“Ő babára vágyik, én a régi szeretkezésekre”

Vályi-Nagy Erika | 2012. Február 15.
Napjaink égető problémája a meddőség. Viszonylag kevés szó esik azonban arról, miként élik meg a férfiak.
Ha nem jön össze a baba - Férfiszemmel

Huszonegyedik századot írunk, a technika millió csodát produkált, az infosztrádán a fénysebességet is felülmúltuk, mégis vannak dolgok, amelyekben nem történt nagy változás az évszázadok során. A gyerektelenség a mai napig főleg a nők problémája. A férfi legfeljebb árnyékként van jelen a procedúrában, de az is gyakori, hogy teljesen kimarad a témából. A modern felfogásúak, ha nehezen is, de eljutnak a kezelésekre, ám soha nem beszélnének erről senkinek. Olyan is akad, aki haladó gondolkodásúként elkíséri a párját a vizsgálatokra, ám amikor rá kerülne a sor, kikéri magának. Hozzá ugyan ne nyúljanak!

A férjem elzárkózott a kezelésektől

„Gyerekes hisztéria” – ezzel a két szóval jellemezte Klára férje viselkedését. A mai napig nem érti, hogy miért kezdett el kiabálni, csapkodni a harminckilenc éves férfi, amikor az urológusnál voltak konzultáción. „Sokan úgy vélik, hibás vagyok, amiért nem készítettem fel előre a procedúrára – mondja Klára. – De mégis mit kellett volna mondanom egy felnőtt embernek? Hogy bemegyünk, és majd feltesznek kényelmetlen kérdéseket? Hogy felmerülhet, nemcsak én lehetek a gyerektelenség oka, hanem ő is? Hogy esetleg megvizsgálják? Négy éve járok meddőségi kezelésekre. Meg se tudom mondani, hány orvosnál voltam, hányszor feküdtem kórházban, hányan vizsgáltak meg. Bár alapvetően racionális vagyok, minden alternatív lehetőséget kipróbáltam: a Billings-, a Jónás-módszert, a kineziológiát, spirituális választerápiát, Bach-virágterápiát, leveleztem a nem létező gyerekemmel, jártam pszichológusnál, szexológusnál, de még családfát is állítottam. Mindezt azért, hogy megfoganjon egy kisember a testemben. Azt gondolom, akár természetes is lehetne, hogy a férjem mindebben végig mellettem áll. A diplomás, több nyelvet beszélő, vezető beosztásban lévő férjem, aki talán hallott már arról, hogy két emberen múlik a gyerekáldás. Az én párom azonban magából kikelve beszélt az urológussal, hogy őt ugyan meg ne vizsgálják, neki ugyan ne okozzanak fájdalmat, mert tudja, hogy az – itt jelentőségteljes csendet tartott – nagyon fáj. Nálunk a meddőségi kezelések kizárólag rám vonatkoztak. Egyedül arra volt hajlandó, hogy spermát adjon le, ebből megállapítottak ezt-azt, ami szintén frusztrálta a férjemet. Hogy hány millió, miért ennyi, miért nem több, holott általában benne volt a tűréshatárban. Végül lombikprogrammal terhes lettem, és most az ötödik hónapban járok. Lassan feledésbe merülnek a rettenetes vizsgálatok, a hisztijei, a kifakadásai. Előtérbe kerülnek azok a pozitív dolgok, amelyek miatt egymásba szerettünk. Néha persze még kifakad, ha a terhességről beszélünk: »Én csak egy pohár erejéig kellettem!« Úgy csinálok, mint aki meg se hallja, amit mond. Elegem van a túlérzékenységéből.”

Meddőség számokban
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a házaspárok húsz százaléka meddőségi problémákkal küzd Magyarországon, azaz minden ötödik pár szembesül azzal a ténnyel, hogy nem akkor és nem úgy érkezik a gyermekáldás, ahogyan eltervezte. A WHO adatai alapján a meddőséget 40 százalékban a nő, 40 százalékban a férfi problémája okozza, 20 százalékban mindkettőjük szenved valamilyen terméketlenséget okozó nehézségtől.

Mi állhat a probléma hátterében?
Sokat segíthet, ha a pár felkészülten vág bele a meddőségi kezelésekbe, és tudja, hogy mi vár rá a vizsgálatokon. Dr. Erdei Edit, a Ciris Budapest Nemzetközi Reprodukciós Intézet andrológusa hangsúlyozza, hogy náluk az életgyógyászat szemléletével gyógyítanak, vagyis a férfi és a nő egészségét egy szinten kezelik. Céljuk, hogy olyan állapotba hozzák a párt, hogy lehetőleg mindenféle beavatkozás nélkül megtörténjen a fogamzás. Ehhez viszont elengedhetetlen a férfi alapos kivizsgálása is. „A férfi meddőségének sokszor látható és tapintható oka van – mondja Erdei Edit. – A herevisszér-tágulat minden negyedik férfit érinti, és ez felel az elsődleges meddőség 35 százalékáért. A második babát váróknál ez már 85 százalék. A probléma alhasi részen és deréktájékon szúró fájdalmat is okozhat. De sok esetben »néma«, csak a manuális vagy ultrahangos vizsgálat jelzi a bajt. Hagyományos, laparoszkópos vagy mikrosebészeti technikával végzett műtét segíthet ilyenkor, de tudni kell, hogy a legkitűnőbb eredményt az utóbbi adja. Az is sokszor előfordul, hogy fejlődési rendellenesség, ciszta vagy a here késői leszállása áll a meddőség hátterében, ezekre az eltérésekre szintén fény derül. Nézzük emellett az ondó összetételét, minőségét, erre számos kezelési mód létezik. Fontos a vérvizsgálat is, hiszen hormonális gondról is szó lehet. Semmilyen felesleges analízis nem történik, csak akkor haladunk tovább a keresgélésben, ha nem találjuk az okot.”

Férfiként kevés vagyok
Persze vannak olyan férfiak, akik becsülettel végigjárják az összes kezelést a párjukkal, és természetesnek veszik, hogy magukat is alávessék a procedúrának. Olyan is akad, aki jobban szembe tud nézni a problémákkal, mint a nő. Péter elmesélte, hogy nála nem termelődik elég ondósejt, ezért természetes úton nem fog gyerekük foganni. „A mi helyzetünk egyedi, mivel csak én vetem alá magam a vizsgálatoknak, a párom a csodákban reménykedik. Hosszú évek óta szeretnénk, hogy gyerekünk legyen. Az első években még nem idegeskedtünk, hogy miért nem jön össze, de egy idő után már napi téma lett a terhesség. Túl vagyunk az összes otthon elvégezhető módszeren, és mivel folyton a projekten dolgozunk, a normális szexuális életünk már megszűnt. A párom állandóan a naptárt bújja, és mindig jön egy világújdonság természetgyógyászati eljárással. Ez a fő problémánk. Nem tud, nem akar szembenézni azzal, hogy orvoshoz kéne fordulnunk. Én már túl vagyok a magam feladatán, és sajnos papírom van arról, hogy nem termelődik elég ondósejtem. Ő hol a holisztikus, hol az ukrán természetgyógyásznál ül, és onnan várja a megoldást. Az egyik jós például azt mondta, hogy látja a kis lelket a vállán üldögélni, amit a párom úgy fordított le magának, hogy neki ott a lélek, csak az én vállamon nem ül senki. Tehát én vagyok a bűnös a terméketlenségért. És én ezt felvállaltam. Akkor menjünk tovább, próbálkozzunk orvosi módszerekkel, hogy megfoganjon a gyerek. De ő ezt nem akarja, mert hát egészséges. (Ezt persze nem tudjuk biztosan.) Ezért folyton duzzog, társaságban kétélű megjegyzéseket tesz, és mindenért engem okol. A barátaink már mondták, tudat alatt büntet a terméketlenségemért, változtatni viszont nem képes. Se úgy, hogy elhagy, és keres egy »ondóképes« férfit, se úgy, hogy ő is orvoshoz fordul. Évek óta egy helyben toporgunk, lassan negyvenévesek leszünk, és csak kapaszkodunk egymásba keservesen, ahelyett hogy egy nagy levegővel felborítanánk az egész állóvizet.”

 GYEREK vagy SZEX
„A meddőségi kezelésekre járó pároknál szinte tipikus, hogy megszűnik a spontán szex, és egyfajta teljesítménykényszerré válik a szeretkezés – mondja Bede Zsuzsanna szexuálpszichológus. – Ez természetes is, hiszen minden kapcsolatot megterhel egy ilyen procedúra. Ilyenkor általában azt kérdezem a hozzám forduló pároktól, hogy előtte milyen volt a szexuális életük. Ha örömteli, élvezetes, akkor nagy valószínűséggel visszatalálnak majd a régi utakra. Sokszor azonban a gyerektéma csak egyértelművé teszi azokat a problémákat, amelyek mindig ott lapultak a mélyben. A felek nem szoktak egyformán reagálni a meddőségi kezelésekre. Általában az az érzékenyebb, annak megy nehezebben, aki kevésbé motivált, kevésbé akarja a gyereket (többségében ez a férfi). Ilyenkor jelez a test, és a férfi impotenssé válik, holott csak a helyzetet hárítja. Azt is fontos megemlíteni, hogy magát a meddőség tényét a férfiak jobban viselik. Míg a nők a gyerektelenséggel nem tudnak szembenézni, a férfiaknál a potenciazavar a legsúlyosabb probléma” – mondja a szakértő. A szexuálpszichológus szerint fontos, hogy a meddőségi centrumokban legyenek pszichológusok, szexológusok, akik segítik felkészíteni a párokat a kezelésekkel járó élethelyzetekre. Például hasznos lenne elbeszélgetni arról, hogy valóban akarják-e a gyereket, készek-e együtt végigmenni ezen a kemény procedúrán. Tudják-e, mi fog történni a kezelések alatt, nemcsak saját magukkal, hanem a másikkal is? Szembe tudnak-e nézni a gyerektelenséggel, ki fognak-e tartani egymás mellett? El tudják-e képzelni az örökbefogadást? Nehéz kérdések ezek, de közelebb visznek egymáshoz, és oldják a meddőség miatti feszültséget. A párok ne csak a testtel foglalkozzanak – hormonadagolással, beültetéssel –, hanem a lélekkel is, mert a kezelések alatt megváltozik a párkapcsolat, a szexhez való viszony.

Hová lett a szerelem?
Márk azon férfiak táborába tartozik, akik nem vonják ki magukat a meddőségi kezelések alól. Csak arra panaszkodik, hogy elmúlt otthon a spontán szex. „Hónap elején még néha előfordul egy normális összebújás, de hónap közepén már mindketten idegesek vagyunk, hogy lesz-e peteérés, eljut-e a kis ondó, ahova kell… hónap végén meg reménykedünk. Aztán gyászolunk. Amióta időre kell szexelni, teljesen elment tőle mindkettőnk kedve. Olyan régóta küzdünk, hogy nem is tudom, lesz-e ebből még normális szex, amiről lefejtjük végre a kényszert, hogy gyereket csinálunk. Mondtam a páromnak, hagyjuk az egészet, gyerek nélkül is szeretem. Ám ő csak sírt, hogy szeret ugyan, de babára is vágyik. Mindenáron. Nem adja fel, és ne is kérjem, hogy adjuk fel. Folytatódik tehát a kálváriánk. Egyre többször merül fel, hogy ma végre ne csináljuk. Mindketten abban bízunk, hogy a műtőben egyszer csak létrejön az, amire az ágyban nem voltunk képesek. De engem ez már nem zavar. Legyen gyerek, akárhogy, és kapjuk végre vissza a régi szeretkezéseket.”


Lelki okok
Eltérő az álláspont a pszichés alapú terméketlenségről a szakmán belül. Az egyik feltevés szerint pszichés gátlás kizárólag a nők esetében hathat ki a termékenységi folyamatra (csökkenhet a teherbe esés esélye). A férfiaknál a lelki tényezők, illetve a stressz „mindössze” merevedési problémát eredményezhet, mely azonban nem tévesztendő össze a meddőséggel. Ezzel szemben mások úgy vélik, hogy a stressz nem csupán a nőknél okozhat ovulációs zavart, hanem a férfiaknál is felléphet fertilizációs probléma: megszűnhet a spermiumképződés.

Ahol még segítséget kaphatsz:
www.meddoseg.lap.hu
• CIRIS Budapest Nemzetközi Reprodukciós Intézet: www.ciris.hu
www.ferfimeddoseg.lap.hu
www.ferfigyogyaszat.hu
www.hazipatika.com

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
Már kapható a magazin legújabb száma!
A tartalomból:

Exit mobile version