Egy mozdulat a nagyobb önbizalomért

nlc | 2009. Október 12.
Az az ember, aki egyenesen ülve beszél, szavahihetőbbnek tűnik mások szemében, mint aki tartás nélkül, gubbasztva teszi ugyanezt. Amerikai kutatók most felfedezték, hogy az egyenes derékkal ülő ember saját állításait is inkább elhiszi.

Ha valaki görnyedten ücsörög, nem csak mások szemében, hanem önmaga előtt is kevésbé hat komolynak. Az egyenes tartás ezek szerint erősíti a saját magunkba vetett hitet – erre a meglepő eredményre jutottak ohiói kutatók 71 hallgatón végzett tanulmányuk alapján. A hallgatóknak saját magukat kellett jellemezniük pozitív, illetve negatív tulajdonságok felsorolásával.
A magukat egyenesen tartó személyek jobban bíztak önértékelésük hitelességében, mint azok a hallgatók, akik görnyedve hajoltak az asztal fölé – tudósított a Die Welt című német lap internetes kiadása (www.welt.de) a European Journal of Social Psychology című szaklapban megjelent tanulmányra hivatkozva.
Az egyenes tartású hallgatók attól függetlenül bíztak saját gondolataikban, hogy azok pozitívak vagy negatívak voltak – emelte ki Richard Petty, az Ohiói Egyetem kutatója a vizsgálat eredményei közül.

 

Exit mobile version