Mi a gond a mai szexualitással?

Krúdy Tamás írása | 2012. Július 30.
Manapság szinte már kényszeresen beszélünk a szexről. Elemezzük, boncolgatjuk, részeire szedjük – és utána úgy is hagyjuk. A mai ember gondolkodásában a szexualitás szét van darabolva, és az egyes részek egymással nem érintkező skatulyákba vannak begyömöszölve, ahelyett hogy organikus egységben léteznének. Ideje lenne, hogy megint összenőjön, ami összetartozik.

Mindenki előtt ismert az a férfitípus, amelyiknek a szemében a nő csak kétféle lehet: szent vagy prostituált. Az édesanyja, a lánytestvérei, a felesége szentek, az összes többi nő (akiket meg szeretne kapni) pedig kurtizán. Az olasz maffiáról szóló filmek például tele vannak ezzel a férfitípussal, amelyik kínosan vigyáz nőrokonainak erkölcsére. Hiszen a nő legnagyobb kincse a becsülete, ha azt elveszti, nem marad semmije. Ez persze őt magát nem akadályozza meg abban, hogy szeretőt tartson, vagy rendszeresen örömlányokhoz járjon. Az ilyen férfi annyira tiszteli a feleségét, a gyermekei anyját, hogy szexuális fantáziáit nem tudja és nem is akarja rajta kiélni, arra más nőket használ.

Feleség vs. szerető
Az ilyen típusú viselkedést ma macsónak mondanánk, mégpedig a legrosszabb értelemben véve, pedig nem is olyan régen – a II. világháború előtt – az úri középosztály tagjai közt (is) elég elterjedt volt. A szokás szerint a nagykorúságot elért fiatalurat egy nagybácsi vitte el a rosszlányokhoz, ami amolyan beavatásfélének is számított. Az így felavatott ifjú aztán megnősült, gyerekei születtek, élte a tisztes polgári életet, és közben visszajárt a lányokhoz a piros lámpás negyedbe. A magyar irodalom tele van ilyen történetekkel. Sőt nagy íróink közül nem egy évekig egyenesen bordélyházakban élt. Ez az álszent és hazug életmód rengeteg embernek okozott szenvedést, kezdve az elhanyagolt feleségektől a reménykedő szeretőkön át az állandó bűntudattól szenvedő férfiakig. De egyáltalán nem mondhatjuk, hogy ez a típus mára teljesen kihalt volna. Vannak országok (például Japán), ahol sok családban még mindig elterjedt szokás, hogy a házastársak csak gyermeknemzés céljából érintkeznek egymással, a férfi pedig bárokban, klubokban, esetleg virtuálisan elégíti ki egyéb igényeit. Az ilyen ember gondolkodásában nagyon élesen különválik a szexuális örömszerzés és az utódnemzés. Kicsit leegyszerűsítve úgy is fogalmazhatnánk, hogy azokra a nőkre, akikkel a szexuális fantáziáit kiéli, úgy tekint, mint egyszerű tárgyakra, akik csak arra valók, hogy őt kielégítsék. Gyermekei anyját viszont nem tudja (és nem is akarja) ily módon eltárgyiasítani, perverz vágyait nem éli ki rajta, amitől viszont a házasélet is csak kötelező kényszer, és nem a gyönyör forrása lesz a számára. Teljesen világos, hogy ez így nem jó, nagyon sok házasság ment tönkre éppen emiatt – ahogy ezt már oly sokszor ki is elemezték.

 

Szexuális kísérletezők
Az egyik jó tanács, amit ma a pároknak szoktak adni a szexuális elhidegülés leküzdésére, az, hogy kísérletezzenek. Mindig leírják, hogy legyenek körültekintőek és érzékenyek, csak olyasmit csináljanak, amire mindketten készen vannak; orális szex, anális szex, fétis, gruppen, párcsere, swinger – mindegy, mi, csak legyenek nagyon felnőttek, megértőek és gyengédek. És a kíváncsi szexuális kísérletező pazar technikai leírást kap mindenről, hogy miként kell csinálni. Arról viszont, hogy eközben mi zajlik az ember lelkében és pszichéjében, soha egyetlen szó sem esik. Pedig a perverzió makacs dolog, olyan, mint az ajakherpesz, ha egyszer beszerezte az ember, nagyon nehéz megszabadulni tőle. Aki csak a kéjt keresi a partnerével, meg fogja tapasztalni, hogy egy idő után ugyanannyi kéjmennyiség eléréséhez egyre extrémebb dolgokat kell csinálnia. Egy lefelé húzó spirálba kerül, aminek a logikus vége a kéjgyilkosság (bár ide, szerencsére, csak nagyon kevesek jutnak el). De ahogy minél jobban megszilárdulnak a perverziók, úgy válik a másik személyéből is egyre inkább tárgy, amire szükség van, hogy a megfelelő kéjmennyiség meglegyen. A filmtörténetben több olyan alkotás is született, amelyik ezt a folyamatot mutatja be, mint Az utolsó tangó Párizsban, a 9 és fél hét vagy a Keserű méz. A régi típusú macsó szemében a házastársa legalább mindvégig megmaradt személynek. Ez az újfajta, kísérletezős hozzáállás viszont a partnereket eltárgyiasítja, ami nem kedvező fordulat egyik fél szempontjából sem.

A háromlábú szék
A jó szexnek három funkciója van: az örömszerzés, a kapcsolat elmélyítése és a gyereknemzés. Olyan ez, mint egy háromlábú szék, amelyiknek ha bármelyik lába hiányzik, egy darabig ugyan el lehet rajta egyensúlyozgatni, ám a végén óhatatlanul fel fog borulni. Ma a testiségnek ezt a hármas funkcióját nem szokás egységben kezelni, és az emberek gondolkodásában is sokszor élesen elkülönül örömszerzés, kapcsolatépítés és az élet továbbadása. Ismertem egy olyan kétgyermekes, értelmiségi családanyát, aki meg volt döbbenve, hogy teherbe esett, miután a férjével házaséletet éltek (ami nem volt túl gyakori). Az ő gondolkodásában az örömszerzés és az utódnemzés már egyáltalán nem volt összekapcsolva, ezért rázta meg, hogy várandós lett. Ma a szex örömszerző oldala kapja a legnagyobb hangsúlyt, ezt nem kell senkinek sem magyarázni. Ez azonban, ha nem egészül ki a másik két aspektussal, akkor egyszerű kéjvágyhoz vezet, amiből perverzió lesz, abból pedig a másik személy eltárgyiasítása, ami a kapcsolat halála. Innen már nagyon rögös és nehéz a visszaút. Mindez elkerülhető, ha az ember a szexualitást a kapcsolat építésére is használja. Azt a szexológusok is leírják, hogy az igazán jó szex esetén az ember nem programot teljesít (mint a perverziók esetében), hanem hagyja szabadon megtörténni a dolgokat. Nem egy listán pipálja ki, hogy mi volt már meg és mi van még hátra, hanem a nő és a férfi egymásra folyamatosan figyelve, intuitívan, közösen alakítja az együttlétet. Ilyenkor a partnerek nemcsak a saját fantáziájukat akarják kielégíteni, de a másik örömét is keresik. Tehát amellett, hogy elvesznek a másiktól, adnak is. És nem is akármit, önmagukat. Ilyenkor mélyül a szeretet, a megértés, a kapcsolat.

Gyönyör(ű) gyerekek
És hogy miért baj, ha az élet továbbadásának funkcióját az ember leválasztja a szexualitásról, és nem kezeli a másik két aspektussal szoros egységben? Ez akkor válik a legnyilvánvalóbbá, amikor egy nő és egy férfi elhatározza, hogy megérett az idő egy babára – de az nem akar összejönni. Ma a szülőképes párok közül minden ötödik, más felmérések szerint minden negyedik meddő. És ennek egy jó része biztos, hogy lelki okokra vezethető vissza. A nőnek, aki 25, 30 vagy 35 éves koráig minden erejével azon volt, hogy elkerülje a teherbe esést, annak ilyenné alakul az egész (lelki) beállítódása. Nem fog egykönnyen megfoganni akkor sem, amikor pedig már nagyon szeretne. És elkezdődik az a tortúra, amelynek során a pár nem akkor van együtt, amikor szeretne, hanem amikor kell. A szeretkezések kötelességgé válnak, ami nem a legjobb afrodiziákum. És ha az eredmény is elmarad, még tovább nő a frusztráció. Ha azonban a szexualitásból sem az örömszerzés, sem a kapcsolatépítés, sem az élet továbbadásának lehetősége nincs eleve kizárva, akkor görcsök és csalódások nélkül fejlődhet mindkét fél legnagyobb gyönyörűségére.

Cikkünk a Nők Lapja Psziché június–júliusi számában jelent meg.
A tartalomból:

Exit mobile version