Egyedülálló anya társat keres

A házasságok csaknem fele válással végződik, és a felbomló kapcsolatok mintegy hatvan százalékában van kiskorú gyerek. Ebből a tényből következik, hogy harmincon túl az a valaki, aki felkeltette az érdeklődésünket, nagy eséllyel egyedül neveli a gyerekét. Általában persze a nők maradnak a csemetével. Nehezített pálya az övék. Teljes értékű munkaerőként helytállni, otthont teremteni, kettő helyett gondoskodni, nőnek maradni és új társat találni. Nem csoda, hogy az utóbbira sokáig nem kerül sor. De valóban olyan nehéz az egyedülálló anyák helyzete, ha az ismerkedésről van szó?

„A válás után találtam meg önmagam”

„A válás körüli időszak tényleg komoly kihívás. Még akkor is, ha nem ér váratlanul. A mi házasságunk tíz év után két gyerekkel (egy öt- és egy másfél évessel) ment tönkre – meséli Juhász Nikolett (37). – A férjemnek túl nagy sokk volt a gyerekek születése, zavarta, hogy nem körülötte forgott a világ… és elköltözött. Ám anyagilag maximálisan támogatott, és a gyerekekkel meg velem is igyekezett a legjobb kapcsolatban maradni. Ez már nyolc éve történt, de azóta is mellettünk áll, és jobb apa is lett. A válás után mi a barátnőmmel belevágtunk az éjszakába. Mintha újra tizenhét évesek lettünk volna. Élveztem ezt a bulizós időszakot. Felszabadultan tudtam szórakozni, nem volt semmi kötöttség. Míg sokan csak azért járnak ilyen helyekre, hogy ismerkedjenek, nekem nem ez volt a célom. Sőt úgy gondoltam, hogy megérdemlem ezeket az önfeledt pillanatokat, hiszen reggel hétkor ugyanúgy kezdődött a nap. A buli viszont annyi energiát adott, hogy bírtam a strapát otthon és a munkahelyemen is. Ebben az őrült korszakban találtam meg önmagam. Nem nyomasztott az egyedüllét, sőt megtapasztaltam, hogy a szabadságnak is megvannak az előnyei. Nőként is a helyemen voltam, rengetegen udvaroltak, nem kellett kényszerből randiznom. A fiaimat azonban kihagytam ebből. Óvtam a kis világukat, azt gondoltam, majd ha lesz valaki igazán említésre méltó, akkor bemutatom nekik. Amikor egy férfinak komolyak a szándékai, nem ijed meg a gyerekektől. De azt hiszem, nem is tőlük rémülnek meg, hanem saját maguktól – attól, hogy ez mekkora teher, felelősség, és inkább megfutamodnak. Egy év bulizás után végül egy szórakozóhelyen ismertem meg a páromat. Finoman adagoltam az információkat, de ő jól reagált rájuk. A gyerekekre se zúdítottam rá az érzéseimet, természetesen alakult minden. Ma már együtt alkotunk egy családot.”

A nők mindig ítélkeznek

Ágota férje meghalt autóbalesetben, így egyedül maradt a fiaival. Hosszú évekbe telt, mire elfogadta, hogy nemcsak anya és özvegy, hanem szép fiatal nő is, aki társra vágyik. „Udvaroltak néhányan, de főleg azok, akik szeretőt kerestek – meséli a 34 éves Ágota. – A környékbeli asszonyok pedig árgus szemekkel figyeltek, nehogy pont az ő férjükre fájjon a fogam, de soha nem kezdtem volna házas emberrel. Amikor olyanokkal találkoztam, akik komolyan gondolták a kapcsolatot, és elfogadtak volna a gyerekkel együtt, akkor a férfiak anyjával kellett megvívnom a harcot. Mert az anyósok – ha bevallották, ha nem – romlott asszonyt láttak bennem, aki pont az ő fiacskájukra vetette ki a hálóját. Ezért aztán mindent elkövettek, hogy a helyes útra tereljék. Nekem pedig nem volt erőm harcolni. De nem haragszom rájuk. Ha az én fiam bejelentené egyik nap, hogy egy kétgyerekes asszonyba szerelmes, én is megpróbálnám lebeszélni.”

Magamra vagy a gyerekre hallgassak?

Persze az egyedülálló anyaságból is lehet profitálni. Az elvált szülő például már pontosan tudja, mi a fontos számára egy partnerben. A gyerek is jó szűrő, mert az a férfi, aki már neki is jó lesz, valószínűleg kiállta a mesebeli három próbát. Persze el kell fogadni, hogy sokan – különösen harminc alatt – nem szeretnék egy egész család felelősségét a nyakukba venni. De majd jön olyan, aki ugyanazokat az értékeket követi és ugyanazt keresi, mint mi. Simon Bernadett (38) kislánya egyéves volt, amikor különköltöztek a férjével. Egyszerre kellett megbirkóznia az új lakás adta körülményekkel, a bölcsődekereséssel, a visszatéréssel a munkahelyére, plusz a válás érzelmi feldolgozásával. „Nem volt könnyű nyitni. Hirtelen megértettem azokat az anyákat, akik beleragadnak a rosszkedvbe. Arról nem is beszélve, hogy ha nincs pénz, csak adósság, teljes az apátia. Nekem volt egy lakásom, így soha fel se merült, hogy kényszerből összezárva maradjon a család, és fojtogató légkörben kelljen még évekig élni. De tudok több ilyen történetet, nincs is pozitív végkifejlet. Aztán a másik: a barátok. Szörnyű lehet egy válás után rádöbbenni, hogy nincsenek körülöttünk emberek. Mert amíg tartott a házasság, nem gondoltunk senki másra, még a barátokra sem. Véletlen a sorstól, de szerencse az én szempontomból, hogy a barátnőm is ekkor vált el. Nem hagytuk, hogy a másik sodródjon lefelé, nem engedtük el egymás kezét. Ez nagyon fontos. Talán a legfontosabb egy ilyen válságos élethelyzetben. A lányommal zárt egységet alkottunk, azt gondoltam, csak az jöhet szóba, akit ő is elfogad. Nem terhelheti az anyja egy idegen emberrel, aki felborítja ezt az egységet. Persze tisztában voltam vele, hogy sok egyedülálló szülő azért nem talál társat, mert mindenben meg akar felelni a gyereknek. Ha pedig végre megismerkedik valakivel, és a kicsi elutasítóan viselkedik, vége lesz a kapcsolatnak. Nem akartam ebbe a hibába esni, de akkor mi a jó megoldás? Magamra hallgassak vagy a gyerekre? És mikor léphet a képbe a férfi ? Az élet szerencsésen elrendezte a dolgaimat. Épp költöztünk a lányommal, amikor a lépcsőházban megpillantottam gyerekkori plátói szerelmemet. Kiderült, hogy a szomszédom, a kislánya pedig egykorú az enyémmel – azonnal jó barátnők lettek. Nemsokára jött a hír, válnak a feleségével. Ezután csak lassan közeledtünk egymáshoz, karácsony másnapján lettünk egy pár. A lányok örültek, de azért akadtak féltékenykedések. Ez természetes, ahogy az is, hogy nekem van egy önálló életem, amiről magam döntök. Meg kell találni az egyensúlyt, hogy a gyerek és a szülő is jól és biztonságban érezze magát, a kicsi pedig tudja, hogy anya mindig ott van mellette, számíthat rá.”

Mi a gyerek szerepe?

Állandó dilemma, hogy mekkora szerepet kapjon a gyerek, amikor az egyedülálló szülő társat választ. Vincze Anikó pszichológus hangsúlyozza, hogy az anyának kell oldania a gyerek ítélete mögött rejlő érzelmeket. Gyakran nem a választott társnak, hanem a kapcsolatnak szól az ellenérzés – a féltékenység kifejeződése. A férfinak címzett kritikák valójában az anyának szánt üzenetek: haragszom rád, mert mást is szeretsz; félek, hogy elveszítelek. Ilyenkor a kicsi intenzívebben éli meg az apa hiányát is. Az új társ iránt érzett harag egy része a csalódottságából fakad, átmenetileg fel kell adnia a vér szerinti család egyesítéséről szőtt fantáziáját. Talán úgy érzi, elárulja az apját, ha egy másik férfit befogad, bűntudatától szabadulna, amikor anyja párját ellöki vagy édesapja után sír. A felnőtteknek célszerű együtt kialakítaniuk a szabályokat. A gyerekek alkalmazkodnak ezekhez. Ha erős szövetséget éreznek a felnőttek között, könnyebben megtalálják helyüket az új családban. Mindentől függetlenül fiúgyermek esetén 3–6 éves kor között különösen nagy esély van a férfival való versengésre. Ebben a fejlődési szakaszban vér szerinti apjukkal is harcolnának anyjuk kegyeiért. Vadak és gorombák lehetnek vele, miközben anyuért látványosan rajonganak, ölelik, bújnak hozzá. Ugyanekkor a lányos anyukák azzal szembesülhetnek, hogy lánykájuk választottjuk előtt bűbájosan illeg-billeg, de velük szemben mufurc, ingerült. Ez esetben az anya a vetélytárs a férfiért vívott harcban. Hasonló okok miatt lehet kritikus a serdülőkor. Természetes, hogy az anya igyekszik a gyermeke igényeit is számításba venni, amikor párt talál, de a végső döntést neki kell meghoznia, az ezzel járó felelősséget, feszültséget vállalnia kell.

Egyedül, de nem magányosan

Amikor egy nő egyedül marad, nagyon fontos momentum, hogy mit is jelent ez az egyedüllét. Teljes magányt, ahol minden anyagi, érzelmi teher az ő vállán nyugszik, vagy ezeket megoszthatja a körülötte lévő barátokkal, a családdal? Könnyebb átvészelni a nehéz időszakot és nyitni egy újabb kapcsolat felé, ha a szülők támogatják a bajban a gyereküket akár azzal, hogy anyagilag kisegítik, akár azzal, hogy meghallgatják a gondjait. Jó, ha akad egy barát, aki nem kritizál, hanem a puszta jelenlétével is segít. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy mennyire fontosak a családi, baráti kapcsolataink. Úgy kellene élnünk, hogy ez mindig a szemünk előtt legyen. 

Cikkünk a Nők Lapja Psziché Párkapcsolat különszámában jelent meg.
A tartalomból:

• Csernus Imre: Fájdalom nélkül nincs boldogság
  
• Párban, mégis magányosan
  
• Vágyak az ágyban – Mersz beszélni róluk?
  
• Teszteld! Készen állsz a házasságra?
  
• Miért lép félre a férfi?
  
• Házasságleckék – nem csak kezdőknek
  
• Ha a nőből anya lesz – mit érez a férfi?
  
• Jó, ha a párod a legjobb barátod?
  
  Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!