A szexben nincs jó vagy rossz

Psziché: Mindketten olyasmit csináltak, amit azelőtt senki. Mennyire volt nehéz árral szemben úszni?
Lux Elvira: 1973-ban megjelent a Magyar Közlönyben, hogy kötelező bevezetni az iskolákban a családi életre nevelés című tantárgyat, ami a szexről szólt volna. Azt akarták, hogy az iskolaorvosok tartsanak előadást a szexről, de nem tanultak ilyesmit az egyetemen, ezért nem lett belőle semmi. Szemellenzős attitűd volt, és elutasítás. Aztán a Magyar Szexológiai Társasággal írtunk egy könyvet arról, hogy mit kellene tanítani az iskolákban a szexualitásról. Miután kész lett, felajánlottuk az intézményeknek, de egy darab sem fogyott belőle. Mégis azt hiszem, a magvacskák, amiket elhintettem – cikkekkel, könyvekkel, tévé- és rádiónyilatkozatokkal –, hasznosak voltak. A mostani 50-60 évesek annak idején az én írásaimból, a Pajtás magazinból tanultak meg sok mindent.

Mester Dóra: Ma a tömegmédia tele van pucérsággal, és a szex olyan, mintha a ruhatárunk egy trendi, egyben kötelező kelléke lenne. Ennyi, és nem több. Kevés szó esik a test, az érzelmek és az emberi kapcsolatok szövevényes összefüggéseiről. Divatos a szextechnikai elemeket kontextustól függetlenül tárgyalni; anális szexről, multiorgazmusról, vagy ettől függetlenül pszichológiai, párkapcsolati problémákról beszélni. Miközben ez mind összefügg. Hogy megértsük, valakinek miért van vagy nincs orgazmusa, ahhoz kell tudni valamit a testéhez való viszonyáról, a családi-kulturális hátteréről, előző kapcsolatairól, jelenlegi szexuális életéről, az érzelmeiről, önismeretéről, vágyairól, életének kiegyensúlyozottságáról. Nem lehet a testünket úgy kezelni, mintha egy kéjre optimalizált háztartási gép lenne. Ráadásul a konkrét testi dolgainkat legtöbb helyen csak körülírják, a nemi szervek bármiféle megnevezése abszurd módon tabu. A szexszel kapcsolatban nincs egyensúly. Egyszerre túlhangsúlyozott és közben alulértékelt.

Psziché: Elképzelhető, hogy sok szexuális problémának az az oka, hogy nincs elég tudásunk a szexről?

M. D.: A szex érzelmi, kapcsolati hátteréről, de a testünkről sincs. Sokszor a saját nemi szervünket sem ismerjük. Az előadásaimra gyakran viszek egy anatómiailag tökéletes „puncipárnát”. Egyrészt szemléltetőeszközként használom, de legalább ilyen fontos szerepe van abban, hogy kiejtsük a szánkon azt, hogy „punci”. Nők is kézbe vehetik, mert sokan még sosem látták a sajátjukat. Pedig fontos lenne, hogy „ott lent” is ismerjük annyira a testünket, mint amennyire mondjuk az arcunkat. Még mindig van helye egy ilyenfajta felszabadító mozgalomnak, hogy lányok, asszonyok valóban legyenek birtokában annak, amit testükben, nőiségükben hordoznak. A punci mintha két szélső érték között mozogna: vagy rejteni való, gusztustalan, vagy szentély, a világ közepe. Miközben a női létezés állandó tartozéka, és a hétköznapiságában is meg kell találni a helyét.

L. E.: A férfiak sem ismerik a női nemi szervet. Amikor szexuális problémával fordulnak hozzám, sokszor felmerül bennem a gyanú, hogy fogalmuk sincs, mi hol van. Arra kérem őket, hogy rajzolják le a női külső nemi szervet. Belülről jobban ismerik, mert azt tanulták az iskolában. Ám a külső kinézetéről nagyjából annyit tudnak, mint amikor 3-4 éves korukban rajzolgatták azt a bizonyos rombuszt. Miután felvázolom nekik, ők mondják el, mit hova rajzoljak. Volt, aki 3 csiklót is diktált. Mondtam neki: uram, sajnos csak egy van…

Psziché: Ahogy változnak a szexuális szokásaink, a problémáink is velük együtt alakulnak?
L. E.: A problémák gyökere ugyanaz maradt, mivel a lényeg nem változott: az pedig a kielégülés. Ha eljön hozzám egy férfi a szexuális problémájával, és elkezdi nagy nyögve az első mondatát, még csak a feléig ért el, de a további harmincat hibátlanul el tudnám mondani helyette. Nagyon szeretnénk egyéniségek lenni, de nem vagyunk azok. Igenis össze lehet foglalni, hogy mik a nők és a férfiak problémái. Majdnem minden nőnek az a bánata, hogy nem tud aktus során kielégülni, és azt hiszi, hogy ettől bűnös. Pedig hiba, ha így érzi, ugyanis a hüvely idegellátottsága szegényes, gyatra. A csikló viszont tele van érzékeny idegvégződésekkel, ezért jobban ingerelhető, mint a hüvely, így ott az orgazmus is sokkal könnyebben kiváltható. A férfiaknál a jellemző problémák: a merevedési zavar és a korai vagy a késői magömlés. Ezek a problémák variálódnak, mint a lottószámok. Nemrég volt nálam egy értelmes, 35 év körüli nő, akinek az volt a bánata, hogy ő csak hüvelyben tud kielégülni az aktus során. 43 év után először kellett megélnem, hogy valakinek ez a gondja. Mondtam neki, asszonyom, akkor magáé a derbinagydíj! Hát minden nőnek ez a vágya. Ő meg azt hitte, hogy hibásan működik, és baj van nála.

M. D.: Mert az emberek fejében mítoszok élnek arról, hogy mi a normális. Ahelyett, hogy a saját vágyaikat, örömüket, intimitásukat élnék meg, vélt vagy valós elvárásoknak próbálnak megfelelni. Példaként elhangzott a korai magömlés, amire én azt kérdezném, hogy mihez képest korai. Már a kifejezés is azt sugallja, hogy van valami norma, ott ketyeg a stopper az ágy mellett. Ehelyett azt lenne érdemes megfejteni, hogy mi okozza a diszkomfortot. Én például sosem merném azt állítani, hogy a szexben csak a kielégülés a lényeg. Minél több történetet hallgatok meg, annál árnyaltabb kép bontakozik ki arról, hogy kinek mit jelent a szexualitás. A gyönyör mellett ott az intimitás, a biztonság iránti vágy, a szerelem, a megfelelés, a versengés és egy sor más motiváció. A szexben nincs jó vagy rossz, és nincs olyan szexszaki, akinek joga lenne eldönteni, mi helyes vagy mi normális. Én abban látom a csapdát, hogy mind a média, mind a szakértő „megmondóemberek” azt sugallják, van egyedüli üdvözítő út. Pedig ezerféle út van, és tiszteletben kell tartani másokét. A hasonló testi tünetek hátterében nagyon egyedi történések állnak. Ha „szexuális problémák” címszóval általánosítunk, épp a lényeget veszítjük el.

Psziché: Ha ennyire összetett a kérdés, hogyan lehet a szexuális problémákat gyógyítani?
L. E.: Ennek is megvan a technikája. Léteznek különböző kérdezési manőverek. Tudni kell kérdezni és a válaszra odafigyelni úgy, hogy a sorok között is olvassunk. Addig-addig érdeklődöm, amíg egyszer csak leesik a tantusz – neki. Nem is olyan régen valaki azzal a tünettel fordult hozzám, hogy vérzett a pénisze vizelés közben, de mindig csak akkor, amikor előző nap szexuális aktusa volt. Mivel akadt már ilyen esetem, nem is egy, ez a tünet arra irányított, hogy itt valami családi vérfertőzéses késztetés, vágy, elfojtás van. Erre nem kérdeztem rá, mert megrémült volna, hogy ilyen disznóságot feltételezek. Hagytam, hogy a kérdéseim révén magától bomoljon ki a probléma. Amikor már közel voltunk ahhoz, hogy kimondja, szóltam neki, hogy menjen fel a közeli lépcső tetejére. Mire feljut, eszébe fog jutni, hogy én mit akartam kimondatni vele. Egyszer csak beállított, és mondta, hogy még föl se ért a legmagasabb fokra, már eszébe jutott: vérfertőzés. Ő mondta, nem én, tehát sokkal jobban el tudja fogadni.

M. D.: Én a munkámban mindig személyes próbálok lenni, és igyekszem nem elrejtőzni a szakmaiság semlegességet mutató álarca mögé. Én is nő, szerető, anya vagyok, sok mindent tudok a szexualitásról, de nem tudhatok mindent. Ezért beszélgetek, hallgatok, figyelek, és segítek abban, hogy akik hozzám fordulnak, megértsék és elfogadják saját szexualitásukat, működésüket. De nyilván vannak olyan helyzetek, amikor szakorvost ajánlok, beszélgetéssel nem lehet mindent megoldani. A missziómhoz hozzátartozik, hogy a kérdezek-odafigyelek típusú szemléletet át is adjam a klienseimnek. Ezt az önismereti gyakorlatot a partnerükkel és egyedül is elvégezhetik, hiszen maguknak is feltehetik a fontos kérdéseket.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché korábbi számában jelent meg.
A tartalomból:

• Boldogság, gyere haza!
  
• Hogyan legyünk optimisták?
  
• Egy nap a pszichiátrián
  
• Megnevelhetünk egy férfit?

  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!