Egy torontói professzor az elmúlt években kidolgozott egy univerzális módszert, amellyel bárki lemérheti, pontosan mennyivel járul hozzá a környezet szennyezéséhez. Az ökológiai lábnyom fogalma a teszt egyszerűségének hála elterjedt, aki pedig elvégezte, az általában rögtön sokkal égetőbbnek kezdte érezni a problémát, mint előtte. A környezetvédelem sokak számára a mai napig egy távoli, az egyént nem érintő probléma, amely ügyért ugyan tehetünk mi is, de a lényegi döntések úgyis a politikusokon, nagyvállalatokon múlnak – legalábbis a közhiedelem szerint. Aki azonban tudja, mekkora az ökológiai lábnyoma – azaz hogy hány hektár földterületre van szükség ahhoz, hogy kitermeljék azt az energiát, amely a tesztet elvégző hétköznapi életéhez szükséges –, az azt is tudja, milyen nagy a felelőssége. Csak egy gyors példa: egy jól tartott magyarországi házimacska ökolábnyoma, azaz energiaszükséglete nagyobb, mint egy etióp családfőé.
| Több fotó galériánkban Fotó: Neményi Márton |
A National Geographic magazin Ökonapján kiderült, mit jelent ez. A Millenárison már szombat délelőtt látszott, hogy a lényeg legalább annyira a gyerekek rászoktatása a környezettudatosságra, mint a felnőttek felvilágosítása. Az Alma együttestől a játékokon át az interaktív installációkig a rendezvény teljes egészében „gyerekkompatibilis” volt, kivéve persze a szakmai konferenciát. A tó körüli füves részeket felosztották az energia, az étkezés, a háztartás és a közlekedés témája szerint, a gyerekek pedig kihasználtak mindent, amit meg lehetett nyomni, mászni, ki lehetett pecázni, el lehetett vinni vagy össze lehetett kombinálni, természetesen, miután kikunyerálták a kötelező állatos arcfestést.
A lényeg persze mégiscsak a konferencia volt, olyan kaliberű kutatókkal, mint Guy Turchany professzor, Mika János éghajlatkutató vagy Juhász Árpád geológus. Az egész rendezvény inkább arra volt jó, hogy összegezzen, emlékeztessen minket a veszélyekre és tévhitekre, mint hogy új megvilágításba helyezze a kérdést (bár ez utóbbira is volt példa), mindenesetre nem unatkozott senki. Szerencsére riogatásnak, didaktikus szólamoknak, tanórahangulatnak nyoma sem volt.
A klasszikus tudós-csokornyakkendőben érkező Guy Turchany rögtön többszörösen túllépte a húszperces keretet, még úgy is, hogy főleg általánosságokról volt szó: rendszerelméletről, arról, hogy minden mindennel összefügg, a mostani helyzet pedig meglehetősen baljós, bár nem meglepő. Kiderült: a civilizáció rég kibillent az egyensúlyból, amit a természettel kellene ápolnia. Ez sem új fejlemény: Angkor is azért omlott össze, mert egyszerűen túl nagyra nőtt, és nem volt képes fenntartani az egészséges viszonyt a környező vidékkel. A politikusokra pedig nem érdemes várni – üzente Turchany.
| Több fotó galériánkban Fotó: Neményi Márton |
Egyszer és mindenkorra: klímaváltozás mégpedig van, és számolni kell vele. Erre könnyedén rámutatott Juhász Árpád geológus, aki elmondta: a Föld legmegbízhatóbb hőmérői a gleccserek, amelyek nem az éves kilengéseket, hanem az évtizedes folyamatokat mutatják. A gleccserek pedig még soha nem voltak ennyire megfogyatkozva, mint ma, tehát melegszünk. Az azonban még mindig nem biztos, hogy mindezt az ember okozza – mondta Mika János éghajlatkutató, aki többször is „ortodox meteorológusként” aposztrofálta magát, aki csak a tényekre hagyatkozik, nem a divatos trendeket népszerűsíti. Kiderült: egyáltalán nem kizárt, hogy mi vagyunk a felelősek, ám erre egyelőre semmi bizonyíték. Még az ezt a nézetet hangoztató hivatalos nemzetközi szerv is csak annyit mond: kilencven százalék, hogy az ember a hunyó, ám azt nem tudni, hogy számolták ki mindezt. Egyelőre azt sem tudjuk, milyen mértékű és sebességű lesz a melegedés: száz év alatt lehet, hogy hat, de lehet, hogy csak fél fokot emelkedik a bolygó átlaghőmérséklete.
Az előadások közül még Péntek András, a MOL stratégiai igazgatójának informatív húszpercese emelkedett ki. Ő, bár „gonosz közgazdász”, nem a sötét oldalt képviselte, egyszerűen elmondta, honnan és hogyan szerezhetnénk minél környezetbarátabb energiát. Kiderült, hogy sajnos a megújuló források még mindig csak nagyon kis arányban vannak jelen, azaz hiába a sok szónoklat és sikersztori, még mindig a földgáz az úr. Vannak Magyarországnál sokkal pazarlóbb helyek is (például Moszkva), de összességében „még mindig a világ után kullogunk”. Globálisan nagyjából 14 százalék a megújuló energia aránya az összeshez képest. Bár Péntek nem foglalt állást az atomenergia mellett, elmondta: nem szabad kihagyni a számításból csak azért, mert a közhangulat az atomerőművek ellen dolgozik. Egy nukleáriserőműnyi energia kitermeléséhez például hat bős–nagymarosi vízlépcsőre lenne szükség.
Összességében tehát: az egyetlen biztos pont, hogy semmi sem biztos. Éppen ezért fontosabb a környezettudatos élet, mint valaha. Aki még nem műveli, kezdje például a következő szemétlevitelnél.