„Nehéz a bilincs Geréb Ágnes lábán” – akár egy ballada kezdő sora is lehetne. Tudjuk jól, hogy a balladák a népköltészetben és a szépirodalomban szomorú hangvételű, többnyire tragikus eseményt elmesélő lírai elemeket tartalmazó költemények. És az ő története, és mindaz, amit az általa és vele történtek megmutatnak: tragikusak.
De a tragédia nem itt kezdődött. Sokkal korábban. Úgy gondolom (és ezt nagyon sokszor végiggondoltam), hogy az elmúlt évtizedek egyik legtöbb lelki nyomorúságát és sérülését hozó vétke, sőt: bűne, az hogy a nőktől elvették az anyaistenségükhöz méltó szülést, a megszülető gyermektől pedig elvették a háborítatlanságot és a megérkezés melegségét. Mindennek meg is lett a következménye: neurotikus generáció vagyunk. Szinte mindenki szorong. Aminek viszont az a „nagyszerű” következménye, hogy a megfélemlített, szorongó ember sokkal jobban „money-pulálható”…
Vegyük sorra a történéseket! XIV. Lajos, azaz a Napkirály kitalálta, hogy egy függöny mögül meg szeretné lesni a felesége szülését. Ezért őt a hátára fektették, hogy Lajos jobban láthassa. És aztán ezt hozták divatba. Micsoda őrület! Próbáljon meg valaki fekve kakálni! Micsoda őrület! Egy férfi mondja meg egy nőnek, hogy kell szülni? Bevitték a szülést a KÓROK házába, elvéve ezzel a nőtől azt a belső bizonyosságot, tudatot, hogy ő képes arra, amire az Isten teremtette. Jó, erre azt mondják, hogy bármikor előállhat komplikáció, a XXI. században már felelőtlenség kihagyni a technika adta segítségeket. Adott esetben ez igaz is.
| „Majd mi megmondjuk, miként születsz, és mikor vagy éhes!…” |
De mért nem csinálnak akkor születésházat, szentélyt? Miért lenne ez fontos? Azért, mert a megszületés és az utána jövő időszak az egész életutat, személyiséget meghatározza. Évtizedek óta Dunát lehet rekeszteni a prenatális és perinatális időszak (megszületés, és utána) meghatározó szerepéről szóló könyvekkel. Tehát orvosok százezreinek, millióinak tanították, és nem történt semmi. MINDENKI tudta, hogy létezik sejtmemória, hogy a baba emlékezni fog minden történésre, és mégis maradt a lelketlen manufaktúra.
Csupán egy adat: Magyarországon 100 nőből 98-at gátmetszenek, ha kell, ha nem (a „biztonság kedvéért”). A gátelőkészített nőknél (amit államilag nem kaphatsz meg) 200 nőből egynél van szükség vágásra. És még egy tény: a háborított szülés utáni 2. erőszak: a 3 óránkénti táplálás. Ez maga az ösztönszükséglet erőszaka. Mindegy, hogy 2 kiló 40 dekás a baba, vagy 4 kiló 90, 3 óránként eszik. Kész. „Majd mi megmondjuk, miként születsz, és mikor vagy éhes!…”
Elképesztő… Komolyan mondom, orvosok milliói tisztulhatnak majd a purgatóriumban – tisztelet a kivételnek… De hát ők is csak bábok voltak. Azt tették, amit mindenki más. Csakhogy a törvény nem ismerete nem ment föl a vétséggel való szembenézés alól.
A lét törvénye pedig az, hogy úgy az anyának, úgy a megszülető léleknek az az optimális, ha a testének-lelkének-érzelmeinek legmegfelelőbb körülményeket biztosítják a szülést, megszületést mérhetetlen alázattal segítők. Erre a kórházi miliő és az eddigi szülési protokoll nem alkalmas. Akkor mi a teendő?
- Már a középiskolák felsőbb tagozataiban kötelezővé tenni a tudatos anyaságra, várandósságra, szülésre való felkészítést, a választások lehetőségeinek a tájékoztatásával.
- Jogilag is lehetőséget adni azoknak, akik a megfelelő orvosi vizsgálatok után úgy döntenek, hogy otthon szülnek. Ebben az esetben, ha mégis probléma adódik, legyen automatikus a legközelebbi kórház segítségnyújtása.
- Kórház helyett születésház (természetesen kórházi felszereltséggel, de MELEG miliőben). Legyen alternatíva a szülés módozataira. Háborítatlanság, gátelőkészítés stb… („Amíg nem ismered a választásaidat, egy sincs” – a Születés Hete szlogenje.)
- A gyerek megszületés után automatikusan az anyával marad. (Ha az anya egészséges.) Akkor eszik és annyi ideig, amikor és ameddig ő igényli.
Azok a sérülések, amit a kórházi szülések okoztak, még egy darabig benne lesznek a lelkünkben. Azonnal nem követhető, hosszú évek múltán jön csak ki. Ráadásul a hospitalizált szülés nem mutat nagyobb biztonságot, bármennyire is azt mondja a józan ész. Hazánkban 1989 és 2009 között 21 877 gyermek halt meg a kórházban születettek közül (csecsemőhalandóság 9,9 ezrelék), és 2 gyermek halt meg az otthonszületettek közül (csecsemőhalandóság 5,7 tízezrelék). És még valami! Ne felejtsük el, hogy nem vagyunk istenek, mindenhatók! Vagy olyan, hogy Sors… Úgy látszik, Geréb Ágnesnek ez volt a sorsa, hogy a tragédiáján keresztül végre beszéljünk arról a szörnyűségről, ami évtizedek óta folyik: a testet a lélektől szétválasztó szülés, amin ha nem változtatunk, a jövő generációknak nehezítjük meg az esélyét a lelki békére, biztonságra, az ősbizalom megtartására. Köszönjük, Ági, mindazt, amit eddig tettél!