Maradjunk mindig önmagunk!

MagneB6 | 2011. Október 15.
Egy hónapja új munkahelyen dolgozom. Ez nagyon jó hír, viszont azóta úgy érzem, sokkal több elvárásnak kell megfelelnem. Nagyobb rajtam a teher, és a munkahelyi feszültséget sajnos akaratlanul is otthon vezetem le. Azok kapnak belőle, akik meg sem érdemelnék, és akiket a legjobban szeretek a világon. De ez már remélhetőleg csak múlt időben érvényes.

Sikerült! – kiabáltam bele egy hónapja a telefonba, és a túloldalon a férjem hangján hallottam, ő is mennyire örül a jó hírnek. Már régóta szerettem volna ezt az állást, fontos pozíció, nagyobb felelősség, amit örömmel vállaltam el az előző évek egyhangúsága után. Az egész család örült, illetve a 6 éves fiam csak azt látta, hogy anya örül, de ez neki elég volt. A férjem pedig jól ismer, és tudja, hogy mennyire vágytam már újabb kihívásokra.

Az első időszak villámgyorsan eltelt, annyi mindent kellett megtanulni, megszokni, hogy észre sem vettem a napok múlását. Csak néhány hét múlva kaptam észbe, hogy szinte minden nap későn érek haza, fáradtan, még tele a fejem a munkahelyi gondokkal, amikből van bőven. És bizony a nagyobb felelősség is éreztette a hatását, nem tudtam leereszteni otthon sem, hamar felcsattantam, ha valamilyen probléma volt a gyerekkel. Aztán a múlt héten egyik este, amikor éppen a férjemtől kellett bocsánatot kérnem az ingerültségem miatt, éjszaka átgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy néha úgy viselkedtem, mintha nem is lennék önmagam.

Amikor ilyen állandó nyomásnak vagyunk kitéve, fel kell vérteznünk magunkat a mindennapi feszültség ellen, és nem szabad hagyni, hogy mindez másokon csapódjon le, főleg nem a szeretteinken. Nem szabad ölbe tett kézzel várnunk. Igaz, hogy a külső, feszültségforrásként működő körülményeket nem tudjuk megváltoztatni, de a saját hozzáállásunkat igen. A stresszből fakadó feszültséggel meg tudunk birkózni. Ehhez nyújt segítséget a magnézium, amely a szervezetünk számára nélkülözhetetlen: idegműködést szabályozó és idegrendszert erősítő hatása van. A kiegyensúlyozott élet érdekében fontos lenne elegendő magnézium bevitele, ám a táplálékból nem mindig jutunk hozzá a megfelelő mennyiséghez. A magnéziumhiány tünetei az ideg- és izomsejtekben jelentkeznek először. Érzékenyebbek leszünk, feszültebbé válunk, nehezebben tudunk koncentrálni a feladatainkra éppen akkor, amikor a legkevésbé engedhetjük ezt meg magunknak. Ilyenkor érdemes kipróbálni a kúraszerű magnéziumpótlást.

Azt is fontos figyelembe vennünk, hogy a magnéziumkészítmények között nagy különbségek is lehetnek. A jól bevált Magne B6 tabletta, amely most új csomagolásban kapható, különösen hatékony, mert az összetevőit nagy szakértelemmel válogatták össze, hatása tudományosan bizonyított. A Magne B6 segítségével visszatalálhatok az ideiglenesen elveszett harmóniához, könnyebben meg tudok birkózni a mindennapi feszültséggel a munkahelyemen, és több figyelmet tudok fordítani otthon azokra, akiket szeretek.

További információk!
 

Exit mobile version