Férfias fogyások

Gastroyal Zsírégető Klub | 2010. Április 23.
A 32 esztendős fiatalember külsejét illetően szabályos, tankönyvbe illő iskolapéldája lett az "ilyen volt - ilyen lett" típusú átváltozásoknak. Ha nem saját szemünkkel kísértük volna végig napról napra, hogyan született újjá, mi magunk is azt mondanánk: ilyenre csak virtuóz plasztikai sebészek képesek. De erről szó sincs: mindössze a Zsírégető Klub ABC Fogyókúra Rendszerének Best Of étrendje "szabta át" minden porcikáját, két rövid hónap alatt.

Fazekas László

Előtte

Nyúlánk alkata, szerény, női szíveket megdobogtató, bocsánatkérően kamaszos mosolya most kölykös huszonévesre fiatalodott. Induló mérlegelésén ugyanis valódi koránál jóval idősebbnek tűnt… Laci abban is klasszikus példakép, hogyan öregít a jelentős súlyfelesleg egészen fiatal embert is, akár évtizednyivel. Ő egyike a Zsírégető Klub azon hőseinek, akik elképesztően látványos fogyással, és az ezzel együtt járó káprázatos alakváltozással szakították át Nagy Zsírégetésük önmaguk elé tűzött célszalagját.

Tessék csak elővenni a varródobozból a szabócentit, és saját derekukon „bemérni”, milyen óriási a távolság az első kockájától a 18 és feledikig! Lacinak ugyanis éppen ennyivel csökkent a haskörfogata két hónap alatt. Laci legnagyobb vesztesége a súlyán kívül a régi ruhatára. Azt ugyanis gyakorlatilag teljesen le kellett cserélnie, de cseppet sem bánja, sőt! Mindenki tudja, aki valaha vásárolt már nadrágot, hogy az egyes méretek között 2-4 centi a különbség.

 

Könnyen kiszámolható hát, hogy Fazekas „Zsírégető Macsó” Lászlónak legalább négy számmal kisebb holmikra lett hirtelen égető szüksége. A kilókban mérhető csökkenés sem szégyellni való adat: most 88,8 kilót nyom a kezdetekkor mért 103, 8 kilóhoz képest! Tizenöt, azaz 15 kiló zsír olvadt le róla – saját bevallása szerint is játszva, könnyedén, kényelmesen. Lacinak azóta csak a mája hízik, a környezetéből mindenkitől érkező leplezetlen vagy némi titkos irigységet sem nélkülöző pillantásoktól. Az utcán, vadidegen hölgyektől kapott félreérthetetlen mosolyokról, csábos pillantásokról nem is beszélve. 

–         Mit kerteljek: fantasztikusan jól nézel ki, igazi szívdöglesztő macsó lettél, ha nem érted félre az őszinte bókot! Tudjuk, hogy azok, akik minden nap látnak bennünket, természetszerűleg nehezebben veszik észre a külsőnk változását. A te környezeted hogyan élte meg az átváltozásodat?

–         Akik ritkábban látnak, azoknak a szó szoros értelmében leesett az álluk! Persze akikkel dolgozom, folyamatosan figyelték súlycsökkenésemet, és a vele járó alakváltást, ez nagyban segítette a fogyókúrámat. Menetrendszerűen kaptam tőlük a pozitív visszajelzéseket, ami komoly sikerélmény volt, hajtóerőt adott, hogy végigcsináljam, bár hazudnék, ha azt mondanám, nehezemre esett vagy áldozatokkal járt számomra a Best Of étrenddel való fogyózás. Az igazság az, hogy megtettem minden tőlem telhetőt ezért az eredményért, amire igazán büszke vagyok. Eszembe sem jutott a zugevés, meg sem fordult a fejemben, hogy feladjam, mert nem voltam éhes, nem szenvedtem, nem volt rossz kedvem és rossz közérzetem. Nem éreztem úgy, hogy én most olyan nagyon lemondanék bármiről is. Napi hatszori étkezés mellett egyszerűen időm sem maradt éhesnek lenni.

–         Miért vágtál bele a Nagy Zsírégetésbe?

–         A hasra hízom, ami látványra se nekem, se a külső szemlélő számára nem túl esztétikus, ráadásul a mozgásban is nagyon zavart. Évek óta menetrendszerűen bele-belevágtam valamilyen üdvözítőnek kikiáltott diétába, de 3 kilónál többtől egyszer sem sikerült megszabadulnom. Ezt aztán kevesebb idő alatt vissza is híztam, mint amennyi alatt leadtam. Most, életemben először hallgattam a szakemberekre, akik azt állították: a fogyókúra legelőször a fejben dől el. Mindenek előtt lelkileg hangolódtam rá a kihívásra, és valóban sokkal egyszerűbben, könnyebben ment a Nagy zsírégetés, mint valaha. Nem mondom, az első napokban szokatlan volt az új étrend, de inkább az, hogy nem szoktam én naponta ennyiszer, ilyen változatosan étkezni. Tetszett az étrend, a változatosság, amit a Best of nyújtott számomra. Az életmódomra is pozitívan hatott, hiszen rákaptam a rendszeres testmozgásra is. Sportolok: aerobic edzésekre járok, kardio-tréningeken veszek részt, futópadozom.

–         Mi volt a kedvenced a Best Of étlapjáról?

–         Nagyon szerettem a lúgosító gyümölcsvelős reggeliket, az édességek mindegyike nagyon „bejött”. De ismétlem: a meglepő változatosság volt az, ami könnyűvé tette a fogyókúrámat. Óriási dolog, hogy nem unalmas, fantáziátlan, íztelen zöldségfélékből állt. Kész ínyencet faragott belőlem a Best Of! Most a legfontosabb célom, hogy megtartsam a súlyomat, és ha rám nézel, aztán meg a régi fotómra, biztos nem kérdezed meg, miért… Jól érzem magam az új bőrömben, feldob az elért eredmény, és az, hogy aki csak rám néz, elismerően bólint: na, Laci, neked igazán érdemes volt belekezdened ebbe a Nagy Zsírégetésbe!

 

Utána

Fazekas László története igazi sikersztori.

Ő maga az élő bizonyíték, hogy a Zsírégető Klub ABC Fogyókúra Rendszerének étrendjei valóban hatékony megoldást kínálnak a súlyfeleslegtől való kényelmes, gyors és látványos búcsúra.

Az ABC Fogyókúra Rendszer étrendjei között mindenki megtalálja a számára legszimpatikusabbat. Étrendjeink kíméletesek a szervezettel, táplálkozás-élettani szempontból ideális módon segítik akár a teljes és végleges életmódváltást is.

További információk >>>

Exit mobile version