Gyógynövényekkel a női bajok ellen!

Ács-Bali Renáta | 2010. Október 29.
Már nagyanyáink is előszeretettel használták a gyógyfüveket női bajaik elűzésére, és kezdjük felismerni, hogy bizony érdemes hallgatni az idősebbekre ebben az esetben is.

Bármilyen évszakban kifoghat rajtunk a testünk. Míg a tél a felfázás szezonja, nyáron is lesben áll a gombás fertőzés vagy a hólyaghurut. A menstruációs problémák, a premenstruációs szindróma, a ciszták, miómák pedig az év bármely szakában hívatlan társunkká szegődhetnek.

A gyógynövényekkel sem árt csínján bánni!

Szakértők

gyógynövényszakértő
Kérdezd szakértőnket!

Több szakértő 

mceBlockPasteEnd

– Női bajok elűzésére a legalkalmasabb természetes módszer a gyógynövényes ülőfürdő vagy az alhasi gőzölés – mondja Antalné Putnik Judit gyógynövényszakértő. – Ez utóbbi felhasználási formája kissé bizarr, ám igen hatásos. Az elkészített gyógynövényes főzetet tegyük a WC-csészébe, majd üljünk rá a toalettre mi magunk is. Burkolózzunk jó meleg takaróba, üldögéljünk tíz-tizenöt percet a gőzölgő főzet felett (várjunk egy kicsit, míg kihűl, nehogy túl forró legyen!) majd feküdjünk le legalább két órára. Szakértőnk hozzátette: teákat, illetve pakolásokat is sikerrel alkalmazhatunk a házipatikából, érdemes azonban odafigyelni. Habár ezeket a főzeteket túladagolni nem tudjuk, rosszul használni igenis lehet őket, például a menstruációs ciklus rendjébe is belecsúfíthat egy helytelenül használt gyógyfű.

Íme pár igen hasznos főzet, amelyekkel otthon bátran kúrálhatjátok magatokat!

Ülőfürdők

Cickafark: A növény virágzatát használják fel a leveles szárával együtt, mely gyulladásgátló és kiváló antioxidáns egyben. Ismert görcsoldó hatásáról, de gátolja a felfúvódást is, tehát kiválóan használható menstruációs panaszok, petefészek-gyulladás vagy felfázás esetén is.
Elkészítése: Két liter forrásban lévő vízhez adjunk két evőkanál cickafarkot. Tíz percig hagyjuk lefedve, majd gőzöljünk, esetleg vegyünk ülőfürdőt!

A cickafark görcsoldó és gyulladásgátló

Zsurlófű: A húgyutak gyulladásai esetén fokozhatja a problémánkra fogyasztott gyógyteák hatását.
Elkészítése: Két-három csészényi szárított növényt áztassunk be két liter vízbe, lehetőleg egy egész éjszakára. Másnap forraljuk fel az egészet, és hagyjuk tíz percig lefedve állni. Leszűrés után öntsük a kádba a kész főzetet, és vegyünk meleg ülőfürdőt. Figyeljünk arra, hogy a vese és az altest legyen a víz alatt, a szív és a mellkas viszont semmiképpen ne kerüljön víz alá. Igyekezzünk kétnaponta legalább tizenöt percet ülni a gyógyvizes kádban.

Kamilla: Nemcsak nátha, hanem menstruációs görcsök, gyulladások esetén is kiváló segítséget nyújt a kamillavirágzat. Görcsoldó és gyulladásgátló hatása jól ismert, így a kamillagőzös altesti fürdőt jó szívvel ajánljuk altesti bajokra.
Elkészítése: Egy csésze kamillavirágot egy liter forró vízzel leforrázunk. A már fentebb bemutatott módon üljünk a WC-csészére, és hamarosan érezhetjük, hogy görcseink múlni kezdenek.

Fehér árvacsalán

Fehér árvacsalán: A neve becsapós, hiszen valójában nem a csalán rokona, csak a levelük alakja hasonló. Ajánlatos a menstruációs ciklus szabályozására, gyulladások és folyás esetén.
Elkészítése: Két teáskanálnyi virágot, illetve leveles szárat leforrázunk két deciliter vízzel. Tíz perc múlva lehet szűrni, inni. Fehérfolyás esetén a fenti mennyiségből irrigálószert is készíthetünk.

Diófalevél: Ha gombás fertőzés okozza a folyást, diófalevél-forrázatot készítsünk. Szintén két teáskanál drogot forrázunk le két deci vízzel. Tíz perc múlva lehet szűrni, langyosan pedig irrigálhatunk vele.

Petrezselyem: Habár nem kifejezetten gyógynövény, de – erős vízhajtó hatása miatt főleg ciszta és ödéma esetén – petrezselyemzöldjéből is készíthetünk alhasi gőzölésre alkalmas főzetet a következő módon: két liter vizet forraljunk fel, tegyünk bele két-három csomag petrezselyemzöldjét.  

Rozmaring: Nemcsak a konyhában hasznos, hanem vérzésfokozó/keringésjavító hatásának köszönhetően késésben lévő menstruáció esetén is alkalmazható szer!
Elkészítése: Fél evőkanál rozmaringot szórjunk a kád vizébe, majd vegyünk ülőfürdőt.

TIPP: ha kis tüllzacskóba tesszük a gyógynövények leveleit, akkor megkönnyíthetjük az ülőfürdő készítését, és a kád kitisztítása is egyszerűbb lesz!

Gyógynövényekből készült teák

Palástfű: Nemcsak terhességi vérzés esetén nyújthat segítséget, de a kellemetlen fehérfolyás vagy a változókor bosszantó problémái ellen is bevethetjük. A menstruációs ciklus beállítására pedig az ovuláció (ami körülbelül a tizennegyedik nap a menzesz kezdetétől) első napjától a menstruáció kezdetéig igyuk, majd tartsunk szünetet, és a menzesz utolsó napjától fogyasszunk cickafarkteát a tizennegyedik napig. Mindkét tea esetében két teáskanálnyi teafüvet vagy növényt kell leforrázni egy bögre vízzel. Tizenöt perc múlva le lehet szűrni, majd elfogyasztani. Napi kétcsészényi ital az ajánlott mennyiség.

Medveszőlőlevél: Ha a hólyaghurutunk túlságosan ragaszkodik hozzánk, a vizelethajtó hatású gyógynövénnyel könnyen kitessékelhetjük szervezetünkből. Az adagolásával érdemes vigyázni, mivel émelygést is okozhat. A szárított levélből egy-két teáskanál elég szokott lenni. Legfeljebb tíz napig használjuk, hiszen ha ennél tovább alkalmazzuk, akkor már szembesülhetünk a kellemetlen mellékhatásokkal.

A medveszőlőlevél nagyon jó vizelethajtó hatású, gyulladáscsökkentő

Tavaszi kankalin: Virágja ugyan allergiát okozhat, de a sárga virágú növény jól használható migrén, menstruációs és klimaxos panaszok ellen. Vigyázat! Sokfelé védett!

Pakolások

Forró krumplis zsák: Főzzünk héjában krumplit, majd héjastul törjük is össze – lehetőleg már abban a zsákban, amelyben fel szeretnénk használni. A legalkalmasabb egy vászonzsák erre a célra. A lehetőség szerinti legmelegebb állapotban használjuk föl, tegyük egy órára az alhasra, majd fél óra múlva ismételjük meg ugyanezt. Mióma kiegészítő kezelésére különösen hasznos segítség lehet.

Káposztalevél: Gyulladás, hólyaghurut esetén ajánljuk, hogy az összetört káposztalevelet laza kötéssel rögzítsük az alhasra egy egész éjszakára. Az illatunk nem lesz ugyan hívogató, de legalább hamarabb meggyógyulunk!

Ha nincs idő a burgonyazsák elkészítésére, akkor gyorsabb módja lehet a melegítésnek a pár percre mikróba tett cseresznyemag-párna, amelyet már a drogériákban is olcsón beszerezhetünk. Kisbabáknál is alkalmazható hasfájás esetén!

Exit mobile version