| Olvass tovább! 11 dolog, amire nem vagyunk büszkék |
Hogy különlegesek vagyunk
Minden rendíthetetlen hittételünk alapja az, hogy különlegesek vagyunk. Mások vagyunk, sőt valószínűleg jobbak is, de mindenesetre teljesen egyéni megítélésben és bánásmódban részesülő kreatúrái vagyunk az univerzumnak, akik mélyebben élik meg a dolgokat és másra is hivatottak, mint az „átlagemberek”, akiktől minden lehetséges módon próbálunk elhatárolódni.
Vagyis: nem hiszünk a véletlenben, minden dolgok alapvető rendezési elvében. Az agyunk úgy van összerakva, hogy mindenhol a rendszert keresi, és ha nincs, akkor gyárt magának egy modellt, amivel leegyszerűsítve képezheti le a világot. Ha a véletlenben igazán hinni tudnánk, nem lennének horoszkópok, és az „igazi” koncepcióját is felül kéne vizsgálni.
Hogy valami nagyszabású még fog történni velünk
Évről évre újabb ajtók zárulnak be előttünk. Nyolcéves korunkban megmondták, hogy soha nem leszünk balerinák, mert túl nagyra fogunk nőni, tizennyolc évesen kiderült, hogy a szupermodellségnek is lőttek, mert túl kicsik maradtunk. Maradt még irdatlan sok lehetőség, de mindig az a pár fáj, ami nem valósult meg. Ennek ellenére meg vagyunk róla győződve, hogy „valami” még fog történni, hiszen ha „minden” már nem is, de „valami” még lehetséges.
Hogy a jó és a rossz összege végül mindig nullára jön ki
Oké, rendben: tudomásul vesszük, hogy ez most egy rossz év volt. Megszűnt a munkahelyünk, elhagyott a társunk és egy szál aortán húzzuk magunk után a szívünket. Vannak ilyen időszakok, és lesznek is. Az átvészelésükben az segít, hogy szentül hisszük, hogy ezért cserébe jár nekünk valami jó, ami már a küszöbön van és kárpótolni fog a szenvedéseinkért.
Hogy velünk nem történhet meg
Gyermekkorunkban abban a tudatban éltünk, hogy mi sosem fogunk meghalni, most már tudjuk, hogy valamikor a távoli jövőben ez is bekövetkezhet, sőt eléggé valószínű, hogy be is fog. De azt, hogy esetleg pont mi legyünk azok, akiket néhány hét múlva Parkinson-kórral diagnosztizálnak, akiknek Down-kóros lesz a gyerekük, vagy azok, akiknek egyszerűen a fejére esik egy tégla, azt lehetetlennek érezzük.
Hogy ha nagyon akarunk valamit, akkor az megvalósul
Esküszünk, hogy nem amerikai self-help könyvek kognitív hulladékát böfögjük fel. Ez tényleg működik, de legalábbis működni látszik. Hiszen minden, amit akartunk, amire vártunk és végül megvalósult, az előtte már megszületett az agyunkban; utóbb legalább is úgy tűnik, így hát rendületlenül bízunk a gondolat teremtő erejében.
Hogy ha nem veszünk tudomást valamiről, akkor az egyszer csak elmúlik
Biztos van abban valami, amikor a kismacska becsukja a szemét, hogy a vélt ellenség, ami adott esetben egy porszívó is lehet, ne lássa őt. Ezek az ösztönök bennünk is munkálkodnak, amikor katyvasz van, és mi úgy teszünk, mintha nem mi lennénk a kellős közepén.
Hogy létezik örök szerelem
Ismerőseink körében szinte mindenki elégedetlen a kapcsolatával, mindenki csal és mindenkit megcsalnak, a többiek unják egymást, és ezt mi is jól ismerjük. Amikor azonban szerelembe esünk, egy darabig szentül hisszük, hogy a mi szerelmünk lesz az a szerelem, amelyik hátba szúrja az érzelem definícióját, miszerint intenzív és illékony.
Hogy a jók elnyerik méltó jutalmukat, a rosszakat pedig megbüntetik
Ha a szüleink valamennyire komolyan vették az erkölcsi nevelésünkkel kapcsolatos felelősségüket, akkor olvastak nekünk meséket. Ha pedig olvastak, akkor már egészen kicsi korban belénk ivódott, hogy az igazság és az igazságosság létezik, és persze ha létezik, akkor győzedelmeskednie is kell.
Hogy az ember alapvetően jó
Eredendő bűn ide vagy oda, nem tudjuk internalizálni a keresztény dogmát. Hisszük, hogy az emberből csak a körülmények váltják ki a gonoszságot, és ha vennénk magunknak a fáradságot, akkor minden gaztettet meg tudnánk érteni és annak következményeképpen érvényteleníteni is. És mivel a jó-rossz kérdés duális formában vert gyökeret a keresztény kultúrában, a semlegesség meg sem fordul a fejünkben.
Hogy szerencsések vagyunk, és végül mindent megúszunk
Nem lehet véletlen, hogy a töriérettségin pont azt az egy tételt húztuk, amit tudtunk is, és végül ötöst kaptunk, holott csúfosan buknunk kellett volna, és a biciklibalesetünknél is ott kellett hogy legyen egy őrangyal, hiszen a gerincünket törhettük volna. Arról nem is beszélve, hogy sose derült ki, hogy megcsaltuk életünk szerelmét. Mi ez, ha nem különleges szerencse, ami csakis minket követ, amerre járunk?