Szorongunk, hogy lemaradunk a Facebookon

nlc | 2012. Augusztus 01.
Egy friss tanulmány szerint egyre több időt töltünk el azzal, hogy a Facebook-falat lesve összehasonlítgatjuk az életünket másokéval. Érdemes?
Lépést kell tartani
Lépést kell tartani

A brit pszichológusok által készített felmérésből kiderült, hogy már nem csupán a 16 és 24 év közötti fiatalokra, de a 45–54 közötti korosztályra is fokozottan jellemző a közösségi oldalakon való versengés. A válaszadók közel 30 százaléka bevallotta, hogy irigykedik azokra az ismerőseire, barátaira, illetve családtagjaira, akinek a profilja alapján jobb élete van, mint neki. Minden hetedik résztvevő pedig kimondottan szorong amiatt, hogy nem tud lépést tartani másokkal.

„Egyre több információt osztunk meg egyre több emberrel a szociális média segítségével, ez pedig óhatatlanul oda vezet, hogy az életmódunkat összehasonlítjuk másokéval – magyarázta egy sajtónyilatkozatában dr. Sandra Scott pszichológiai tanácsadó. – A legfontosabb, hogy ilyenkor a pozitívumokra összpontosítsunk a tekintetben, hogy kik vagyunk és mi mindenünk van.”

Az eredmények szerint a közösségi oldalakon legszívesebben a nyaralási fotóinkkal dicsekszünk, a lista második helyén az új bútor, a harmadikon pedig az új autó áll.

Exit mobile version