Psziché: Kisgyerek volt, amikor elhagyni kényszerültek az országot. Milyen kapcsolat fűzi szülőföldjéhez?
Máté Gábor: Majdnem tizenhárom éves voltam, amikor az ötvenhatos forradalom leverése után szüleimmel és kisöcsémmel elmentünk az országból. A hazáját elhagyhatja ugyan az ember, de a magyar életérzést sohasem lehet elfelejteni: történelme, irodalma, zenéje és “zamata” bennem él. És persze, mint sok más kortársam, én sem tudom a mai napig elfogadni, hogy az aranycsapat elvesztette az 54-es világbajnokságot! Csak kétszer jártam Magyarországon gyermekkorom óta, de remélem, hogy könyveim magyar kiadása kapcsán a közel jövőben újra hazajutok – nagyon várom.
Psziché: Hogyan lett orvos, mi motiválta?
G. M.: Mióta az eszemet tudom, ez volt az álmom. Biztos befolyásolt, hogy nagyapám, aki Auschwitzban halt meg, szintén doktor volt, és Márta nagynéném is szemorvosként dolgozott. Mindig is segíteni akartam ezen a sokat szenvedő világon, és a tudományos munka, a szellemi élet is vonzott. Apám szavait sem felejtettem el soha: “Fiam, neked a fejeddel kell megkeresned a kenyered, mert a kezeddel sohase fogod…”
Psziché: Tapasztalatát és tudományos munkásságát senki nem vonja kétségbe, művei mintha mégis túlmutatnának a szakkönyveken…
G. M.: Az emberi életet, beleértve a szenvedést, nem lehet szűken vett tudományos módszerekkel megérteni. A tudomány persze fontos, de az ember által megélt valóságnak és az erről való tudásnak nem az alfája és nem is az omegája.
Psziché: Lázadó test című könyvében a stresszhelyzetekre adott lelki reakcióinkkal foglalkozik. Nagyobb terhelést kell elviselnie a modern embernek, mint őseinek?
| Máté Gábor 1944-ben született Budapesten. Családjával 1957-ben vándorolt ki Kanadába. A University of British Columbián szerzett bachelor fokozatot angol nyelv és irodalomból. Pár évig tanított középiskolában, később visszatért az egyetemre, hogy orvosi tanulmányokat folytasson. Több mint 20 évig családorvosként dolgozott, és 7 évig volt a Vancouveri Kórház Palliatív Ellátási Egységének orvosi koordinátora. Jelenleg is Vancouverben él, a Portland Hotel nevű lakó- és ellátóközpontban dolgozik orvosként. Az intézet legtöbb páciense elmezavarban szenved, súlyos drogfüggő vagy HIV-fertőzött, esetleg mindhárom. Dr. Gabor Maté Vancouver ártalomcsökkentő drogklinikáin és egészségügyi központjaiban is tevékenykedik. Könnyű válaszok keresése helyett kontextusában vizsgálja a testi és lelki egészséget és betegséget. |
G. M.: Bizonyos pszichológusi körökben divatos az az álláspont, hogy őseink több stressztől szenvedtek, mint a mai emberek, de szerintem ez téves hozzáállás. Ez a modell nem számol vele, hogy a modern világ mennyire komplikált, veszélyes
és elidegenítő lelkileg. Ahogy a nagy magyar származású stresszkutató, Selye János mondta, a modern életben a legsúlyosabb stresszek érzelmi, illetve lelki eredetűek.
Psziché: A stresszt, illetve annak elfojtását illetően állíthatjuk, hogy saját ellenségeink vagyunk, vagy a környezetünk legalább ennyire meghatározza közérzetünket?
G. M.: Senki sem eredendően ellensége önmagának. Ha azonban a környezetünk gyermekkorunkban megköveteli, hogy az igazi érzelmeinket elfojtsuk, akkor ezt kényszerből gyakran meg is tesszük. Ha így építjük a személyiségünket, végül már el is felejtjük, hogy valóban kik vagyunk – letagadjuk magunkat, és így leszünk a magunk ellensége. Ezért az egészség abból áll – ahogy ezt a szó is mutatja –, hogy megint egészek, egészen magunk legyünk, hogy mint felnőttek már ne hagyjuk, hogy a környezetünk diktálja lelki életünket.
Psziché: Melyik életkorban a legérzékenyebbek a gyermekek ezekre a hatásokra? Mit tehetünk, hogy magukhoz hű, a stresszt kezelni képes felnőttek váljanak belőlük?
G. M.: Már a terhesség alatt is komolyan befolyásolja az anya érzelmi élete és állapota a gyermek jövőbeli fizikai és érzelmi egészségét, és a születést követő négy-öt év a legmeghatározóbb. Azok a gyerekek, akiket érzelmi vagy testi sérülések érnek, akik folyamatos stresszben nőnek fel, egész életükben szenvedni fognak tőle testileg és lelkileg is.
Psziché: Mennyire tanulható a stressz helyes kezelése?
G. M.: Szerencsére, amíg élünk, képesek vagyunk tanulni és fejlődni. Ehhez azonban lelki bátorságra, elszántságra és külső segítségre is szükségünk van.
Psziché: Milyen testi visszajelzéseknél érdemes jobban figyelnünk a lelkünkre?
G. M.: Majdnem minden fizikai tünet azt jelenti, hogy a lelkünkben vagy az érzelmeinkben valami nincs egyensúlyban: egy fejfájás, egy gyomorégés, egy kiütés, a fáradtság, gyakori megfázások, az álmatlanság, vagy ha épp egész nap csak aludnánk, ha étvágytalanok vagyunk. De bármely betegségtől szenved valaki – ezek mind jelek. Túl sok olyan külső vagy belső stresszről tanúskodnak, amelyre a beteg nem tud nemet mondani. A test azonban igen.
Psziché: A halált okozó betegségek hány százalékáért tenné felelőssé a stresszt?
G. M.: Húszévnyi tapasztalat után (hosszú évekig családorvosként dolgoztam, majd hét éven át egy nagy kanadai kórházban halálos betegeket kezeltem) úgy látom, hogy a halálos kór majdnem mindig a stresszből ered, de legalábbis a stressz nagymértékben hozzájárul. Ez nem személyes álláspont, a modern tudomány igazolta, mint ahogy azt is, hogy lélek és test csak együtt értelmezhető, nem lehet egyiket se megérteni a másik nélkül.
A cikk nyomtatásban a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legfrissebb száma!
A tartalomból:
- Felrobbanok a dühtől – győzd le a haragot!
- A férjem már nem kíván
- Elképzeltem, hogy meggyógyulok, és így lett
- “Az ördög nem a drogban rejlik” – Beszélgetés Feldmár Andrással
- Egy nap a detoxban – Interjú dr. Zacher Gáborral
- Modern tudós ősi törvényekkel – Interjú Szendi Gáborral
Ha előfizetnél a magazinra, itt és most megteheted!