Lefogysz, ha már nincs szükséged a túlsúlyra

Néha úgy tűnik, mindenki folyamatosan diétázik, mégis egyre több a túlsúlyos gyermek és felnőtt. Vajon miért?

Nem feltétlenül a módszerekkel van probléma, hanem azzal, ahogyan azokat az érintettek alkalmazzák. Általában vakon kezdik követni az éppen megismert módszert, mert valakinek azzal sikerült lefogynia. Pedig az nagyon fontos, hogy a saját igényeinket vegyük alapul. Mivel nemcsak pár hétig vagy hónapig szeretnénk karcsúak lenni, hanem egy életen keresztül, logikus, hogy az életmódváltásnak is egy életre kell szólnia. Az a baj, hogy amikor valaki azt hallja, hogy „egy életen keresztül”, akkor azonnal lemondások hosszú sora jelenik meg a fejében, és máris úgy gondol a folyamatra, mint egy szenvedésekkel és megvonásokkal teli útra. És valóban: kinek van ehhez kedve? Ilyenkor nem a vágyott pozitív dolgok jutnak az eszébe, hanem minden olyan, amiről nem szeretne lemondani. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy a lelki hátterű evési problémákkal küzdő, túlsúlyos embereknek a századik módszert is “el lehet adni”. Bizonytalanok önmagukban, ezért inkább követik azt, amit más vagy mások pontról pontra előírtak. Így viszont esélyük nincs arra, hogy önmagukra szabják a módszert, vagy sajátot alakítsanak ki. Pedig épp ez lenne a lényeg.

Sokan csak akkor tudnak kitartóan diétázni, ha valamilyen egészségügyi probléma miatt muszáj, vagy mondjuk mert tetszeni akarnak valakinek. Mi lehet a legmegfelelőbb motiváció?

Sokféle oka lehet annak, ha valaki le akar fogyni, de nem mindegyik célravezető. Az első kérdés, amit mindenkinek érdemes feltennie önmagának, hogy milyen előnye származik a túlsúlyból? A legtöbben erre a kérdésre azonnal rávágják, hogy: semmi! Pedig ez soha nincs így. Legyünk őszinték: nem könnyebb lenyelni egy tábla csokit, mint konfliktusokat felvállalni? Nem egyszerűbb elmerülni a néhány szelet kenyér adta megnyugvásban, mint módszeresen, nap mint nap tenni azért, hogy a stressz-szintünk alacsonyabb legyen (sport, relaxáció, meditáció, hobbik…)? Amíg valaki nincs tisztában a túlsúlyának vagy az evési problémájának az előnyeivel, addig nem fog tudni reális célokat kitűzni, mert nem látja egészében a problémát. Ha pedig az egyik oldalon sokasodnak az olyan előnyök, mint hogy az étel megnyugvást ad, kikapcsol, ilyenkor nem kell másra gondolnom, nem kell konfliktusokat felvállalnom, akkor ezek mellett nagyon kevés az, hogy tetszeni akarok másoknak. A társas kapcsolatok milyensége, az egyén önmagához való viszonya, a változásokhoz való hozzáállása, az evéssel kapcsolatos gyermekkori élményei legalább olyan fontosak a sikeres testsúlycsökkentéshez, mint a megfelelő kalóriabevitel és a testmozgás.

Egyre többen mondják, hogy bár diétáznak, a korábbi kudarcaik miatt el sem tudják képzelni önmagukat vékonyan.

Akkor nem valószínű, hogy le fognak fogyni. De ne csak azt képzeljék el, hogy milyen lesz a testük, milyen ruhákat fognak viselni, hanem azt is, hogy a személyiségük és a világhoz való viszonyuk hogyan fog megváltozni. Például lássák magukat kiegyensúlyozottnak, őszintén (és nem megfelelési vágyból) mosolygósnak, felszabadultnak, lazának, csevegőnek, nyitottnak, rugalmasnak, érdeklődőnek, magabiztosnak konkrét szituációkban. Ez a kép sokkal fontosabb a fogyásban, mint az, hogy mekkora lesz valakinek a combja vagy a dereka. A lassú fogyást is sokan hangsúlyozzák, de elsősorban biológiai okokkal magyarázzák ennek fontosságát. Emellett azonban pszichológiai jelentősége is van: a testsúllyal együtt a testképnek és az énképnek is változnia kell. Szerezzünk egyre több tapasztalatot a változó testünkről, kezdjük el olyan dolgokra „használni”, amikre eddig a nagyobb súly miatt nem volt módunk vagy nem volt hozzá kedvünk, merszünk: új mozgásformák, tevékenységek, társaságok. Aktívan dolgozzunk önmagunkon, a saját magunkról alkotott képünk megváltoztatásán. A várakozás nem elég.

Rengeteg a fogyókúrával, életmódváltással foglalkozó blog. Ezek segíthetnek?

A legegyértelműbb válasz, hogy létezésük ellenére nem csökken a túlsúlyosak száma. Előnyükként általában azt említik, hogy egy ilyen oldal követése vagy egy csoporthoz való tartozás növeli a motivációt, a kitartást. Ez azonban éppen, hogy hátrányt jelent abban, hogy valaki jól fogyjon le – vagyis ne hízzon vissza, és ne csak a ruhamérete változzon, de az önmagához fűződő viszonya is – mivel ez külső motivációt jelent. A tartós és egészséges testsúlycsökkenés minden esetben belső motiváción alapul. És bár ezeken a blogokon mindig vannak hasznos dolgok, sok a fals vagy tévesen értelmezett információ is. Ez pedig veszélyes lehet. Ha pedig olyan ír, aki már lefogyott? Az ilyen ember elkezdi élni az életét, megéli annak sokszínűségét, és nem a „múltbéli” evési vagy súlyproblémájával foglalkozik – pláne nem a szabadidejében. Innentől kezdve pedig számomra a dolog hitelessége megkérdőjelezhető. Az ilyen blogok előnyének azt tartom, hogy ötleteket lehet kapni bizonyos ételek elkészítéséhez, de ehhez is fontos, hogy saját igényeink szerint szűrjük az információkat.

Egyre gyakrabban halljuk, hogy a fogyás agyban dől el. De mit tehetünk azért, hogy nálunk is megtörténjen ez a bizonyos „kattanás”?

Valódi döntésre van szükség. Ha valaki úgy fogalmaz, hogy „le kell fogynom”, „muszáj”, „ez így nem mehet tovább”… akkor az jól jelzi, hogy ez nem a saját elhatározása, hanem valamilyen külső ok motiválja. Akiben megvan a belső elhatározás, az úgy fogalmaz, hogy „le fogok fogyni”. Előtte elgondolkodik azon (még jobb, ha leírja), hogy miért hízott meg, mi az előnye a túlsúlynak vagy a túlsúllyal járó evési szokásoknak az életében. Reális célokat tűz ki (időtartam, súlyveszteség, napi kalóriabevitel, sport mennyisége). Elgondolkodik azon, hogy miben fog változni az élete, ha lefogy, milyen lesz a hétköznapi élete és a másokkal való kapcsolata (ezt lehetőleg ne „rózsaszínben” képzeljük el, mert az megint csak illúzió).

Nem az lenne az igazi megoldás, hogy elfogadjuk önmagunkat olyannak, amilyenek vagyunk, ahelyett hogy fogyókúrákkal keserítjük meg a mindennapjainkat?

Tévesen jelenik meg a köztudatban a „fogadd el önmagadat” elve a túlsúlyosaknál. Főleg azoktól hallom, akik már belefásultak a küzdelembe. Az önelfogadást meg kell előznie a reális önismeret kialakulásának is. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy ismerik magukat, aztán pár beszélgetés után kiderül, hogy mégsem. Aki a valódi önismeret talaján fogadja el önmagát, az le fog fogyni, mert nem lesz „szüksége” a túlsúlyra, és mert nem az evéssel fogja pótolni az életében jelentkező hiányokat.

Aki valaha kövér volt, az „lélekben” mindig az marad?

Fordítva működik a dolog, ha jól működik. Ha a lélek kiegyensúlyozott és „karcsú”, akkor a test is az lesz, viszont ha a lélek duci marad, akkor két eset lehetséges: az illető hosszabb-rövidebb időn belül visszahízik akár még magasabb testsúlyra, vagy az egész életét át fogja hatni, hogy az evéssel, a testsúlyával foglalkozik, ami elvonja a figyelmét a fontos életterületekről.

A pszichológiai éhség hét fajtájáról, az elhízás és az evési problémák lelki hátteréről, a megfelelő motiváció kialakításáról és a párkapcsolat testsúlycsökkentést támogató avagy hátráltató szerepéről bővebben olvashatsz itt, dr. Lukács Liza: Ágytól-asztaltól… Evészavarok és párkapcsolati problémák című könyvében.