira vagyok jelen, testben igen, de lélekben kevésbé. Éjjel viszont bezárom az ajtót, előveszem a gitárom, és elkezdek írni. Legtöbbször a szöveg és a zene egyszerre születik meg, ritka az, amikor csak a szöveg készül el. De nem is hagy nyugodni, amíg nincs meg a dal teljesen. Addig gyűröm, amíg minden a helyére nem kerül. Utána megnyugszom. Az alkotás számomra öröm. Ilyenkor megszűnik a külvilág, nincsenek ésszel irányított történések. Ha szomorú a dalom, előfordul, hogy el is bőgöm magam, annyira átélem. A vidámra sikerült nóta pedig úgy felpörget, hogy órákon át nem bírok elaludni. Ezekért a pillanatokért szeretem csinálni! Ez tart életben, ez motivál, ettől érzem jól magam. Örülök, amikor visszajelzést kapok a közönségtől, amikor velem együtt énekelik a dalokat. Valódi csoda számomra, hogy ezzel foglalkozhatok!

– És nem félsz kiadni magad a dalaidban? A számaid többsége bensőséges vallomás.

– Akkor nem adnám ki magam, ha ésszel irányítanám a dolgokat. De én ezt az egészet lélekből csinálom. Amúgy is túlfűtött, szenvedélyes, mély érzésű emberkének tartom magam. Vagy nagyon lángolok, vagy visszavonulok. Ilyenkor mindent az érzelem motivál, olyannyira, hogy amikor a második lemezem írását befejeztem, volt egy elég nyomasztó látomásom, ami tudatosította bennem, hogy mennyire mélyre ástam le magamban. Kicsit rémisztő volt, mert olyan meztelennek éreztem magam. De ez az írás, alkotás velejárója. Az öncélú magamutogatásnak nem vagyok híve! Megrendelésből, csak azért, mert trendi, nem tudnék írni. Bennem csak úgy történnek a dolgok, ehhez viszont néha kell a magány, az elvonulás. Mert a történéseket fel kell dolgozni, újra kell őket élni, és fantáziálni kell róluk. Ilyenkor alaposan „megrágom” az életem. Nem mindig jó ez! De azért alapjában vidám vagyok.

Az interjú folytatását megtalálod a Wellness magazin szeptemberi számában, amelyet most akár háromféle színű fürdőszettel is megvásárolhatsz. Keresd az újságárusoknál!