Abbahagyjuk a barátaink untatását
Nincs annál bosszantóbb, mint amikor érdektelen részleteket mesél barátnőnk a magánéletéből, majd még tanácsot is kér, amit aztán soha nem fogad meg. Persze mindannyian azt hisszük, hogy mi ilyen sértő viselkedésnek nem tesszük ki a barátainkat, de nézzünk magunkba! Ha biztosan tudjuk állítani, hogy azért még soha nem nyúltunk a telefonért, hogy elmondjuk valakinek, hogy éppen mit csinált a pasink, akkor ártatlanok vagyunk; ha nem, itt az ideje egy komolyan megtartandó fogadalomnak.
Bosszút állunk a sérelmekért
Egy évvel bölcsebben és keményebben már nem lehetünk áldozatok: bár a keresztény dogma szerint a bosszú Isten dolga, ő pedig nem ilyen kicsinyes kategóriákban dolgozik, mi igenis oda fogunk pörkölni azoknak, akik folyamatosan borsot törnek az orrunk alá. Természetesen csak elegánsan, a megfelelő időpontot józanul kivárva; persze ennek ellenére jóindulatú és kellemes csajok vagyunk, csak hát szárazon tartjuk a puskaport.
Minden este lemossuk a sminket
Ezer éve tudjuk, hogy sminkben aludni bűntény az arcbőrnek, és hogy másnap randák leszünk, mint egy levelibéka. Ennek ellenére hajlamosak vagyunk a görbe esték után úgy, ahogy vagyunk, ruhában, sminkben, fogmosás nélkül ledőlni a kanapéra: erőt gyűjteni. Sajnos ez többnyire csak arra elég, hogy idővel átvonszoljuk magunkat az ágyba. Jövőre azonban minden másképp lesz.
Elkezdünk olvasni
Már azt sem tudjuk megmondani, hogy voltaképpen melyik évben érettségiztünk, de még mindig nem jutottunk a József és testvérei végére. Szégyen és gyalázat. Mostantól nem az áramszünet lesz az egyetlen elfogadható indok a számítógép ignorálására, az biztos. Elmegyünk a könyvesboltba és betárazunk mindenféle lektűrt; persze gondos netes keresések alapján.
Nem használjuk a szárítógépet
Minden farmerunk elkorhadt, a blúzok cafatokban lógnak, az összes póló XXS-es, de csak nem vagyunk hajlandóak teregetni. Ez így nem mehet tovább. A szárítógépet vészhelyzetre, valamint az ágyneműk szárítására találták ki. 2011-ben elkezdjük kímélni a környezet és a pénztárcánkat, és hozzászokunk a hálátlan és keserves házimunkához.
Nem iszunk több instant kávét
Ahhoz, hogy a kávé porított formába kerüljön, olyan procedúráknak vetik alá, melyek megfelelnek egy különös kegyetlenséggel elkövetett nemi erőszaknak, ráadásul az eredmény sem éppen szívderítő: illatos babok helyett csoffadt morzsákat fogyasztunk és a fogyasztásból is már csak a funkcionalitás marad, az élvezet pedig csak asszociatív módon jön létre siralmas rituálé és szárnyaló reggeli gondolatok közt. Lehet, hogy kicsit tovább fog tartani, de ezentúl útközben megvesszük, vagy ha szegény az eklézsia, akkor tisztességesen megfőzzük a kávénkat.
Nem csak a Facebookon politizálunk
Nem vagyunk apolitikusak, csak lusták-renyhék: elhitetjük magunkkal, hogy az pont elég, ha csatlakozunk a „szabadítsátok ki gerébágnest” nevű csoporthoz és azzal már meg is tettünk mindent az ügy érdekében. Persze tudjuk, hogy ez nem egészen így van, magyarázkodásaink húgyszagúak, hiszen a választásokat sem a Facebookon tartották, úgyhogy ha valami igazán fontos történik, akkor a jövőben valóban cselekedni fogunk. Igen.
Nem szekáljuk a pasinkat
Tök jó, hogy az ember nincs egyedül és van kin levezetni a napi frusztrációkat, no de az mégsem járja, hogy mindig pont azzal hárpiázunk, aki elvileg a legkedvesebb nekünk, az ostoba szomszédasszonnyal pedig órákig jópofizunk. Mostantól betartjuk a fontossági sorrendeket és pasinkat megkíméljük a legrosszabb önmagunktól; helyette azokat fogjuk terrorizálni, akik valóban megérdemlik.
Fittek leszünk
Mindannyiunknak van olyan ismerőse, aki következetesen egy mérettel kisebb ruhát vesz, mert majd belefogy. Na persze, hogyne.
Először is eljött az ideje, hogy ne akarjunk bögyös-faros macák lenni, ha soványak vagyunk, és ne akarjunk 34-es méretet hordani, ha Brünhildához hasonlatos anyának születtünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a nagy elfogadásban elhagyjuk magunkat: minden évvel, amit lustálkodással töltünk sportolás helyett, közelebb kerülünk ahhoz, hogy szélesebb legyen a derekunk, mint a csípőnk, pedig azért nem ártana az emberi fajra jellemző testformát megtartani.
Vigyázunk a szánkra
Most, hogy már biztosan mindannyian elmúltunk tizenhat évesek, itt az ideje, hogy megtanuljunk viselkedni. Egyrészt mellőzni fogjuk a folyamatos káromkodást, mert még nem tettünk le teljesen az üdvözülésről, másrészt nem mondunk illetlen dolgokat olyan embereknek, akik nem feltétlenül szórakoznak rajtuk olyan jól, mint mi; fene a fajtánkat. Ja, és a munkahelyi e-mailezésekben sem becézzük a főnököt folyamatosan fafejnek; akkor sem, ha tud róla, és akkor sem, ha mellesleg igaz is.
Türelmesek leszünk
Két igazán türelmet próbáló ember van: a nagyon fiatal és a nagyon öreg. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, hogy volt idő, amikor mi is simán végigsivítottuk a placcot, hogy „de én még egy csokit akarok”, és akkor az arra járó emberek még nem tudhatták, hogy kivel volt dolguk és simán eldugítottak volna, ha a kedves szülők maguk nem tették meg. Hasonló a helyzet a „Tánival”, Ilus nénivel, Herminával, stb.: volt idő, amikor az ő – igen formás – lábuk előtt hevert a város, és ha összeszedjük magunkat, márpedig ezentúl össze fogjuk, azaz: hangosan beszélünk és megvárjuk, amíg gondolkodik, akkor előfordulhat, hogy szellemesebb beszélgetésben lehet részünk, mint a barátnőinkkel.
A CaféTv stábja a 2011-es fogadalmakról faggatta az utca emberét! Nézd meg videónkat!