Az elmúlt hetekben jelent meg egyik nagyszerű bővértársamnak (barátnői körünket hívjuk így) egy fantasztikus könyve a női mellről: Kebelbarátnők – mellbeszélgetések nőkkel nőknek címmel a Jaffa Kiadó gondozásában. Terápiás foglalkozásaimon és egyéni konzultációim során közel 400 nő lelkével foglalkoztam az elmúlt két év alatt, amikor is többnyire szóba került a testükhöz való viszonyuk is – sajnos többször negatív módon, mint pozitívan, kíváncsi voltam, hogy Bori könyve mi újat tud még nekem hozni.
Mire a könyv végére értem, azt éreztem, hogy lelkek sokasága nyílt meg előttem, titkokkal, tanulságokkal, megható, avagy gyönyörű emberi történetekkel – ami mindig más és ettől lenyűgöző, és valahogy eljuttatott abba a mélységbe, ahol nincs minősítés. Nincs szép és nincs csúnya, csak a VAN van.
Amikor megkérdezték Bert Hellingert, hogy mitől működik a családállítás módszere, hogy lehet, hogy az emberek a csoportban megérzik a soha nem látott emberek családtagjainak egymáshoz való viszonyát, a taszítás, vonzás vagy közömbösség energiáját, akkor azt válaszolta, hogy létezik egy olyan mélység, ahol nincs minősítés, nincs jó és nincs rossz, csak az egymással való összekapcsoltság, a tiszta lét. Ugyanezt az érzést hozta föl bennem ez a könyv. És épp ezért úgy gondolom, hogy nagyon sok erőt meríthetnek belőle nőtársaim is! Különösen ebben a manipulált és „szépség”-fetisizált világban, ahol a szépségipar és a média money-pulációjának köszönhetően annyi elégedetlen és torz énképpel rendelkező nő van.
| Olvasd el a mellplasztikáról szóló cikkünket is! |
A könyvből idézve: „Nick Hornby Pop, csajok, satöbbi című könyvének egyik szereplője tömören foglalja össze a mell (férfiszempontú) lényegét: »A mell a miénk, csak rajtatok van.«”
Elgondolkodtató kijelentés, és ahogy korszakról korszakra végignéztük – a könyv első része erről szól – milyen eszmék, intézmények, mozgalmak és érdekek határozták meg a nyugati kultúrtörténetben azt, hogy hogyan viszonyuljunk a keblekhez, az emberben tényleg felvetődik a kérdés: nekünk, nőknek van-e beleszólásunk abba, hogy mi történik a mellünkkel? Nézzük csak, ki mindenki használja, alakítja – kénye-kedve szerint? – a női melleket, illetve a róla alkotott elképzeléseinket? A partnerünk, a gyermekünk, a reklámszakemberek, a melltartóipar, a divatdiktátorok, a vallási vezetők, az orvosok, a plasztikai sebész, a szex- és pornómagazinok és -filmek készítői.”
Azt már jó ideje megtanultam az élettől, hogy ott tud bármi és bárki kívülről betámadni, vagy egyáltalán negatívan érinteni, felzaklatni, tükröt tartani elém, ami saját magammal problémám. És a saját problémáim elfogadásában nagyon sokat segít(ett) a mások elfogadása és megértése. (Erről sokan számolnak be a csoportterápiák során is.) Bori a huszon-egynéhány mélyinterjújával épp ebben segít nekünk, nőknek, hogy visszataláljunk magunkhoz, hogy tiszta önvalójában megérezzük azt, milyen nagyszerű nőnek lenni, és épp olyannak, amilyenek vagyunk, hiszen éppen ezek vagyunk MI magunk! „Néha elnézegetem az afrikai törzseket, az indiaiakat vagy az ausztrál bennszülötteket, ahol még meztelenül jönnek-mennek, és mindenki láthatja a női mellet… ahogy épp alakul, formálódik, ahogy megfestik őket, és ahogy megereszkedik – mindez annyira szép. Ott talán még látják, hogy minden mell gyönyörű.”
| Hoppál Bori: Kebelbarátnők – mellbeszélgetések nőkkel nőknek című könyvét megrendelheted itt! |