| Téged is manipuláltak már? Láss át a szitán! |
A belső bizonytalanság, az önbizalom hiánya óhatatlanul előhívja a valakire való támaszkodás igényét, és támaszkodás közben ennek a másvalakinek az energiáját szívjuk. Erre utalnak azok a jól ismert kérdések, amelyekkel az emberek egymást zaklatják: hol voltál, merre jártál, mikor jössz haza, miért késel?! Mindenki csak azt a töltetet tudja adni, ami benne van. Ha másokban nem bízunk, annak az az oka, hogy önmagunkban nem bízunk, mert nem tudjuk magunkról elhinni, hogy bennünk meg lehet bízni.
| Fotó: Dömötör Csaba |
A vámpírlét a személyiségfejlődés természetes velejárója. Vannak, akik megértik ennek a kockázatait, és elég keserves munkával elkezdenek változni. Mások pedig nem. A személyiségfejlődés hosszú folyamat, nem köthető életkorhoz. Hogy ki melyik állomásánál tart, az abból mérhető le, hogy az illető képes-e egyedül lenni. Hogy amikor nincs semmi, nincs nyüzsgés, nincs telefon, csak a csend, akkor ebben a csendben jól meg tud-e lenni önmagával. Aki nem tudja ezt megtenni, az mind-mind vámpír. Ennek a felismerésében azonban megakadályoz minket az újtól való félelem.
A rossz mintákat az tartja fenn, hogy az állapot, amelyben az ember aktuálisan benne van, könnyűnek látszik. Az életben azonban előbb-utóbb mindenkinek szembe kell néznie a valósággal.
Én ha vámpírokkal találkozom, általában megfogom a karót, és átütöm a szívükön. Számomra mindig a játszmák jelzik, hogy vámpírral van-e dolgom. Ha viszont megszüntetem a velem szembeni játszmát, és az illető ember a lehetőségeihez képest őszinte lesz, akkor már nem szívja tovább az energiáimat. Ennek a vámpír természetesen nem örül, mert a felismerés nemcsak új elem számára, hanem fájdalommal is jár. Felmerülhet benne a kérdés: úristen, lehet, hogy elpocsékoltam az utóbbi éveimet? Miért nem tudtam ezt kimondani?
Talán azért nem, mert gyáva volt emberként élni. És ezt a lelkiismerete mindenkinek megmondja a nap végén. Mindenkinek van ugyanis lelkiismerete, csak sokan szétcsapják magukat alkohollal, kokainnal, bármivel, csak hogy ne kelljen emlékezniük. Én nem az isteni, hanem az egyéni igazságszolgáltatásban hiszek. A tetteink következményeit nem valamiféle felsőbb hatalom méri ránk, hanem mindannyian önmagunkban hordjuk.
| Megrendelheted a könyvet a képre kattintva! |