Menő táskatervező lett a hajléktalan tiniből

nlc | 2012. Június 20.
Tizenévesen hajléktalanszállón élt, most, alig öt évvel később luxusboltok árulják a kreációit.

Hayley Miller 15 évesen megelégelte családja bizonytalan helyzetét, illetve az édesanyja és nevelőapja közötti álladó, durva vitákat. Úgy döntött, otthagyja az iskolát, munkát szerez és eljön otthonról. Kezdetben barátoknál húzta meg magát, majd – mivel lakbért nem tudott fizetni – egy fiatalok számára fenntartott hajléktalanszállóra került.

Bár lakótársai döntő többségükben alkoholisták és kemény drogosok voltak, a fiatal lány elhatározta, hogy belőle nem lesz az. A fiatal lány gyerekkora óta mindig odavolt a divatért és imádott rajzolni is. Miközben takarításból és más hasonló munkákból tartotta fenn magát, szabadidejében kedvenc hobbijába menekült a körülötte zajló szörnyűségek elől: táskaterveket vetett papírra, melyekből két év alatt több, mint 50 darab gyűlt össze.

Hayley Miller

Kép: The Sun  

 

Bár az érettségit nem tette le, egy jótékonysági szervezet támogatásával elvégzett egy számviteli tanfolyamot. Üzleti tervet készített egy saját táskamárka beindítására, megtakarított pénzéből pedig megvarratott hat saját tervezésű modellt, majd házalni indult velük.

Egy befektető fantáziát látott a nehéz sorsú lány terveiben, az ő közbenjárásával pedig egy luxustáskákra specializálódott online áruház árusítani kezdte Hayley kreációit. Táskáiból néhány hét leforgása alatt 15 darab kelt el anélkül, hogy reklámozták volna, vagy bárki is ismerte volna a nevét.

A 20 éves lány tavaly ősszel saját divatcéget alapított, több netes áruházból is rendelhetők a táskái, pár héten belül pedig érkezik az új kollekciója. A forgalmazásról olyan patinás luxusáruházakkal tárgyal, mint a Harvey Nichols és a Selfridges.

Bár már meg tud élni a saját üzletéből, azt tervezi, hogy folytatja a tanulmányait. Annál is inkább, mivel ösztöndíjas helyet ajánlottak neki a rangos Londoni Divat Főiskolán. 

Exit mobile version