Gyógyszerrel a vásárlásmánia ellen

Medipress | 2012. Május 31.
Egy átlagos boltkóros akár heti 38 órát is eltölt azzal, hogy az akciókat figyelje és üzletekben bóklásszon. Kutatók szerint van megoldás a problémára.

A klinikai kísérletek során azok a férfiak és nők, akik nyolc héten át kaptak az Alzheimer-kórosoknál is alkalmazott gyógyszerből, már csupán feleannyi időt töltöttek vásárlással, és feleannyi pénzt költöttek el szükségtelen dolgokra, mint korábban, emellett csökkent az az állandó késztetésük is, hogy valamit muszáj venniük. Amint arról a minneapolisi Minnesota Egyetem pszichiátercsapata beszámolt, a tünetek enyhülése mellett semmilyen mellékhatást nem tapasztaltak a tanulmányban résztvevő 19 és 59 év közötti kísérleti alanyokon, akik függőségük miatt korábban már munkájuk és mindennapjaik során is számos problémával kerültek szembe. A tanulmányból kiderül, hogy a felnőtt lakosság közel hat százaléka vásárlásfüggő, akik keresetük 61 százalékát is képesek elkölteni, többnyire ruhákra. A boltkórosok heti 38 órát is eltöltenek azzal, hogy az árleszállításokat és akciókat figyelik a különböző üzletekben, ugyanakkor egyfolytában szoronganak, idegeskednek és lelkiismeret-furdalással küzdenek hóbortjuk miatt. A gyógyszer segíti leküzdeni a vásárlási kényszert, amelyről úgy vélik, hogy köze van a függőségek kialakulásához. Amint arról dr. Cecilia D’Felice klinikai pszichológus beszámolt, ezeknél az embereknél, akik életük során hozzászoktak az állandó vásárláshoz, teljes változást kell elérni az agyukban ahhoz, hogy segíteni lehessen rajtuk, ehhez pedig segítséget nyújtanak a gyógyszerek.

Exit mobile version