7+1 súlyos ok, amiért sikertelenek a fogyókúrák

nlc | 2010. Március 18.
A fogyókúrázók többsége nem egyszer diétázik élete során. Hisz a nehezen leadott kilók visszatéréséhez sokszor elég egy nagyobb levegővétel is – hinnénk. Ám egy friss kutatás egészen más képet mutat!

Egy internetes felmérésből kiderült, azért komolyabbak az okok, ha kitartóan maradnak vagy visszatérnek a párnácskák, úszógumik és egyéb nem kívánt kiegészítők. Hét tényt sikerült felderítenie az agipilates.hu idei online kutatásának, a Nők Lapja Cafe szakértője pedig hozzátett egy másik, legalább ilyen fontosat!

 

Allergia is lehet a baj!

Dr. Leitem Ágnes, fogyókúra szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a különböző ételallergiák – laktóz-, glutén- stb. érzékenység -, valamint a candida gomba elszaporodása is megakadályozhatja a sikeres fogyókúrát. Az allergia miatt felszaporodnak a méreganyagok, amit egyrészt éveken át próbál kiüríteni a szervezet, ám ebben „elfáradva”, egy idő után védekezésül egyszerűen zsírba csomagolja. A candida gomba pedig tulajdonképpen áthangolja az agyat, ami állandóan édességet követel. Ilyen hátrányból indulva igen nehéz lefogyni, életmódot váltani.

 

A kutatás szerint a válaszolók 37 százaléka egyszerűen feladja mielőtt elkezdte volna, 27 százalék pedig megspórolja az életmódváltást. Márpedig hiába a zöldségkúra, ha utána abált szalonnával ünnepelünk. 26 százalék viszont dicséret és gyors eredmény nélkül képtelen elviselni a megszorításokat.

Aki pedig folyamatosan arról ábrándozik, mit enne, ha lemegy az a két kiló, valószínűleg a már félnél az eperparfét választja, derült ki 21 százalék feleletéből. 19 százalék meg nem találja se a megfelelő módszert, se a profi táplálkozási tanácsokban nincs otthon. A maradék viszont nem titkolja, hogy az összes területen akadnak hiányosságai.

„A sikerhez elengedhetetlen a test, a lélek és a szellem egészséges egysége – összegezte a kutatás eredményeit az Simonfi Ági szakértő, Magyarország I. Klasszikus Pilates Klubjának szakmai vezetője. – Megfelelő edzésre, jó táplálkozási programra van szükség, és még valamire, ami hatványozza a sikert: támogató közösségre, ami nem hagyja, hogy feladjuk”

 

Exit mobile version