A kínai bringaőrző labrador után újabb hős szőrmók került ki Kínából. Egy árva kiskutya majdnem egy hónapig követett egy csapat bicikliző diákot, miután adtak neki egy tál ételt, számolt be a kisállat történetéről a China Daily. Az apró kutyus összesen 1833 kilométert tett meg, és „elszánt kutya” néven netes sztár lett belőle több tízezer követővel.
„Egy utcán láttam meg, ahogy fáradtan hevert, úgyhogy megetettük, és azóta megállás nélkül követett minket. Először azt hittük, csak szórakozásból futkorászik utánunk, és hamar feladja majd” – mondta az egyik főiskolás fiú.
Sosem fáradt el
Bár az úton tíznél is több négyezer méter magas hegyen vágtak keresztül, a kutyus szinte végig négy lábon követte őket, és akkor sem látszott fáradtnak, amikor hatvan kilométert futott meredeken felfele egyetlen nap alatt.
Akkor sem adta fel, amikor a srácok buszra szálltak. Csak az út legkeményebb lejtőjénél vették fel a fiúk, ahol annyira felgyorsultak, hogy azzal nem tudott volna lépést tartani. A biciklisek a végére annyira megszerették a kitartó kiskutyát, hogy nemcsak blogot indítottak neki, de haza is vitték magukkal.