A Nyílt Társadalomért Intézet (OSI) valósította meg az „Olvassunk együtt!” mozgalmat (http://www.olvassunkegyutt.hu/), és ennek mintájára lelkes magánemberek is elkezdték a művelődési házukba leszervezni az általuk kiválasztott és felkért előadókat, ismert embereket, így kerültem le én is egy zsák könyvvel, dalokkal, versekkel, mesékkel. Különleges, szívmelengető érzés, amikor az adok és kapok egy ponton összeolvad. Amikor már szinte tapintható az energia, hogy attól kap az ember, akinek ad… Megható volt a kis műsor, amellyel fogadtak. A művelődési ház termének több mint a fele gyerekekkel volt telve, a többi felnőtt volt, akik szinte még jobban figyelték a mesét, mint a kicsik.
A pszichológia úgy tartja, hogy amíg az alapszükségletek ki nem elégülnek (Maslow-szükségletpiramis alja: a létfenntartás szükségletei), addig az embereknek többnyire nincsenek magasabb szintű szükségleteik. (Az elmélet szerint általában az alacsonyabb szintű igényeket előbb ki kell elégíteni, mielőtt a magasabb szintűek motiválhatják az illetőt.) Én pedig azt gondolom és tapasztalom, hogy párhuzamosan muszáj a testet-lelket-szellemet és érzelmeket táplálni ahhoz, hogy egész-séges legyen egy ember, hisz az éhező lelke-szelleme vágyik a szépre, szellemire és szeretettelire. (Attól persze az nyilvánvaló, hogy aki éhes, az enni akar először.)
A holisztikus gondolkodás úgy tartja, hogy a szeretet- és információéhség egy adott ponton képes a testi éhség szintjén megjelenni. (Sajnos ezekben a falvakban nem erről van szó, itt TÉNYLEG éhesek az emberek.) Mégis, eljött az a pillanat, amikor nem számított a szegénység, az etnikai hovatartozás, az életkor, volt egy rövidke idő, amikor feloldódtunk egymásban és a versekben. Amikor éneklő, játszó, jelenben levő gyerekek voltunk mindannyian. (Weöres Sándor Bóbita-verseit mondtuk, játszottuk el együtt.) Aztán jöttek a közös dalok, együtt éneklések, ami annyira fincsi, repítő, összehozó, felszabadító volt, csak… néhány dal után kiderült, hogy kevés közös dalt ismerünk. És itt jött spontán módon a remek ötlet: legyen Sátának dalárdája! Jöjjenek össze hetente egyszer a művelődési házban egy adott napon (ez a csütörtök délután négy óra lett, a hely vezetőjének a jóváhagyásával), és tanuljanak együtt és egymástól dalokat. Adják át egymásnak, amit tudnak, és énekeljék ki magukból, amit olyan jó kiadni!
| A fotó csak illusztráció |
Megszavaztuk a dalárda vezetőjét is, egy fiatal lány lett (Rácz Andi), akinek több mint tíz dal a tőkéje. Megígértem, hogy tavasszal visszamegyek (szerintem már hamarabb, mert karácsony előtt Ózdra amúgy is viszek le meditációs CD-ket), és meghallgatom, mit tud a sátai dalárda. Hogyan és miket énekelnek, és vajon mit hozott nekik a közösségi együttlét, amire valójában mindenkinek szüksége lenne. Annyi mindenünk van, amivel nem is élünk…