Fájdalom nélkül nincs boldogság

Csernus Imre írása | 2012. Május 02.
Sokszor elnézegetem az emberek arcát – boldogságnak nyomát sem látom, a pokol különböző formáival annál gyakrabban találkozom. A boldogságot ugyanis a fájdalom elfogadása nélkül nem lehet elérni.

Amikor két ember találkozik, egy idő után óhatatlan, hogy az együttélés alkalmazkodást jelent. Ám ha ez csak az egyik fél részéről következik be, a kapcsolat a megalkuvás és a játszmák színtere lesz. Az egymásra figyelés és az alkalmazkodás mind a két ember részéről kölcsönös engedékenységet jelent. Egymáshoz csiszolódunk. Amikor mindkét fél enged a maga merevségéből, az óhatatlanul fájni fog. A probléma az, hogy az emberek zöme manapság igyekszik ezt elkerülni. De így elmulasztja a sok fájdalom eredményeképpen megszülető boldogságot is.


Miért vagyunk boldogtalanok?

Egy tavalyi felmérés szerint a 18 éves kort betöltött felnőttek egyharmada már megfordult pszichológusnál, pszichiáternél, méghozzá súlyos problémákkal. Ehhez a számhoz adjuk még hozzá azokat, akik nem mentek el, mert a szüleik azt gondolják, hogy oda csak a bolondok járnak. Meg azokat is, akik nem tudják, hová kellene fordulniuk. Körülöttük legtöbb esetben ott van a család, a szülők. De valójában milyenek ezek a felmenők? Ha megnézzük a mai családokat, általában nem azt látjuk, hogy a szülők kiegyensúlyozottak és boldogok, hanem azt, hogy kiégettek, az anyagi javak kötik össze őket, gyilkolják egymást, megszokásból vannak együtt, és nagyon kevés verbális vagy nonverbális intimitási formát használnak egymás felé. Például ritkán dicsérik a párjukat, hogy milyen gyönyörű, vagy mennyire ügyesen megcsinált valamit, és csak elvétve simogatják, puszilják meg, vagy bújnak oda hozzá.
Éppen ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a vidéki nagyvárosokban élő 13-14 éves lányok előbb létesítenek orális szexuális kapcsolatot, mint csókolóznak. Mivel otthon nem látták a szeretetnek és az intimitásnak ezt a formáját, nem is tudják használni. Amikor néhány évvel ezelőtt megismertem ezt a statisztikai eredményt, megkérdeztem néhány lányt, miért csinálják ezt. Az egyikük azt válaszolta: „Azért, mert arra a rövid időre azt éreztem, hogy valaki csak rám figyel és engem szeret.”
A következő probléma, ami szintén kizárja a boldog családi életet, ha a felnőttek nem mernek beszélni az érzéseikről, de közben szeretnének meghitt kapcsolatot egymással és a gyerekeikkel. Nem fog menni. A boldogság a családban ugyanis egyet jelent azzal, hogy a benne élő emberek egymás felé maximális bizalommal bírnak. A legtöbb esetben azonban nem ez történik, hanem rájönnek, hogy az egyik ezt takargatja, a másik azt, vagy hiába beszél, a kérései süket fülekre találnak. Jönnek a kifogások, az önáltatás. Tehát a spontán bizalom görcsös bizalommá korcsosul, amiből soha többé nem lesz szerelem, hanem csak egymásra támaszkodás, miközben múlik az idő. A görcsölés meg még inkább csökkenti az önbizalmat.

Külső és belső háború
Azt olvastam nemrég, hogy a jelenlegi gazdasági krízis jelentősen csökkenti a válások számát, mert a két egoista elkezd rettegni attól, hogy az adottból neki kevés marad. Ezért még inkább megalkusznak, eltűrik egymást, csak az a lóvé, az a presztízs megmaradjon. De gondolják át: nem fognak erre ráfázni? Amikor a gyerekek kirepülnek a fészekből, és ötvenévesen ránéznek a másikra, jó lesz így, keserűen egymás mellett megöregedni? Vajon a sok-sok lenyelt negatív érzés milyen betegségeket fog kialakítani bennük? Elárulom: olyanokat, amilyen genetikai hagyatékkal rendelkeznek. Ha mindezt átgondolva azt mondják, hogy oké, ennek ellenére hallgatnak, tűrnek, nyelnek – akkor tegyék! Nincs ezzel semmi gond. Miért kéne mindenkinek boldognak lennie? Az egyik barátom azt mondta: „Tudod, én azért léptem ki a házasságomból, mert képtelen voltam szeretetlenségben élni. Miközben a feleségem viselkedése bennem nagyon rossz érzéseket és indulatokat gerjesztett, nem mertem azt mondani neki, hogy figyelj, ne tedd ezt velem! Súlyos gyomorfekélyem alakult ki, amivel kórházba kerültem, majd miután meggyógyítottak, fél év múlva kiújult a fekély. A harmadik alkalommal a belgyógyász felvetette: lehet, hogy ennek pszichés okai vannak, gondoljam át, mi nem stimmel az életemben. Én meg rájöttem, hogy a párkapcsolatomban túlságosan sokat nyelek. Akkor döntöttem. Azóta elmúlt öt év, és a gyomorfekélyem egyszer sem újult ki, már nem szedek gyógyszereket sem.” Az ember belsejében zajló háború eredményezi a viszályt a másikkal. Ha önmagammal elégedetlen vagyok, akkor a dühömet a partneremen fogom levezetni. Esetleg a gyerekemen, ha van. Az anyámon, az apámon, ha még élnek. Ilyenkor nem elég, hogy rosszul érzem magam, de közben azt is tudom, hogy a másik ezt nem érdemli meg, ettől csak még feszültebb leszek. Ezt hívják ördögi körnek.

A fájdalom arcai
Csernus Imre e kötetében előadásainak szerkesztett anyagából kaphatunk egy kitűnő válogatást. Sokak szerint a Doki legjobb könyve!

Esély a boldog életre
Mindenki szeretne mosolyogva, szépen élni – és ez nem is olyan bonyolult dolog, mint sokan képzelik. Nem bonyolult kimondani azt, hogy azért, ami kialakult, mind a ketten felelősek vagyunk. Vagy azt, hogy az érzelmi hitelesség szempontjából már rég nem tudok felnézni a szüleimre. Vagy hogy gyűlölöm magam, mert tudom, csicska vagyok a munkahelyemen, és nem teszek semmit azért, hogy ezen változtassak. Egyáltalán nem bonyolult, csak éppen hihetetlen fájdalommal járnak ezek a mondatok! De aki ezt nem vállalja fel, az ne akarjon boldog lenni, mert nem jár neki! Az ilyen ember nem boldog családban fog élni, hanem háborúban, és évek múlva végig kell néznie, hogy a gyerekei is hogyan háborúznak a saját kapcsolatukban, szerencsétlenül, egymásra támaszkodva. Pedig a boldogsághoz csak pár mondatot kell meggyőződéssel kimondani – de ezek mögött rengeteg kőkemény, átdolgozott óra van. Sok-sok fájdalommal, akár sírással. Én csak így tudtam megszüntetni önmagam szolgaságát, és ha én meg tudtam szüntetni, bárki képes rá. Bárki. És akkor esélyünk nyílik arra, hogy boldogok legyünk.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché párkapcsolat különszámában jelent meg.
A legfrissebb lapszám tartalmából:

Exit mobile version