Akik mernek még gondolkodni és valamennyire látni (nem csak nézni), azok tele vannak kérdésekkel, meddig tart még ez? Ez az anyagba szakadtság, pénz, hatalom és vágyhajhászás… Vakság, alvás, tévé előtt bambulás. Egyre többen érzik, hogy kezdünk eljutni egy korszak végére, és hogy jönnie kell valami újnak.
A napokban ezt írta az egyik kolléganőm:
„Az a szerencse, hogy mindemellett pontosan tudjuk, hogy a valódi, fontos dolgok nem ezen a síkon zajlanak, és tudatosan, értékelve és hálával adunk teret annak a másiknak is – ha bizonyos időszakokban (és talán a mostani létformánkban általában) nem is eleget. De azt hiszem, jó néhányunknak van valamiféle ősi, örökölt illetve kegyelemből kapott tudása, amitől biztosak vagyunk benne, hogy ez egyszer másként lesz. Vagy ezen a Földön, vagy ha nem, hát az sem baj. Amíg nem élhetjük meg, addig is dolgunk hordozni és közvetíteni az üzenetet, hogy létezik a másik oldal.”
Tegnap elutaztam az Őrségbe Ispánkra, ahol a legnagyobb magyar antropozófus Rudolf Steiner-szakértő, Bistey Zsuzsa lakik. Ő magát így definiálja Vízöntő kori újjászületés című művében: „biológus, antropológus, filozófus vagyok és ha kell orvos és papnő” (egyébként klinikai szakpszichológusként doktorált).
Körülbelül 16-17 évvel ezelőtt jártam nála, akkor olvastam a Diadalmas út című elementáris, felemelő művet, aminek a hatására látni, megismerni vágytam őt, de akkor nem sikerült. Akkoriban nagy Rudolf Steiner-fan voltam. A gyerekeket is szerettem volna Waldorf-oviba, -suliba járatni, de Lázárt nem vették fel egyik helyre sem. (Ennek egyik fő oka az én mások számára riasztó lényem volt.)
Utána lassan le is álltam a rajongott steineri vonalról, sőt, az elmúlt években eljutottam oda, hogy hangoztattam, számomra mindez olyan ködös és megfoghatatlan, én jobb szeretem az empirikusat, az az igazán hiteles számomra. Csakhogy lelkem mélyén vágytam vissza ebbe a szellemi magasságba. Abba, ami kiszakít, de legalábbis elemel a csupán földi léttől. És igen, jó ideje feszített valamiféle hiány. Úgy éreztem, semmi és senki nem elég. Mert a SZELLEMET és szellemiséget szomjúhozta a lelkem. (És úgy látszik más minőségben, mint ahogy azt eddig magamhoz vettem.) Zsuzsa szerint ez az az időszak, amikor az emberiségnek, az emberek lelkének találkozni kell a szellemmel. Így is nevezte el: új pszichológia (vagy metapszichológia): a léleknek a szellemmel való találkozása. Érzem, hogy igaz, amit mond: a lélek beavatási helyzetben van, a lelki betegségek mögött szellemi krízisek húzódnak, amik gyógyszerrel nem kezelhetőek. Ezért van annyi pszichésen beteg és allergiás ember. És hogy miféle szellem vagy szellemiség ez? Amikor az emberben levő szellemi az univerzum szellemiségével találkozik. Ehhez nyilván be kell engednünk magunkba a szellemit, a szellemet, de közben fontos, hogy kívülről is rálássunk az egészre, arra, hogy parányi lelkekként ennek az egész elképesztő és szinte felfoghatatlan folyamatnak nem csupán a szemlélői, átélői vagyunk, de megteremtői is. Öt órát beszélgettünk egy huzamban, és éreztem, ahogy tágít, táplál, szinte szédít az a hatalmas tudás, ami ebből a 62 éves óriási elméjű asszonyból jön (szó szerint szédültem is). Egy elképesztő szellemi szentélyt, tudásbirodalmat épített fel szintén klinikai szakpszichológus férjével – aki már három éve meghalt –: az Arkánum Szellemi Iskolát (14 ezer könyvvel és két nagy előadóteremmel), amellett a terápiás célokat szolgáló épületet, aminek a földszinti részén gyógynövény-feldolgozás folyik, mellette van a családi házuk, amellett pedig a vendégház. Igen komoly birodalom, ahol még bioföldművelés is folyik. Zsuzsa nagyon komoly, nagypályás asszony, aki tele van tervekkel, tettekkel, tudással, átadni való kincsekkel. Egyhetes bentlakásos kurzusain az évek alatt rengeteg ember vett részt. Puszta lénye erőt adó, de ezúton ajánlom irásait is szellemi táplálékul. Íme, egy idézet tőle:
„Teremts csendet magad körül és figyeld belső működésedet. Ismerd meg gondolati folyamataid minőségét. Amit magadról így megtudsz, arra az érzelemmentes gondolatiság fényével világíts rá.
Szabadítsd meg önismereted első szilánkjait az asztrális indulatoktól, és fürdesd meg a hűvös, tiszta szellem fényében… Amit így megtanulsz, újabb tanuláshoz vezet majd, amíg lassan fel nem ébred benned az emlékezet…”