Általános iskolai földrajzkönyvünkben az szerepelt, hogy a világ legmagasabb pontja a Kína és Nepál határán fekvő Mount Everest, vagy más néven Csomolungma hegy csúcsa. Azt is be kellett magolnunk, hogy a hegy 8848 méter magas. Most viszont az egész iskolarendszerbe vetett hitünk megingott, hiszen kiderült: valójában a kutya se tudja, milyen magas is az a nagyon magas. Hogy a legmagasabb, az biztos, de hogy pontosan mennyi, arról kis túlzással csak tippek vannak 8840 és 8850 méter között.
Nyolcezer-valamennyi
Először egy matematikus, az indiai Radhanath Szikdar állapította meg (számolta ki) 1852-ben, hogy bizony a Csomolungma a leg-leg. Négy évre rá már el is végezték az első mérést, akkor 8840 métert jelentettek be. Csaknem egy évszázadot kellett várni az újabb tesztre, ekkor – ismét az indiaiak (úgy látszik, őket valamiért különösen foglalkoztatja a kérdés) – 8848 méteres eredményt hirdettek. Az amerikaiak azonban nem bíztak bennük és maguk is ellenőrizték a dolgot 1999-ben – a National Geographic Society expedíciója egy GPS-egységet állított a legmagasabb sziklára, amellyel 8850 méteres magasságot kapott. A kínaiak szerint 8844 méteres a hegy, a nepáliak viszont rendíthetetlenül állítják, hogy 8848 – reméljük ez az igazság, és akkor nem érdemtelenül kaptuk az ötöst annak idején.
Bár jelenleg Nepálé az utolsó szó az ügyben, úgy tűnik, teljes igazságszolgáltatást akarnak. A héten nemzetközi segítséget kértek egy „hivatalos eredmény” megállapításához. Szerintük ugyanis Kína jogtalanul „amortizálta” a közös hegyet, ugyanis „csak a sziklákat vették figyelembe, a rajtuk lévő több méter havat és jeget nem” – fogalmaznak közleményükben. A projektet három évvel ezelőtt dolgozták ki, de a végrehajtás bonyolult és kérdéses.
Azon lehetne filozofálni, hogy meddig tart egy a hegy, és része-e a hó, az viszont tény, hogy a Mount Everest fiatal képződmény, így a mindenféle föld alatti mozgások miatt miatt évenként 3-5 milliméterrel nő és 27 milliméterrel el is mozdul. Emiatt lehet, hogy nincs is végleges válasz, de ami igazán kérdéses: végül is… nem mindegy?
Van, akinek minden méter számít
Egy magyar ember mindenesetre biztosan van, akit nagyon is érdekel a kérdés: Klein Dávid fiatal hegymászó tavasszal az Everestre készül, és mivel a csúcs közelében már igen kevés az oxigén, nem mindegy, hogy pontosan hány méteren át kell majd kibírnia nélküle. De nem a rekord miatt foglalkoztatják a számok. „Egy hegymászó mássza a hegyet és nem méri – közli először a telefonban. – Nekem édes mindegy, hogy ennyi vagy annyi. Egy hegynek nem a nevébe vagy a magasságába szeretsz bele, mint ahogy az sem fontos, hogy a világ legszebb nője legyen a tiéd, elég, ha egy szép nő van melletted. Nekem fontosabb, hogy személyes kapcsolatom legyen a heggyel, a letöréseivel, a gerincekkel…”
A felvetésünkre, hogy akkor a Kékestetőt is megmászhatná, Dávid azt mondja, mássza is, csak arról nem írnak az újságok. „Én nem arra vágyom, hogy álldogáljak egy koordinátán, hanem hogy úgy jussak fel odáig, ahogyan eltervezem – magyarázza. – A magasság egy okból fontos: 8000 méter körül ritkul a levegő és abban a magasságban már minden méter számít.”
„Várkonyi, Erőss Zsolt, az Ács Zoli meg én”
| Halálzóna Egyesek szerint 7500, mások szerint 8000 méter körül kezdődik az a tartomány, ahol a levegő olyan ritka, hogy az oxigén mennyisége már nem elegendő az emberi élet fenntartásához, így csak különleges fizikai adottságokkal és edzettséggel bíró emberek képesek továbbhaladni – az időjárás pedig még kiszámíthatatlanabbá teszi a végkifejletet. |
A harminchét éves hegymászó tudja, mit beszél, hiszen járt már a „halálzónának” nevezett tartományban. Eddig négyszer indult a csúcsra, de minden alkalommal vissza kellett fordulnia – eközben három társát veszítette el. 2007-ben 8650 méterig jutott, de kétszáz méterrel a csúcs előtt úgy döntött, visszafordul. Társa, az oxigénpalack nélküli hegymászás magyar csúcstartója, Várkonyi László ugyan továbbment, de később ő is visszafordult. Ő sosem érkezett meg a csúcsra – 2010-ben életét vesztette a hegyen.
Ahogyan 1924-ben George Mallory is, akivel kapcsolatban máig vitatkoznak, hogy halála előtt elérte-e a csúcsot, vagyis ő volt-e az első ember fent. Klein Dávid azt mondja, számára örökre az új-zélandi Edmund Hillary lesz az, aki 1953. május 29-én tűzte ki a zászlót. „Én nem úgy definiálom a feladatot, hogy fel kell menni, hanem úgy, hogy fel kell menni és vissza is kell jönni – mondja Dávid. – Ha megengedhetem magamnak, hogy nem kell visszajönnöm, akkor máris könnyebbé válik a folyamat, hiszen nem kell erőt tartalékolni a visszaútra.”
| Néhány első Az első magyar, aki feljutott a csúcsra, a felvidéki Demján Zoltán volt (1984). Első magyar állampolgárként Erőss Zsolt érte el a csúcsot 2002. május 25-én. Az első amatőr Jelinkó Attila volt 2007-ben, az első nő pedig Ugyan Anita 2009-ben. |
Dávid viszont nagyon is vissza akar jönni, bár nem erre lehet következtetni abból, hogy oxigénpalack nélkül indul el. Világszerte ötezer ember van, aki eljutott a csúcsig (közülük kétszázan sosem tértek vissza), százhatvanan palack nélkül; nem véletlenül ilyen az arány. Magyarországon többen is jártak már ilyen módon 8000 méter felett, de nem túl sokan; „Várkonyi, Erőss Zsolt, az Ács Zoli meg én” – sorolja Dávid.
Ő azonban azt mondja, csak így igazi a teljesítmény: „Ha van palack, az olyan, mintha alacsonyabb lenne a hegy – magyarázza. – Palackkal mászni ugyanaz, mint doppingszerrel futni. Könnyebb, bár nem biztos, hogy biztonságosabb vagy egészségesebb. Én, ha kifulladok, leülök és kivárom, míg jobb lesz. A palackos viszont az óráját nézi ilyenkor: meddig elég még a levegője. A palack kitolja a lehetőségeink határát, de közben függőségbe hoz. Én csak a tüdőmre számíthatok majd.”
Dávid a jó tüdején kívül nem sok mindent visz magával március 25-én, sőt a májusi csúcstámadáshoz sem kér segítséget. „Magam építem a táboraimat és egyedül mozgok majd a hegyen – persze rádiókapcsolatban a lentiekkel. Nem érdekelne olyan lehetőség, hogy feljuttatnak valahogyan. Akár nyolcezer-nyolcszáznegyvenre, akár -ötvenre, de magam akarok felmászni.”