J-Lo kirúgta a kilóit kifogásoló menedzserét

nlc | 2011. November 05.
Jennifer Lopez, aki köztudottan büszke kerekded formáira, elárulta, miért vált meg a menedzserétől.

Diétára akart fogni a menedzsere, ezért mennie kellett – árulta el Jane Fonda műsorában az énekesnő. „Annyira felbosszantott, mert szerinte nem lehet rajtam egy kis extra hús, pedig egyáltalán nem voltam kövér! Aljasnak és beszűkült agyúnak tartottam ez miatt. Úgy gondoltam, hogy igenis ez vagyok én, ilyen típusú nő vagyok, és semmi okom arra, hogy másmilyen legyek” – magyarázta.

Sokan irigylik J-Lo formás alakját

Lopez az interjúban azt is elmondta, még nem tudja, valaha fog-e kés alá feküdni: „Azt szeretném hinni, hogy jól érzem majd magam és méltóságteljesen fogok megöregedni. De aztán lehet, hogy azt fogom gondolni, mégis szeretnék valami kis beavatkozást. Nyitott vagyok a nyitottságra.”

A nemrég elvált sztár, aki utoljára az amerikai Glamour magazin címlapján jelent meg, hangsúlyozta, fontos, hogy elfogadjuk magunkat: „Először önmagunkat kell szeretnünk. Csak akkor tudunk másokat is elfogadni. Értékelnünk kell saját magunkat, és tudnunk azt, hogy megérünk mindent.”

A 73 éves Fonda nagyra értékeli kolléganőjét: „Jennifer egyedisége különleges szépségében, intelligenciájában és józan gondolkodásában rejlik” – mondta az idősödő színésznő.

Exit mobile version