Hamar kiderül, kiből lesz lusta gyerek

Medipress | 2012. Július 07.
Naponta mindössze 20 percet töltenek intenzív mozgással a gyerekek. Ez jóval kevesebb, mint amennyire az egészségük megőrzése miatt szükség lenne - derült ki egy friss kutatás során.

A Newcastle Egyetem és a Strathclyde Egyetem kutatói több mint 500 gyereket láttak el aktivitásmérő készülékkel a 8–10 éves korosztályból. Olyan mozgásformákat figyeltek meg nálunk, hogy mennyit járkálnak, másznak lépcsőt, futnak, játszanak, ugrálnak. Kiderült, hogy az ébren töltött idejüknek csak a 4 százalékát teszi ki a közepes és intenzív mozgás, ami napi 20 percet jelent. Ezzel szemben az egészség megőrzése érdekében javasolt időtartam napi 60 perc. A lányok már 8 évesen kevesebbet mozognak a fiúknál, holott eddig azt tartották, hogy a nemi különbség csak középiskolás korban mutatkozik meg.
Érdekes eredmény, miszerint az idősebb apák gyermekei jobban kedvelik a tétlenséget. „Mivel a mozgás nagyon fontos az egészség megőrzése szempontjából, ezért rá kell vennünk a gyerekeinket, hogy legyenek aktívabbak. Amit eddig nem tudtunk, hogy melyik életkorban kell őket erre rászoktatni, illetve, hogy mitől lesznek lusták. Már a nyolcévesek körében tetten érhető, hogy a lányok visszafogottabbak lesznek, ráadásul tudvalevő, hogy ez később csak még rosszabb lesz” – mondta a kutatás vezetője, dr. Mark Pearce a Newcastle Egyetemről. – Jó tudni, hogy a lányok egyszerűen nem tekintik menőnek a sportolást. Korábban kell foglalkozni ezzel a problémával, és több lehetőséget biztosítani számukra a mozgásos tevékenységek terén. Jó lenne, ha a médiából is kerülnének ki szerepmodellek, akikkel azonosulhatnának.”
Arra a kérdésre, hogy az idősebb apák gyermekei miért folytatnak mozgásszegényebb életmódot, dr. Pierce ezt válaszolta: „Ennek több oka is lehet, például, hogy felelősebb beosztásban, többet dolgoznak; esetleg hagyományosabb módon élnek és kevesebbet játszanak a gyermekeikkel.” A kutatás másik munkatársa, John Reilly professzor szerint „életbevágóan fontos lenne ezen változtatni iskolai és családi szinten egyaránt, hogy az általános iskolások többet mozogjanak”.

Exit mobile version