Ha bemennénk egy könyvtárba, ahol egy jól képzett könyvtáros ül, és megkérdeznénk, mit ajánl „sors vagy szabad akarat” témájában, azonnal visszakérdezne: milyen szempontból kíváncsi rá? Filozófiai, teológiai, szépirodalmi, pszichológiai, szellemtudományi vagy valamely természettudományi megközelítésben? Tudni azt, hogy hol van az életünkben az a sorsszerűség, amit el kell fogadnunk, mert nem lehet rajta változtatni, és hol van az, ami a mi döntésünk, szabad akaratunk függvénye – szerintem egy olyan kérdés, amiben életünk végéig tanulunk. Én magam is hosszú évek óta gondolkodom ezen a témán, és tegnap – amikor az önbizalomról írtam egy cikket – láttam meg azt, hogy a velünk született, hozott forrásenergia mennyisége sorsszerű. Ezt dobta a gép, ezzel születtünk, ezt kaptuk.
És itt jöjjön egy kis elmélet a forrásenergiáról. Ez az az energia, amivel megszületünk, amit az életre hoztunk magunkkal. És ahogy egy közértben rengetegféle elemből válogathatunk (van amelyik gyengébb, erősebb, hosszabban, rövidebben tart ki), ugyanúgy egyénenként különböző a hozott energiák mennyisége. (Egy elmélet szerint az előző életekben elkövetett jótettekből gyűlik össze a következő életre szóló energiaadag.) De a lényeg az, hogy már az oviban lehet látni, érezni, ki mekkora dózist kapott. (Az extrovertáltak látványosabbak ebből a szempontból, de ez nem téveszti meg a látót…) A forrásenergiát tekintve két alapiskola létezik. Az egyik azt mondja: igaz, hogy születésünkkor adott a mennyisége, de ez a későbbiekben nemcsak fogyni tud, hanem növelhető is. A másik iskola szerint – ez a jungi vonal, én magam is ebben hiszek – a forrásenergia mennyisége adott, és életünk végéig csak csökken. Az utolsó szusszal, az utolsó levegőkifújással hagy el bennünket az utolsó adag forrásenergia.
Viszont rengeteg egyéb dologból lehet energiát nyerni (emberi kapcsolatok, adás, szeretet, szex, természet, mozgás, reiki, Pránanadi, meditáció, Chi Kung, imádkozás, rituálék…), de ez egyik sem az a minőség, amit a velünk született forrásenergia jelent. Akinek ebből sok adatott, azt hívják őserőnek. Ha ehhez tehetség is jött, abból lesz az őstehetség.
Az, hogy ki milyen minőségű életet él, nem csupán a forrásenergia mennyiségétől függ. Ez nagyon összetett dolog, amiben benne van az, hogy hova, kikhez születünk le, milyen karakterek vagyunk, milyen alaptulajdonságokat hoztunk magunkkal, mik alakultak ki bennünk a szülők és a környezet által, illetve hogy felnőttkorunkban a tudatosságnak milyen szintjére tudunk eljutni, mennyire tudunk tudatosak lenni. Tudunk-e kívülről, felülről, érzelmek nélkül rálátni saját életünkre? Tiszta fejjel onnan megnézni azt, merre érdemes menni, meghallani a belső hangot, azt a mélyből jövő döntést, ami a lélek akarata. És hogy ez a mélyből jövő hang vajon a szabad akarat hangja, vagy a Sors felismerése és annak útmutatása?
Harminc-egynéhány éves koromig gyakorta szórtam az erőmet. Rengeteg olyan embernek adtam belőle, rengeteg olyan helyzetbe mentem bele, amit ma már az erőim pazarlásának tartok. De úgy látszik, ezen keresztül vezetett a felismerés, hogy eljussak idáig. Mert mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor tudjuk, hogy mi a feladatunk (ha egyáltalán tudjuk), de nincs hozzá elég erőnk. Akármennyi erővel is születtünk, nem odafigyelni a saját erőháztartásunkra (bevétel, kiadás): tudatlanság. Ezért csak annyit javasolnék, álljunk meg időnként, és figyeljük meg, ki és mi ad nekünk erőt (gyakorta maga az adás ad), hogy mint egy jó háziasszonynál, aki ügyesen osztja be a havi kosztpénzt, maradjon arra, ami és aki igazán fontos. És bár úgy gondolom, a forrásenergiánk születésünkkor adott, de hogy hogyan osztjuk be, és mely más energiaforrásokból pótolunk hozzá, az már kinek-kinek a tudatossága függvényében szabad akarat kérdése. Mennél tudatosabb az ember, annál inkább élhet a szabad akarat sorsteremtő mágikus erejével.