Olvass bele a Nők Lapja Psziché legfrissebb számába!

nlc | 2011. December 07.
Hogyan lehetünk boldog szerelmesek? Miként gyógyíthatjuk magunkat és egymást az érintéssel? És vajon létezik-e igazi barátság férfi és nő között? Erről is olvashatsz a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában.

AKIK VELÜNK LELKIZTEK

Láma Ole Nydahl
Egyike azon kevés nyugatiaknak, akik a tibeti buddhista hagyomány teljes jogú lámái és meditációs tanítói. Az elmúlt negyven évben megállás nélkül utazott, tanított, és több mint hatszáz meditációs központot hozott létre a feleségével a világ számos országában. Nemrég hazánkban járt, és megosztotta velünk a hosszú, boldog párkapcsolat titkát, és azt is, mi a házasság jelentősége.

Popper Péter
A pszichológus, egyetemi tanár és író előadásai mindig telt házzal mentek, tévéműsoraiért nívódíjban is részesült. Írásai örök érvényű darabok, amiket jó néha elővenni. Mi is ezt tettük, vele együtt azt boncolgattuk, hogy a belső szabadságunkat mennyire lehetetlenítik el az irracionális félelmek, és hogyan lehet ezeket legyőzni.

Sződy Judit
Érettségi után egy gyermekpszichiátrián dolgozott, akkor döbbent rá, hogy képes a segítségkérőkre ráhangolódni és tolerálni a másságot. Ma okleveles pszichológus, négy gyermek anyukája, a Kismama magazin és a Babaszoba.hu szerkesztője. Állandó témái a várandósság, a szülő-gyerek kapcsolat és a nevelés. Arra kerestük a választ vele, kamasz gyerekünket hogyan nevelhetjük rá, hogy részt vegyen a házimunkában.

Csernus Imre
Az egykor maga is szenvedélybeteg orvos, pszichiáter a füvesek, kokainisták, heroinisták, alkoholisták és gyógyszerfüggők gyógyítására tette fel az életét. Legújabb könyve, a Drogma kapcsán – amely a nyolc évvel ezelőtti művének bővített kiadása – elárulta, hogyan változott a személyisége az első kötete megírása óta, és miben látja a függőségeink igazi okát.

Erdélyi Ildikó
Hazánkban és külföldön is több kutatásban vett részt. Egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus, pszichodráma-terapeuta és szupervizor. Magánpraxisa mellett folyamatosan publikál, könyveket ír, oktat. Fő témái a transzgenerációs traumaátadás, a testvérkapcsolat és az álom, valamint a nem verbális viselkedés. Arról kérdeztük, mit árul el a tekintetünk, az arcunk, és mit fejez ki a test.

Pál Ferenc
A katolikus pap a hittanórák mellett fiataloknak tart előadásokat a pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások témája a konfliktusoktól a lelki egyensúly megteremtésén át a párkapcsolati problémákig terjed, de spirituális kérdéseket is felvet. Ezúttal arra késztet minket, gondolkodjunk el azon, mi a legmélyebb vágyunk, és aszerint élünk-e.


A TARTALOMBÓL

Mit árul el  a szemünk?
„Egy szempillantás alatt rabul ejtette a szívem” – hangzik oly sokszor ez a mondat a romantikus történetekben. De lehet hinni az első összevillanó pillantásokban vagy a nagyszülők jóslataiban, akik első ránézésre megmondják, hogy csalfa-e a legény?
Sándor Heléna írása

Csak szex és más semmi
Napjainkban egyre népszerűbb egy különös kapcsolattípus férfi és nő között, leginkább „szexbarátságként” emlegetik. De vajon lehet-e hosszú távon harmóniában szeretkezni és barátkozni úgy, hogy legalább az egyik fél ne szeressen bele végzetesen a másikba? Erre kerestük a választ.
Szurovecz Kitti írása

Veszedelmes viszonyok – avagy a férfi-nő barátság kockázatai
A felextrázott barátság pontosan annyira van rendben, mint a szexmentes házasság. Vagyis: semennyire. Mindkettő természetidegen konstelláció, billegős tákolmány, amelyben esély sincs a harmóniára.
Sztankay Ádám írása

Buddha és a szerelem – Beszélgetés Ole Nydahl lámával a boldogságról
A legismertebb nyugati láma, két és fél ezer éves buddhista tanok ismerője és átadója, tanácsai azonban annyira modernek és frissek, hogy a mai életben is remekül alkalmazhatók. Láma Ole Nydahlt arról kérdeztük, hogyan lehetünk boldog szerelmesek.
Rózsa Ágnes interjúja

Ugye mi jó barátok vagyunk?
Létezhet érdekek nélküli barátság kecske és káposzta között? Ez a lehetetlen párhuzam ugrik be, ha a férfi és nő közti barátság kerül szóba. Akár létezik, akár nem, a kötődés szólhat egy életre, főleg ha annak extráiba belefér a potya, alkalmi kufirc is.
Rácz Zsuzsa írása

Mitől vonzó a férfi és mitől a nő?
Egy mosoly biztos recept a hódításhoz? Attól függ, melyik nem alkalmazza. A British Columbia Egyetem kutatói bebizonyították, a nőket és a férfiakat épp ellentétes arckifejezések, mozdulatok hozzák lázba.

Hosszú és boldog párkapcsolat?
Minden ember alapvető igénye, hogy elfogadják és szeressék. Egyre görcsösebben vágyunk hosszan tartó és megbízható kapcsolatokra, ahol ez a szeretet és elfogadás kibontakozhat. Viszonyaink ugyanakkor egyre rövidebbek és megbízhatatlanabbak. Vajon miért?
Krúdy Tamás írása

Amikor nem jön össze a baba…
Napjaink égető problémája a gyerektelenség. Mind orvosi, mind emberi oldalról kemény küzdelem folyik a vágyott fogantatásért. Viszonylag kevés szó esik azonban arról, miként élik meg ezt a férfiak, hogyan viselik az évekig tartó meddőségi kezeléseket.
Most ők mesélnek.
Vályi-Nagy Erika írása

Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt és most megteheted! 

Exit mobile version