| Az igazán gyáva csak fejben kefél félre |
Ilyenkor szinte szikrázik az ember szeme. Aztán telik-múlik az idő, és ez a szikra, ez a tűz szép lassan kialszik. Miért? Miért szűnik meg a szerelem? Képzeljük el a szerelmet! Meglátok valakit, fel tudok rá nézni, vonzódom hozzá. Amikor rá gondolok, belső remegés, vibrálás fut végig rajtam. És ez kölcsönös. De ilyenkor nagyon sok mindent nem látok meg a másikban. Miért nem? Mert az érzések kizárják az objektív meglátás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy amikor két ember találkozik és vonzódik egymáshoz, elfelejti, hogy a másik is emberből van, húsból és vérből, aki pozitív és negatív tulajdonságokkal egyaránt rendelkezik. És az ember ilyenkor kicsit vakká válik a negatívumokra.
| Fotó: Sanoma Archív / Dömötör Csaba |
Ahogy a kapcsolatban telnek a napok, a hónapok, az évek, egyre rácsodálkozunk a másikra. A koszos zoknijára, a pontatlanságaira és egyéb emberi dolgaira. Pozitív dolgainak nagyon örülök, de a negatívakat elkezdem lenyelni. Elkezdem mentegetni – biztosan nem úgy gondolja, biztosan nem úgy érzi, biztosan nem úgy van… „Szeretem őt úgy, ahogy van” – ezt szokták nekem mondani, amikor a bajban felkeresnek, és arra kérem az illető hölgyet vagy urat, hogy fogalmazza meg, mit szeret a párjában. Nem elgondolkodtató ez? Ha egy ember tíz–húsz évet együtt él valakivel, az nem éppen elegendő idő ahhoz, hogy konkrétan megfogalmazhassa, miért is vonzódik, a másikhoz, mi az, amit a másikban vonzónak talál, miért szereti a másikat?
Nézzük meg ezt a kijelentést: „szeretem őt úgy, ahogy van”. Aztán amikor azt kérem, hogy soroljon föl nekem néhány olyan tulajdonságot, amit nem tud tisztelni a párjában, akkor már sorolja is egyiket a másik után… Két percen belül egy hatalmas ellentmondás. „Szeretem őt úgy, ahogy van, de ezért és ezért nem tudom tisztelni.” Akkor ez most micsoda? Ez a támaszkodás. Ma a párkapcsolatok jelentős része nem a kölcsönös kiegyensúlyozottságon alapul, hanem az egymásra támaszkodáson. Nem egymásért élnek a felek, hanem egymás mellett. Holott egymás mellett a jó és a rossz szomszédok szoktak élni – alapesetben. Egymással? Az más. Társas magány.
Ha szeretnéd előrendelni Csernus Imre új könyvét, kattints ide!