Benne marad, vagy otthagyja, azaz kiszáll belőle? Vagy inkább törekszik rá, hogy megszokja, elfogadja az adott helyzetet? Nyilván ez attól függ, hogy éppen mit okos tenni, vagy éppen mire képes… Ha valami nem működik, vagy nem érzi jól magát benne az ember, akkor a következőknek van értelme – helyzettől függően:
- Otthagyni, kiszállni belőle.
- Elfogadni – ehhez a saját gondolkodásunkon kell változtatni.
- Nem foglalkozni vele. (De nem elfogadni, és benne maradni, azaz panaszkodni és utálkozni, a legnagyobb butaság – és milyen sokan mégis ezt választják!)
Egyik kedvenc napi játékom a figyelemelterelés, avagy a figyelem tudatos irányítása. Hiszen millió olyan helyzet van az életben, amikor azt kell elfogadni, amiben vagyunk, és fontos, hogy akkor is jól érezzük magunkat a lehetőségekhez képest – ez már a tudatosság… Ugyanis mindenkiben lakik egy szuperkomputer, amivel oda zoomolunk, oda visszük a fókuszt, oda irányítjuk a figyelmünket, ahova és amire csak akarjuk. Ha elkezdünk kicsit tudatosan figyelni, rájövünk, hogy valójában a lét minden pillanatában feldolgozhatatlan mennyiségű információ vesz minket körbe. Ezek között rengeteg szép, jó, gyönyörködni és élvezni való is van. Mi magunk úgy bánunk ezzel a bennünk levő multifunkcionális információbegyűjtő rendszerrel, ahogy csak akarunk.
Vihetjük a figyelmünket kifelé-befelé, az összes létező érzékszervünket felhasználva eközben. (És persze még a fantáziánkat is, ha akarjuk…) Ha akarom, egy időre csak befelé figyelek. Mondjuk: a lélegzetvételemre… Hogy hol tart éppen a levegő útja. (A XXI. századi embernek nagy betegsége a „gondolatmenés”, vagyis a folyamatosan csapongó, cikázó gondolatok, aminek a következtében rövid ideig tud egy dologra fókuszálni. Viszont ez is remekül fejleszthető.) Vagy elkezdhetünk tudatosan figyelni a hangokra. Megkereshetjük a legtávolabbi általunk befoghatót, és a legközelebbit is. Kiválaszthatjuk, melyek kedvesebbek nekünk, és melyek kevésbé. Ugyanígy a látvánnyal, a szagokkal, a tapintással, az ízekkel. Oda megyünk a belső „programkeresővel”, ahová csak akarunk. Ez már a szabad akarat…
| Fotó: Sanoma-archívum/ Dömötör Csaba |
Most szombaton ezt bőséggel gyakorolhattam a balatoni strandon. Árnyékban volt 38 fok, és annyi ember, hogy minden négyzetméteren voltak. Ilyenkor intenzívre állítom a programkeresőmet, önmagam védésével egy időben elkezdem tudatosan a pozitív látványt, hangot, ízt, érzékelést stb. keresni. Mindig a nekem eső legjobbat… Tulajdonképpen szeretem azokat a helyzeteket is, amelyekben ez nem magától értetődik, mert ez a kihívás: a tudatos belső munka, hogy igenis minden helyzetben megtaláljam azt, ami tölt, örömöt, szépet, jót ad nekem. (Hozzáfűzöm, hogy alapvetően irtózom a tömeghelyektől, mégis rendszeresen belemegyek ilyen helyzetekbe.) Elvégre nem szeretnék antiszociális öreglány lenni! Lehet, hogy egész magas spirituális szinten eljut oda az ember, hogy mindegy, hol van? Hiszen mindegy, azaz mind egy… Mindenki és minden az egész része… És akkor majd nem is kell tudatosan zoomolni?