– Mi az, ami a legjobban képes téged motiválni?
– A hivatásom számomra igazi, őszinte szerelem, másképp nem is menne. Az jelenti a legnagyobb örömöt, ha a színpadon állhatok. Nagyon fontos, hogy jól érezzem magam munka közben, ha valamihez nincs kedvem, el sem vállalom. De ami igazán kedvemre való, azt akár ingyen is megcsinálom. Talán önzőség, hogy jól akarom érezni magam, de ettől lesz természetes, odaadó a játékom. Rosszkedvűen nem lehet kiállni, a színpad nagyítóként működik, és pillanatok alatt kiderül, ha máshol jár az eszem.
– Tettél fogadalmat az új évre?
– Nem fogadtam meg semmit, mert nem szeretnék csalódni magamban, ha esetleg megszegem az ígéreteket. Ha valamiről utólag úgy gondolom, rosszul tettem, próbálok változtatni, másként cselekedni, de ez nem dátumfüggő. A „holnaptól megváltozom” fogadalom sosem működik igazán.
– A múlt év végén volt a bemutatója a Mégis kinek az élete? című darabnak, amely egy mozgásképtelenné vált férfiról szól. Megérintett a történet?
– Miután elolvastam, kérdeztem is a rendezőt, hogy éppen ezt a szomorú történetet akarja-e színre vinni ebben a depressziós, negatív hangulatban, amely az országot manapság jellemzi. Azt felelte, ilyenkor van igazán szükségük az embereknek az elgondolkodtató történetekre. És igaza lett! Szívmelengető a darab, és szinte tapintható, ahogy a közönség meghatódik, elgondolkozik, és minden új megvilágításba kerül. Az előadás kezdetén a nézőkön érezni a vibrálást, a feszültséget, de húsz perc sem telik bele, és teljesen kicserélődnek, a végén pedig mosollyal az arcukon távoznak. Remélem, hogy ez az érzés még jó pár napig tovább él bennük.
– Több – egészséges életmódra felhívó – kampány arca vagy. Hiszel abban, hogy mindent a tudatunk irányít, és egy kis odafigyeléssel megőrizhetjük egészségünket?
– Az ember pszichésen hathat az egészségére. Rajtam kizárólag akkor tör ki a betegség, amikor stresszes vagyok, vagy túlhajszolom magam. A szervezetem így jelzi, hogy ideje lassítani. Amikor sokat dolgozom, gyakran nyakfájással ébredek, pedig „csak” a hát felső részén lévő stresszközpont figyelmeztet, hogy túl nagy a terhelés. Igyekszem odafigyelni ezekre a jelzésekre, és lazítani egy kicsit.
– Kitartó, küzdő típus vagy?
– Alapvetően lusta embernek tartom magam. Ha nem dolgozom, képes vagyok napokig az ágyban fekve olvasni. Ám ha belekezdek valamibe, azt teljes erőbedobással, hatalmas önuralommal és fegyelemmel viszem véghez.
– Legutóbb a Csillag születik zsűrijében láthattunk. Nem volt félelem benned, amikor elvállaltad?
– Dehogynem! Sokáig gondolkoztam azon, van-e jogom ilyen fiatalon véleményt alkotni mások teljesítményéről, de meggyőztem magam, hiszen több mint tíz éve vagyok a szakmában, nem számítok már kezdőnek. Emellett tudom, milyen a színpadon állni, izgulni, instrukciókat kapni, és fogadni a kritikát. Néha nem volt könnyű negatív véleményt mondani, de mindig igyekeztem őszinte lenni, mert tudom, hogy a tehetségeket ezzel lehet motiválni.
Az interjú folytatását a Wellness magazin februári számában olvashatod.