Egy vadonatúj kísérletben az amerikai kutatók kétféle zsiradékot adtak az egereknek a szokásos táplálékukon felül: az egyik a palmitinsav nevű telített zsírsav volt, amely elsősorban a húsban, a vajban, a sajtban és a pálmaolajban fordul elő, míg a másik az olívaolajban, a halak, a diófélék és a szója olajában levő oleinsav. Három nap palmitinsav-fogyasztás után az egerek agya ellenállóvá vált az étvágyat elnyomó hormonokra, a leptinre és az inzulinra.
A kutatás vezetője, Deborah Clegg, a Texasi Egyetem munkatársa szerint ugyanez igaz az emberekre is. A hétvégi nagyobb evészetek után a kutatónő az egészséges étrendre való visszatérést javasolja. Az étkezéseket kenyér helyett érdemesebb inkább salátával indítani, az alkoholos italok helyett ásványvizet fogyasztani, és lassan, a falatok között a villát letéve enni, ugyanis körülbelül 20 percet vesz igénybe, amíg a szervezet érzékeli a jóllakást.