Szívesen simogat meg egy férfi?

Gillette | 2010. Június 05.
Szinte nincs olyan nő, aki nem került még kellemetlen helyzetbe, azért mert elfelejtette használni a borotváját, vagy éppen nem maradt rá ideje.

Egyik barátnőm a napokban került roppant kellemetlen helyzetbe a „bundája” miatt. Mivel az elmúlt időszakban nem volt túl meleg, és inkább nadrágban mentünk szórakozni, úgy gondolta megúszhatja a borotválást. A hosszú nadrág alatt tényleg nem látszott a „sünis” láb, így bátran flörtölgetett az új barátjával. A remekül sikerült este azonban úgy alakult, hogy meghívta magához a srácot. Persze mondanom sem kell, hogy közben teljesen elfelejtette a kandikáló szőrszálákat. Másnap reggel nagy nevetés közepette telefonált, hogy amikor már egy szál fehérneműben élvezte a férfi simogató kezét a formás lábán, akkor jutott eszébe, az elfelejtett borotválás. Próbálta finoman elvonni a férfi kezét, de már késő volt. A srác mosolyogva megjegyezte, hogy azért annyira nincs hideg, hogy „bundában” kellene járni, de szerencsére mindketten egy jót nevettek rajta. Igaz a barátnőm majd elsüllyedt szégyenében, de hát végül is viccesen megúszta a kalandot.

 

Tőlem viszont a következő napon kapott ajándékba egy új Gillette Venus Embrace borotvát. Igaz, azt nem árultam el neki, hogy én is egy hasonló éjszaka után határoztam el, hogy ezentúl mindig odafigyelek arra, hogy a bőröm csodásan sima legyen minden pillanatban, hiszen sohasem tudhatom, mikor toppan be a nagy ő az életembe, és, hogy mikor szeretne megérinteni szerelmesen. Én pedig minden percben Istennőnek szeretném érezni magam, amit a Gillette új borotvájának köszönhetően meg is tehetek.

 

A borotvával alig néhány percre van szükségem ahhoz, hogy egy férfi utána szívesen megsimogassa a selymes bőrömet. Nincs többé 40 fokban hosszúnadrág, és sötét harisnya a szoknyához, sőt a karom is bátran felemelhetem minden pillanatban.

Hát nem erre vágyik minden nő? Egy lágy ölelésre, egy csábító simogatásra és egy felhőtlenül felszabadult szórakozásra? Pedig ezekért az érzésekért elég csak beújítani egy Gillette Venus Embrace borotvát. A Venus Embrace egy olyan krémezőcsíkkal körülölelt 5-pengés női borotva, amely minden egyes hajlathoz igazodva gyakorlatilag minden szőrszálat levág.

Ez a különleges, 5 kontúrkövető penge egyenként igazodik a borotválandó felülethez, és elképesztően alapos borotválást végez a bőrön, ezáltal hosszantartó simaságot biztosít.

Olyan simaságot, amelyet minden férfi a legszívesebben végigsimítana.

 

 

 

 

 

Exit mobile version