Azon gondolkoztam, hogy kitől tanuljuk a gyávaságot, hiszen a gyerekekben ez még nincs benne. A gyerekek vakmerők, nem ismerik a félelmet, mindent meg mernek tenni, ám az idő múlásával ez jelentősen csökken. Valakiktől mindezt öntudatlanul eltanulják, márpedig ezek a valakik csak a szüleik lehetnek. Ezért górcső alá vettem a családomat, két generációra visszamenőleg, a gyávaság szempontjából. És akkor megértettem, hogy miért is lettem olyan, amilyen, miért lettem én is a párkapcsolatokban, az érzelmi helyzetekben sokszor gyáva és negatív irányba befolyásolható, és miért járt mindez megalkuvással és a különböző kifogások gyártásával. Így tisztává vált minden. Öntudatlanul is elsajátítottam azokat a negatív irányba tartó, hazug konfliktuskezelési mechanizmusokat, amelyekről egy jó ideig azt hittem, hogy hitelesek és jól működők, miközben nem voltak azok. Mindezt a saját bőrömön tapasztaltam. De az már az én felelősségem volt, annak ellenére, hogy nem tudtam ezek törvényszerűségeiről.
|
Miért nem szeretünk jól élni? Szenvedéllyel, hittel, okosan, mosolyogva? |