35 évesen érnek a csúcsra a nők

nlc | 2012. Április 30.
A közhiedelemmel ellentétben a nők nem huszonévesen vannak a legszebb korban. Legalábbis egy friss kutatás szerint.
35 évesen kezdődik az élet

Az egyik ruhamárka megbízásából készült felmérés megállapította, hogy a nők manapság harmincas éveik közepén vannak a csúcson, külsőleg és belsőleg egyaránt. Ez az az életkor, amikorra a legtöbben megtalálják a boldogulásukat, a stílusukat és kellőképpen magabiztossá válnak.

A megkérdezettek háromnegyede úgy nyilatkozott, hogy a külseje és a stílusa csak javult az évek múlásával. A válaszadók 59 százaléka viszont elismerte, hogy előfordult már, hogy fiatalosabban öltözött fel, mint azt az életkora indokolná.

A felmérés során egy listát is összeállítottak azon női hírességekből, akik harmincas éveikre vagy még később találtak csak igazán önmagukra. A top 10-be bekerült többek között az éppen 30 éves Kate Middleton, Kate Winslet – akinek szerintünk is kifejezetten jót tett az idő múlása –, valamint a 65 évesen is bátran meztelenkedő Helen Mirren és a 77 éves Judi Dench is. 

Exit mobile version