Kulcsár Judit három fiút nevel, így bőven van tapasztalata az érzékenységükről. Azt állítja, nagyon is anyásak, bújósak és lelkizősek, de rosszul kommunikálnak, ezért könnyű őket félreérteni. „Három lánytestvérrel nőttem fel, ezért furcsa volt megtapasztalnom, mennyire másként kell a fiúkkal beszélni – mondja Judit. – Eleinte nem értettem, miért van az például, hogy az óvodában a lányos anyukák mindig olyan jól értesültek, aztán kiderült: a kislányok otthon mindent elmeséltek, az én fiaim azonban semmit. A mai napig ez a helyzet. Még ha komoly bajuk van, azt se mondják el. Úgy kellett rájönnöm, hogy ha morognak, csapkodnak, verekednek, az mit is jelent. Már tudom, ilyenkor hiába kérdezem meg, hogy mi bántja őket, csak odavetik: semmi. Ki kell udvarolni belőlük minden információt, és nagyon kell figyelni, mert ha végül kibuggyan a gond, nem lehet későbbre halasztani a beszélgetést, akkor ugyanis újra bezárkóznak.”
Fakuló férfiúi dicsőség
A szakemberek szerint azonban a fiúk nem feltétlenül azért nem beszélnek az érzelmeikről, mert nem akarnak. Hároméves korban a verbális fejlettségük majdnem egy teljes évvel a lányok mögött kullog. Amikor elkezdik az óvodát, kommunikációjuk sokszor még csak kezdetleges mondatokból áll, míg a kislányok gyakran már ekkor összefüggő és bonyolult gondolatokat fejeznek ki. A fiúk sok esetben csak azt tudják elmondani, hogy boldogok vagy dühösek – a lányok szélesebb szókinccsel rendelkeznek. A különbség pedig később sem lesz kisebb. Tény, hogy beszéd terén a nők mindig is előnyben voltak, hisz a férfiaknál sokáig a fizikai erőn volt a hangsúly. A hatvanas évekig a munkák többségéhez nem szaktudás kellett, hanem izom. Milliók dolgoztak a nehéziparban, bányákban, gyárakban, építkezéseken, és ők voltak a családfenntartók. Az utóbbi évtizedekben azonban fordult a kocka. Ma már az erősebbik nem fizikai ereje és robbanékonysága inkább hátrány, mind az iskolában, mind a munkahelyen. A társadalom az olyan nőies tulajdonságokat preferálja, mint az együttérzés, a segítőkészség és a kommunikáció. Ebben pedig a férfiak nem tudnak a lányokkal versenyezni, így egyre több kudarc éri őket. „Ha megnézzük, hogyan kezelik az iskolások a konfliktusaikat, nyilvánvalóak a nemi különbségek. Amikor két fiú összebalhézik, az mindig látványos: pofozkodás, rugdosódás, verekedés. Az eredménye büntetés, intő és a szülők behívása. Pedig ezek az ellenségeskedések általában igen gyorsan le is csengenek közöttük. A lányok jellemzően szóban intézik el a gondjaikat, de ez csak látszólag jobb módszer, sokkal tovább tartják a haragot, és mélyebb sérüléseket okoznak egymásnak. Ám ezt a társadalom mégis jobban elfogadja, és nem jár érte beírás” – világít rá a négygyermekes anyuka, Kulcsár Judit a kettős mércére.
Magányos macsók
Tény, hogy a fiúk szeretik a durvább játékokat, szükségük van a sportolásra, a bunyózásra, és a konfliktusaikat is sokszor így oldják meg, nem beszélgetéssel. De ez nem feltétlenül rossz tulajdonság, csak éppen nem fér bele a mai iskolarendszerbe. Az ötös magatartású fiú ritka, mint a fehér holló, és ez joggal veti fel a kérdést: biztos, hogy bennük van a hiba, és nem abban a rendszerben, ahol rossznak számítanak? Sok intézményben még a szünetben sem engedik meg, hogy szaladgáljanak (balesetveszélyre hivatkoznak), márpedig erre a legtöbbjüknek szüksége volna. Valójában azt várják el tőlük, csináljanak úgy, mintha lányok lennének, üljenek csöndben, türelmesen, ahelyett hogy olyan körülményeket teremtenének, amelyekben kiteljesedhetnek. „Nálunk elképzelhetetlen, amit a lányos anyukáktól hallok, hogy az ő gyerekeik órákon át nyugodtan rajzolnak és kézműveskednek – meséli a fiúk mamája, Judit. – Az én fiam még tanulás közben is fel-alá járkál. De igazán akkor döbbentem meg, amikor egy hideg téli napon csakis fiús anyukákkal találkoztam a játszótéren – sehol egy kislány. Mert az erősebbik nem sokkal mozgásigényesebb.” Régen természetes volt, hogy reggeli tornával kezdődött a nap, és a szünetben az udvaron tombolhattak a gyerekek, mert a tanárok (főleg a férfiak) ösztönösen tudták, csak így lehet később leültetni őket.
Oldd meg egyedül!
Tinikorba érve a fiúk legalább annyi problémával küszködnek, mint a lányok – ám míg az utóbbiakat számtalan könyv, magazin segíti abban, hogy megtalálják a legjobb megoldást, az erősebbik nem gondjaival, úgy tűnik, még mindig nem törődünk eléggé. A társadalmi elvárás ugyanaz velük szemben, mint száz éve volt: ne panaszkodjanak, ne sírjanak, és főleg ne kérjenek segítséget, mert akkor anyámasszony katonájának tartják őket. „A legtöbb ember fejében még ma is az az elképzelés él, hogy a férfiaknak egyedül kell megoldaniuk a problémáikat – magyarázza Lukics-Kiss Ildikó pszichológus. – Katonadolog, mondjuk nekik, ha elesnek, és arra ösztönözzük őket, hogy úgy tegyenek, mintha mi sem történt volna, hiába éreznek fájdalmat. Amikor új gyerek érkezik az oviba, aki verekedős, mit mondunk egy kislánynak? Szaladj el, szólj az óvó néninek! És a fiúnak? Üss vissza! Vagyis oldd meg egyedül a problémád, ráadásul agresszióval. Nem csoda, ha ezt a példát követi.”
| Hasznos olvasmányok: • Gary Chapman: Kamaszokra hangolva (Harmat) • Núria Roca: Kamasz fiúk könyve (OFFICINA ’96) • www.kamaszpanasz.hu |
Férfiminta kell
Márpedig segítségre nekik is szükségük van, és egyre többre. Régen az apák sokkal intenzívebben jelen voltak a fiúk életében, és ha beszéddel nem is, példájukkal megmutatták, melyik a helyes út. Ma vagy elváltak a szülők, vagy késő estig dolgozik a papa, ezért keveset van együtt a család. Az egyedül hagyott gyerekek pedig egymáshoz csapódnak, és a másiktól, a tévéből és az internetről tanulják meg, milyen egy igazi férfi – márpedig ez nem mindig a legjobb minta. Ha meg akarjuk védeni a fiainkat a rossz társaságtól, a legfontosabb, amit tehetünk: szeressük őket, és ezt ne féljünk kimutatni. Nyugodtan ölbe lehet venni és meg lehet vigasztalni őket, amikor gondjuk van – nagyobbacska gyerekek esetén is. Ha pedig azt látjuk, hogy bántja őket valami, ajánljuk fel a támogatásunkat. Minél szélesebb segítői hálóval vesszük körbe őket, annál nagyobb az esély rá, hogy bajba kerülve élnek is ezzel. Ne féljünk, hogy a sok érzelemmel „elrontjuk” a fiúkat, mert az ellenkezője igaz! „A szeretetteljes és érzelemmel teli nevelés mindkét nem esetében egyformán fontos része a személyiségfejlődésnek. Az a gyermek, amelyik ilyen közegben nevelkedik, magabiztos, szeretni tudó, empatikus felnőtté válik” – biztat Lukics- Kiss Ildikó szakértőnk.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché Gyerek különszámában jelent meg.
A tartalomból:
- Zsenik a kiságyban
- Digitális kontra hagyományos iskola
- Az anyaságról tabuk nélkül – Rácz Zsuzsa írása
- Érett már az iskolára?
- Főzzünk a gyerekkel együtt!
- Mivel fejleszd a kicsiket?
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!