Úgy a lelki wellnesseimen, mint az előadásaimon tele kell lennem erővel. Csakis így tudok adni. A mozgás és a természettel való kapcsolat alapvető energiaforrás. Létszükséglet. Akik ezt kihagyják, azokban vagy csak szivárog az élet, vagy egymástól szívják el az energiát. (Szerintem többek között épp ezért olyan népszerűek a vámpíros filmek, könyvek, mert maga az „energiavámpírkodás” is ilyen elterjedt.)
| “Érdemes megtalálni azt a mozgás- fajtát, amit leginkább élvez az ember!” |
Hétfő az otthoni komputeres napom (aznap ülök legtöbbet a gép előtt) és aznap van a kocogós vagy a bringás napom is, mindkettő íjászkodással egybekötve. (Az utcánk vége egy völgybe torkollik, onnan indul a mező az íjásztereppel. Tizenöt perc bringázással pedig lent vagyok a Dunánál, illetve a bányatavaknál.)
Kedden van Szentendrén az ashtanga jóga (már négy éve), igyekszem mindig ott lenni. A szenvedés néhány hónap alatt átalakult szenvedéllyé, és azonnal, illetve hosszú távon is érzem a jótékony hatását. Nagyon sokat segített a koncentrálni tudásomon is, és érzem, ahogy a pörgésből behoz a jelenbe. Erőt és nyugalmat ad.
Néhány hónapja szerdára esik az egyéni pilatesórám, ahol különféle fantasztikus ketyerék, gépek, eszközök segítik a minél gyorsabb, látványos fejlődést. Ez egy igazi önkényeztetés, ahol azt érzem, hogy minden kis porcikám számít, és csak velem foglalkoznak! A trénerem egy csicsergő hangú kedves balerina, aki egész lényével jelen van a levegővételeimben, minden kis izmom, inam mozdulásában. Aki egész lényével rám figyel, és ez a figyelem nekem is adja az erőt. Ráadásul nyilván mindig azon dolgozunk, ami nekem, személyre szabottan leginkább kell. Olyan izmaimat is megmozgat, amikről nem is tudtam eddig (mert így direktben nem éreztem), és amit semmilyen más sport nem mozgat meg. Ráadásul elképesztően változatos! Igazi testtudatosságot ad, igen nagy intenzitással hozva be a jelenbe, és a saját testembe. Hét és fél éven át jártam fitneszre (a callanetics volt a kedvencem), de most érzem azt, hogy az egyéni és a csoportos óra között épp olyan a különbség, mint egy nyelv tanulásánál. (Ja, angolra is járok.)
Csütörtökön és pénteken többnyire a pörgősebb napjaim vannak, úgyhogy ilyenkor a napüdvözlet ászanákra, otthoni tornázásra (callanetics) vagy a taposógépre jut időm.
Jó ideje a hétvégéim a legsűrűbbek, úgyhogy ha nem jön össze a bringázás, kocogás, sőt egyenesen a kirándulás, akkor marad a korábban felsorolt alternatívákból valami. Ritka, hogy egy nap ne sportoljak semmit, még ha csak 15 percre van időm, akkor is megtalálom a helyét. Erre most bizonyára sokan azt mondják/gondolják, akkor hogyan lehetek ekkora, a válaszom az, hogy enni is legalább ennyire szeretek, mint mozogni… Így viszont jó kemény vagyok, betonhúsú, tele izommal. (A férjem évek óta „Bengusztának” hív, ami annyit tesz: benga, de guszta. Nyilván van, akiknek bejön ez a típus, és van, akiknek nem, és ez így van jól.) De nem is ez volt a téma, hanem az energia. Ami abból lesz, ha olyan dologba fektetjük bele, ami hozza is. (Persze sok ilyen van, nem csak a mozgás.) A mozgás endorfint, azaz boldogsághormont termel, érezzük általa, ahogy intenzívebben kering bennünk a vér, ahogy lüktet, áramlik bennünk az élet.
Márpedig egyre inkább nyilvánvaló és elfogadott az a nézet, hogy minden energia és minden ennek az energiának a minőségén, mennyiségén, rezgésén múlik. Úgyhogy hajrá, érdemes megtalálni azt a mozgásfajtát, amit leginkább élvez az ember!