Mindig simulj hozzá bátran!

Gillette | 2010. Június 08.
Amikor az első randinkra készülünk, természetesen megadjuk a módját. Odafigyelünk rá, hogy mit veszünk fel, mindig használunk egy kevés sminket, és a bőrünk is biztosan tökéletesen sima. De mi van akkor, amikor már évek óta élünk párkapcsolatban?

A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy teljesen elkényelmesedünk, hiszen már megtaláltuk az igazit. Felejtsük el a mackónadrágot és a kinyúlt pólót! Sőt azt is, hogy csak egy puszit lehelünk a párunk arcára reggelente vagy jó éjt puszi gyanánt.

A szerelmet, az érdeklődést és a szenvedélyt fenn kell tartanunk, ahhoz, hogy a párkapcsolatunk tartalmas és örömteli legyen.

 

 

Természetesen nem arra gondolok, hogy otthon miniszoknyában, magas sarkú cipőben és harisnyatartóban főzzük a vacsorát, hanem csak arra, hogy otthon is legyünk igényesek még évek múlva is. Egy kényelmes, de mégis csinos otthoni ruha abszolút megfelel a célnak, és persze az sem baj, ha a hajunk sem egy madárfészekre hasonlít. A rúzs helyet használhatunk egy kis szájfényt, ami nem közönséges, de mégis csábító.

Az érintés, az ölelés és a csók pedig maradjon része az életünknek. Adjuk meg a lehetőséget a párunknak, hogy élvezze az érintésünket, és mi magunk is fogadjuk örömmel az érintését.

 

Arra is figyeljünk, hogy a testünk mindig ápolt legyen. Szőrtelenítsünk rendszeresen. Amikor reggel összeér a lábunk a takaró alatt, ne kelljen elhúzni szégyenlősen a borostás bőrünket, hanem bátran tudjunk hozzá simulni a kedvesünkhöz.

 

Ezek olyan apróságok, amelyek nekünk nőknek, csak néhány perccel kerülnek hosszabb időbe, mégis nagyon meghatározóak a párkapcsolatunkra nézve.

 A mai női borotvákkal már nem kell órákig a fürdőben rostokolni. Ergonomikus és könnyed kialakításuk segítségével szinte pontosan annyi idő alatt varázsolnak istennőt belőlünk, amíg végzünk a zuhanyzással. Ráadásul a zuhanyzóban is tárolhatjuk a borotvánkat, így senkinek nem tűnik fel, hogy éppen szépítkezünk. Kilépve a zuhany alól pedig igazán gyönyörűnek érezhetjük magunkat, és a párunk is annak fog látni.

 

Hívjuk segítségül a szerelem istennőjét!

 

A Gillette Venus Embrace borotvával elérhetjük a tökéletes hatást.
A különleges, 5 kontúrkövető pengéje egyenként igazodik a borotválandó felülethez, és elképesztően alapos borotválást végez a bőrön, valamint hosszantartó simaságot biztosít. Egyszer sem kell megismételni a borotválást ugyanazon a felületen! Így percek alatt bársonyos simaságot érhetünk el.
Billenő feje körbeöleli a vonalainkat, így tényleg eltávolít minden szőrszálat, keskeny kialakítású, puha, zselés anyagból készült markolata pedig biztonságos és kényelmes fogást biztosít, és nagyszerű irányíthatóságot tesz lehetővé még vizesen is.

 

Ezek után már nincs más dolgunk, mint hozzá simulni bátran a párunkhoz.

 

Exit mobile version