“Nem úgy szeretett az anyám, ahogy kellett volna!”

Ez az egyik legtöbbször hallott, standard mondat a lelki wellnesseimen. A négy alapprobléma egyike, amivel tapasztalatom szerint az emberek küzdenek, sorrendiség nélkül, a következő:
1. harag a szülőkre;
2. önbizalomhiány, ami gyakran összefügg az előzővel;
3. van párom;
4. nincs párom.

Többnyire 30-as, 40-es felnőtt nők járnak hozzám, és látom, ahogy szenvednek attól, hogy még mindig fáj nekik, hogy a szüleik nem úgy szerették őket, ahogy szerintük kellett volna. Fájdalmas, önlehúzó hévvel részletezik, hogy a szüleik milyen hibákat követtek el, és mit hogyan kellett volna tenniük. Na, erre mondják azt, hogy a nyúl viszi a puskát. Mintha a gyereknek lenne a dolga, hogy megmondja a szülőnek, hogy mit hogyan kellett volna a múltban tennie.

A szülőről való leválás menete

1. Mindenki úgy születik, hogy szereti a szüleit, szeretni vágyja őket. Ez a lélek elengedhetetlen tápláléka. (Tanulságos beütni a keresőbe a „Spitz hospitalizációs tanulmányai” kifejezést, kiderül, hogy a szeretetlenségbe bele is lehet halni.) Akármilyen a szülő, testi szinten tőle, tőlük származunk, az élet él, és élni, szeretni akar.

2. Kamaszkorban – normális esetben – a gyerek elkezdi meglátni, hogy a szülő is „csak” ember, vagyis követ el hibákat, úgyhogy nem hallgat mindenben rájuk. A leválás része a lázadás, hogy mer ellentmondani, másképp cselekedni. Ez elengedhetetlen az egészséges személyiségfejlődéshez. (Rengeteg prepubertásban rekedt felnőttel találkoztam, akik ezt nem élték meg.)
3. Ez teljesen egyéni, de úgy gondolom, jó néhány évig eltart az, hogy feldolgozzuk a szüleinket, és persze rajtuk keresztül magunkat is. Ez egy érzésekben igen gazdag időszak, sok minden megjelenhet benne: harag, irritáció, vádlás, szeretet, hiány, taszítás, kötődés, leválás, akár ambivalens érzések is.

4. Felnőtt fejjel elkezdi meglátni az ember, hogy a szülei épp azt adták, amire képesek voltak. Ők is hozták magukkal a saját csomagjukat a szüleiktől, nagyszüleiktől, az adott korból, rendszerből, társadalmi közegből, amiben felnőttek, ezt tudták adni, erre voltak képesek.

5. Elfogadás. Nincs stressz a szülőn. Ez az a pont, ahol leválásról beszélhetünk.

6. Spirituális szempontból a legmagasabb szint, a cél: hála. Hálás vagyok, hogy épp ők lettek a szüleim (én abban hiszek, hogy a lélek választ), és tudom, hogy minden általuk kapott nehézség egy feladat a saját fejlődésem útján. Minden negatívum tőke, amiből előny, gyarapodás, tudás, bölcsesség, átadni való lehet.

Eljutni az elfogadásig

Mindaddig, amíg azt hisszük, hogy nekünk kell megmondani a szülőnek, mit hogyan tegyen vagy kellett volna tennie, valójában a szüleink anyja vagy apja vagyunk, amivel erősen hátráltatjuk a saját szülővé válásunkat, illetve a harmonikus párkapcsolatra való alkalmasságunkat. Amíg haragszunk a szüleinkre, addig nem vagyunk a helyünkön, a saját életünket bonyolítjuk, nehezítjük. Rajtuk keresztül léptünk be az életbe, az irántuk való harag nem más, mint önmagunk, a saját sorsunk iránti harag.

Ez nem azt jelenti, hogy bambán bólogatunk, mint régen a szociban a Trabantok végében levő bólogató tacskók, és mindent rájuk hagyunk, hanem azt, hogy erősebb indulatok és konfliktusgyártás nélkül képviseljük a saját érdekeinket, de tiszteletben tartjuk az ő véleményüket is. Ahogyan őket magukat is. Merthogy az irántuk való tisztelet a kulcs. Az alap. És ez nem az a fajta tisztelet, mint amikor egy olimpikont vagy kiváló művészt tisztel az ember a teljesítményéért, ez egyszerűen az élet, a sors iránti tisztelet. Ezt választottam, vagy ezt dobta a gép (ki miben hisz), akárhogy is, az ő sejtjeikből lettem. Mondom, a saját életünk forrását nem tiszteljük, ha őket nem tudjuk.

Rengeteg módszer van már, ami segíthet abban, ha valaki még nem jutott el az 5-ös szintig. Csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek javaslom, aki ebben elakadt, hogy a saját boldogulása érdekében keresse meg azt a módszert, könyvet, eszközt, vezérgondolatot, ami segíti őt abban, hogy ne legyen stressze az anyján, apján. Tudom, hogy rengeteg olyan helyzet van, amikor ez elképesztően nehéz, ilyenkor arra érdemes gondolni, hogy akkor még nagyobb energiák szabadulnak fel, ha eljut az elfogadásig. Elvégre ez egy tanulóbolygó, ahova azért jöttünk, hogy örüljünk és fejlődjünk!