Szingliség, magány, megkeményedett nők
Manapság sok szó esik arról, hogy vajon miben áll a szingliség. Vannak egyedülálló nők, akik elutasítják ezt a besorolást, azzal érvelve, hogy egyáltalán nem önszántukból, „jókedvükből” választották a magányt, és nem is jellemző rájuk mindaz, amit a szinglik életmódja takar. Ezzel együtt a huzamosabb ideig egyedül élő nő óhatatlanul megkeményedik – mondhatnánk. Mi mást is tehetne, hiszen rá van kényszerülve az önálló döntésekre a törlesztőrészlettől a lakásfelújításig vagy a villanykörtecseréig. Igen ám, de alaposabban körülnézve felfedezhetjük, hogy ezt az általános képet is érdemes tovább boncolgatni. A magányos nő életstílusát, beállítódását bizonyosan meghatározza személyisége, karaktere. Lehet akármennyire egyedül valaki, ha a talpraesettség, határozottság nem elsődleges jellemvonása, bizony megkéri az egyik barátját, vagy előkerít egy férfi ismerőst, ha férfias megoldásokat igénylő helyzetekkel találja szembe magát.
Hová lettek a hagyományos nemi szerepek?
Vajon miért van az, hogy sok párkapcsolatban a nő viseli a nadrágot, az ő kezében van a gyeplő? Egy megkeményedett, függetlenséghez szokott nő párra találva sem könnyen adja fel régi beidegződéseit. Különösen akkor jellemző ez, amikor a mellészegődő, látszólag határozott és biztos kezű férfiról kiderül, belül jócskán híján van a magabiztosságnak. Így el is érkeztünk ahhoz a dilemmához, amiről egyre több pár panaszkodik: egyre inkább felcserélődtek a nemi szerepek. Míg régen a férfiidentitást a munka világa, fizikai erejük és a család ellátása határozta meg, és a nők a gyerekneveléssel, a konyhai és otthoni teendőkkel voltak elfoglalva, addig manapság a nőiesség és a férfiasság meghatározása mély változásokon megy keresztül. Míg a férfiaknak hagyományosan nem volt szabad túl sok érzést kifejezniük, mára egyre inkább felismerjük, hogy a férfi legalább annyira érzelmi alapon működik, mint a nő. Míg a nőktől korábban engedelmességet és elfogadást vártak el, mára már azt is tudjuk, hogy ők is képesek céltudatos, akár agresszív üzleti vezetővé, politikussá, közösségük szószólójává válni.
Merre tovább?
A nemi szerepek így kialakult útvesztőjében nem könnyű megtalálnunk, mit jelent számunkra személyesen nemiségünk. Vajon mennyire esetlegesen vagyunk feministák, és állunk ki egyenlő jogainkért? Amikor fizetésemelésről van szó, bőszen képviseljük egyenlőségünket, viszont ha lerobban a kocsink, készséggel bevetjük női vonzerőnket, hogy mielőbb segítséghez jussunk? A helyzet kulcsát talán az adja, mennyire találunk önmagunkban oda nőiességünkhöz és az ebből fakadó erőhöz. Persze ezt is rizikós a világból kiragadva szemlélni – újra idekívánkozik a közhely, hogy mennyire teletömik fejünket-lelkünket a médiából áradó nőideál képével és az ahhoz kapcsolódó elvárásokkal.
Mi nem stimmel a nőkkel manapság?
Életünk sok szempontból könnyebbé vált, mint valaha. Manapság olyan döntéseket hozhatunk, amelyeket anyáink közelről sem ismertek: karriert építhetünk, otthon maradhatunk kisbabánkkal, de lehetőségünk nyílik akár az anyaság összeegyeztetésére hivatásunkkal. Később megyünk férjhez, legtöbben rendelkezünk saját bankszámlával, ilyesmiről nagyanyáink még csak nem is álmodhattak. Sok nő bejárónőt tart, akik pedig még mindig maguk végzik a házimunkát, azoknak is a háztartási gépek hada könnyíti meg a dolgát.
Mennyire merünk nők lenni?
Bizonyos értelemben a nők egyenjogúsági törekvései célt tévesztettek. Mintha a férfiak kicsinyített másává próbálnánk válni ahelyett, hogy női mivoltunkban szabadítanánk fel magunkat. Ezzel viszont sajnos az is együtt járna, hogy rossz érzések és magyarázkodás nélkül otthon maradjunk gyermekünkkel, ha azt látjuk fontosnak, vagy – urambocsá – néha dühödtség nélkül alárendeljük igényeinket szeretteink szükségleteinek, merthogy a nők bizony időnként pont ezt teszik. Az igazi kérdés az, hogy a megváltozott nemi szerepek közt eltévedve mennyire merünk nők lenni, jelentsen ez fiús hajú, laza viseletű karaktert, aki sosem kenne az arcára festéket, szupernőies bombázót, aki ellenben meztelennek érzi magát smink nélkül, és a kettő közt bármi mást is. Más szóval, tudunk-e önmagunk felé haladni, nem egy kaptafára szabott, reklámból kipattant ideállá válni. Ehhez viszont nem csak autonómiára van szükség, hogy függetlenítsük magunkat a körülöttünk cikázó elvárásoktól. Az is elengedhetetlen hozzá, hogy kapcsolatba kerüljünk önmagunkkal, és legbelül választ találjunk a kérdésre: vajon milyen is az az egyedi és megismételhetetlen nő, aki én vagyok?
Kérdések, amelyek segítenek saját női szerepeink feltérképezésében:
|