Kettest dobtál, kétszer kimaradsz a játékból! – szólt a szabály. De vajon ennél fontosabb dolgokat is meg lehet tanulni a társasokból és hasonlókból? A Nők Lapja Café szerkesztőségében dolgozó nagy gyerekek elmondták saját tanulságaikat, dr. Mérő László, az ELTE Pszichológiai Intézetének tanára pedig kíméletlenül elmondta, milyen személyiség áll a tapasztalat mögött.
Balázs Enikő, Sztárok rovat – legózás
Az élmény: „Imádtam legózni. Mindig emeletes kutyaházat építettem a legóból. Mindig ugyanolyan volt, soha nem változtattam semmin. Örülten szerettem, és nagyon ragaszkodtam hozzá. Talán ezért akartam már fiatalon saját lakást, amit a magam képére alakíthatok. És ha belépek az ajtón, akkor úgy érzem: ez az én házam, az én váram.”
A tanulság: „Nem tudom, mit tanultam. De azt biztos nem tanultam meg, hogy lakáshitel az élet legnagyobb buktatója lehet.”
| Mérő László: Milyen érdekes, hogy egyáltalán nem az elvárt „sokszínűség, kreativitás”, hanem inkább a biztos otthon, a stabilitás iránti vágy fejeződik ki ebben a játékban. Mindenki úgy játszik, hogy az csakis kizárólag rá jellemző. Nem a játék szabja meg ugyanis, hogy mit és hogyan élünk meg, ez kizárólag a mi személyiségünkről szól. |
Csipán Viktor, webszerkesztő – számítógépes stratégiai játékok, bicaj
Az élmény: „A nagy kedvencem a Civilization volt, rengeteg időt töltöttem a gép előtt. Amikor pedig kiszabadultam a lakásból, tavasztól késő őszig rengeteget tekertem, körbebringáztam az egész környéket.”
A tanulság a stratégiai játékból: „Mindig az erősebb kutya… ugye…”
A tanulság a bicajozásból: „A lassan járj, tovább érsz igazságát egy életre megtanultam; lassan tekerj, mert minél gyorsabban száguldasz, annál nagyobb lesz a pofára esés.”
|
M. L.: Hasznos tanulságok ezek, mert aki például nagyon rosszul viseli a vereséget vagy fájdalmat, az tényleg jobban jár, ha elkerüli ezeket – a fiatalember pedig megtapasztalta, hogy ő így működik. Előbb vagy utóbb úgyis jött volna ilyen élmény, viszont így még kicsiben élte át a későbbi nagy pofonokat. Más talán azt a konzekvenciát vonta volna le, hogy ha gyorsan oda akar érni valahova, az néha eséssel jár – a tanulságaink rólunk szólnak. |
Czvitkovits Judit, Szex & Más, Karrier rovat – kanasztázás
Az élmény: „Szüleimmel kanasztáztam sokat, de elég hm… csintalan kislány voltam: rendszeresen csaltam. Eldugdostam a kártyákat a pléd alá, aztán mindig nyertem, és ez óriási sikerélményt adott. Persze a szüleim mindent láttak, mindent tudtak, és utólag el is mesélték, hogy mindig hagytak nyerni, mert annyira örültem neki.”
A tanulság: „Nincs értelme sunyítani és lapítani, mert úgyis kiderül. De azt is megtanultam, hogy aki igazán szeret, az még a simliskedést is elnézi.”
|
M. L.: Szinte látom magam előtt a lányt, aki ezt mondta. Úgy képzelem, hogy aki ezt szűrte le a kanasztás élményből, az megbocsátóbb, elfogadóbb az élet dolgaival szemben. Tán ha valaki egy fájdalmas, bántó dolgot mondana neki, akkor ő inkább azt szeretné, ha a másik inkább valami elfogadható hazugsággal állna elő, még azt is szívesebben fogadná. |
Doba Éva, webszerkesztő – kutyás játékok
Az élmény: „Rengeteget játszottunk (és játszunk máig) a kutyámmal. Mindig derűs és vidám, csupa öröm és pörgés. Ha buli van, ezerrel veti bele magát, sokszor igen kreatív ötletei támadnak – ezeket rögtön ki is próbálja. Bármilyen új mókában benne van, de a régi, jól bevált játékokat sem unja meg soha.”
A tanulság: „A jó játszótársat nem zavarja, ha bénázok, nem haragtartó és nem bosszúálló. Nem sértődik meg, ha hív, de épp nem megyek játszani.”
| M. L.: Ez a tanulság nemcsak a lányról, de a kutyáról is szól: kincs egy ilyen elfogadó és toleráns társ. Az illető szerintem nem szeret játszmázni, fontos lehet neki az őszinte, nyílt kommunikáció. |
Dobos Tamás, képszerkesztő – sakk
Az élmény: „Nagyon sokat sakkoztam, és időnként még ma is előveszem a táblát, ha találok partnert hozzá. Komplex gondolkodást igényel, és szerintem fontos, hogy az ember fejlessze magát ezen a téren is.”
A tanulság: „Jobban érvényesülsz az életben, ha nemcsak a következő lépést látod előre, de felkészülsz a többire is.”
| M. L.: Amiket elmondott, az mind igaz, de tegyük hozzá, a mesteri sakkozó már nem így működik: nem több lépésre készül fel előre, hanem egy komplex stratégiát rak össze és ettől függően vagy épp csak egy, de olykor akár tíz lépéssel is előre gondolkodik. Ám nemcsak a sakk, de akár a foci, akár a kutyázás is felkészítheti ugyanerre az embert. A lényeg a felek közti interakció. A sakk annyiban jó, hogy tiszta, átlátható szabályai vannak. |
Kempf Zita, magazinszerkesztő – székfoglaló játék
Az élmény: „Az oviban és az iskolában is sokat székfoglalóztunk; ez az a játék, amikor mindig egy székkel kevesebb van, mint amennyi a gyerek és »ki kell verekedni« magadnak a helyet – miközben fogynak a székek. Nem voltam egy székfoglalóbajnok, de azért a legtöbbször nem én maradtam hoppon.”
A tanulság: „Hú, egy csomó tanulsága van ennek a játéknak. Talán, hogy még a legalapvetőbb dolgokért is meg kell küzdeni, nincs garancia semmire. De hogy a többségnek mégiscsak sikerülnek a dolgok, és adott számú közösségből mindig kevesebb ember jár pórul, mint aki sikeres, úgyhogy egész jók az esélyeink.”
| M. L.: Értelmes gondolat! Saját élményein keresztül jött rá, hogy minél magasabbra jut, annál több a vetélytársa, mert eleinte csak tízből egynek nem jut hely, a magasabb szinteken már gyakran kettőből kerül ki a nyertes. Viszont valameddig mindenki eljut, szerintem ez egy egészségesen optimista hozzáállást tükröz: néha nyersz is, de nem kell mindig nyerni. |
Pácsonyi Daniella, vezető szerkesztő – kidobós
Az élmény: „Imádtam kidobósozni, mert gyors voltam és jól tudtam célozni. Mert itt az a szabály, hogy akit eltalálnak, az kiesik: cikázni kell, kiszámíthatatlan pályán futkározni, hogy minél nehezebb legyen eltalálni.”
A tanulság: „Ha kipécéznek, akkor utol is érnek – de legalább viseld méltósággal a csapásokat!”
|
M. L.: A megfogalmazás alapján azt hittem volna, hogy fiú mondta ezeket. Egyébként olyan tanulságot vont le a (valószínűleg realista gondolkodású) lány, ami a legtöbb emberi együttműködésben így működik: ha rád másznak, nincs esélyed – viszont ha méltósággal tűrsz, legközelebb talán békén hagynak. Egyébként ez minden olyan játékból kiderül, ahol sok másik emberrel kell együttműködni. |
Strommer Nóra, életmód, szabadidő – Gazdálkodj okosan!
Az élmény: „Rengeteget játszottunk az öcsémmel a klasszikus, nyolcvanas években kiadott Gazdálkodj okosan!-nal, amiből elvileg a takarékosságot és a szorgalmas gyűjtögetés szeretetét kellett volna elsajátítanunk.”
A tanulság: „Fura, de nekünk olyanok ragadtak meg, hogy például színházba járni olyan, mint egy büntetés, mert ugyanúgy elviszi a másra összekuporgatott pénzt, mintha megbírságolnának, mert szemetelünk vagy dohányzunk. Amit viszont nem tanultam meg belőle (pedig kellett volna!): kössek biztosítást, különben nézhetek, ha leég a házam. Biztosításom azóta sincsen, karácsony hajnalban viszont majdnem felgyújtottam magam, mikor kidőltem a fáradtságtól főzés közben, és csak a füstre ébredtem fel.”
|
M. L.: Őbenne valószínűleg eleve nincs túl sok öngondoskodásra való hajlam, a kockázatkerülésnek ez a fajtája valószínűleg hiányzik belőle – viszont jó adag irónia van az elmondottakban, így szerintem benne is. Emellett pont a játék hiányáról is szól szerintem ez a történet: persze hogy költünk arra, amit szeretünk. Ha tehát nem szeretünk színházba járni, akkor tényleg büntetésnek érezzük az erre költött pénzt, de hát akkor nekünk a színházba járás nem jó játék. Azt azért szívesen megkérdezném tőle, hogy ki akart inkább Gazdálkodj okosan!-t játszani: ő, vagy az öccse erőltette inkább? |
Szeberényi Adrián
Az élmény: „Egri csillagos, várostromos játékot játszottam sokat: gyurmából építettem a falakat, playmobil katonák és más műanyag harcosok voltak a védők és az ostromlók. Hosszú téli délutánokat, estéket töltöttem az ágyúzásokkal és a falak reparálásával a szoba sarkában.”
A tanulság: „Soha ne rendezkedj be a tartósan egy helyben táborozásra és a védekező bezárkózásra, mert az hosszú távon biztos vereséget jelent az életben. Mozogj, változtasd a helyzeted, mert az új és új lehetőségeket hoz a számodra.”
| M. L.: Ebben az az érdekes, hogy nem egy sztenderd játékról van szó: az ostrom szabályait mindig a játszó alakította ki. Kicsit olyan ez, mint az ólomkatonázás (vagy a kutyázás): az bennük a pláne, hogy nincsenek eleve leírt szabályai, mint a sakknak, és a tágan meghatározott keretek közt szabadon alakítható és változtatható a játék rendszere. |
Játék vagy tanulás? Kötöttség vagy szabadság?
| Dr. Mérő László |
„A játékban az a pláne, hogy jó csinálni, hogy élvezzük. Ha még tanulunk is közben valamit, az már csak hab a tortán – összegez dr. Mérő László egyetemi tanár, az ELTE Pszichológiai Intézet munkatársa. – Van egy nagy félreértés sok felnőtt fejében arról, hogy ez vagy az a játék azért jó, mert fejleszti bizonyos készségeket. Ezzel szemben a játékok, ha fejlesztenek valamit, akkor elsősorban azt hozzák ki belőlünk, ami amúgy is benne van a személyiségünkben. A »tanulni a játékból« elmélettel egy nagy baj van: általában a tanár hiszi azt, hogy a gyereknek szórakozás, míg a gyerek csak a tanulást érzékeli belőle. Az emberek vagy azokat a játékokat kedvelik, amelyekben kötött szabályok vannak, vagy azokat, ahol tágabb keretek között ők maguk alakíthatják a szabályokat. Ez is a személyiségünkről szól: van, akinek a kívülről meghatározott rendszerek fogódzót nyújtanak, másnak meg az a tudat segít, hogy a szabályok tőle (is) függenek.”
Most kommentelj te! Melyik játékot szeretted? Mit tanultál belőle?