Nevedtől függ, mennyire boldogulsz az életben?

Medipress | 2012. Február 20.
Könnyebben érhet el sikereket az életben az, akinek egyszerűbb kiejteni és leírni a nevét – derült ki egy új kutatásból.

A Melbourne Egyetem és a New York Egyetem kutatói azt szerették volna közelebbről megvizsgálni, hogyan befolyásolják a nevek az illetőről kialakított első benyomást, és az egyének döntéshozatalát. Végül egyértelműen bizonyították, hogy a „névkiejtési hatás” valóban létezik, és az emberek pozitívabban ítélik meg azokat, akiknek a nevét könnyű kiejteniük. Bár a kutatók hozzátették, hogy a legtöbb ember nem ismeri ezt a jelenséget.
A vizsgálat során 500 amerikai ügyvéd karrierjét követték nyomon, és kiderült, hogy azok, akiknek könnyebb volt kiejteni a nevüket, gyorsabban kaptak munkát, mint társaik. A tanulmány szerzője szerint ez az elfogultság valószínűleg más szakmákra is kiterjed. „Az emberek egyszerűen nincsenek tisztában azzal, hogy a nevük hatással lehet a megítélésükre – tette hozzá dr. Laham, aki hangsúlyozta, hogy ha ismerjük ezt a hatást, könnyebben ítélhetünk meg igazságosabban másokat. – Kutatásunk kimutatta, hogy nemcsak a név hossza és szokványossága számít, hanem az is, hogy milyen könnyű kiejteni” – magyarázta a tanulmány szerzője.
A kutatásából az is kiderült, hogy minél egyszerűbb neve van egy politikusnak, annál valószínűbb, hogy sikeres lesz és megválasztják.

Exit mobile version