Miért ne kezdődhetne a mesém egy pesti romkocsmában? Ez a hely persze egészen közel van hozzánk, véletlenül sem az Óperencián, maximum a körúton túl, és kurta farkú malacok sem túrnak arrafelé, malacnak legfeljebb a kapatos fiatalokat lehetne nevezni éjfél után – ugyanis a történetem éjfél után veszi kezdetét. Véletlen buli alakult a szórakozóhelyen, ahol az Egykedvű Királykisasszony a kollégáival üldögélt egy munkahelyi meeting után. Új munkatársak érkeztek a céghez, és az öreg király (a cégvezető) úgy gondolta, bemutatja őket a régieknek (hű alattvalóknak) egy vacsora keretében.
Gyorsan ürültek a serlegek, a finom falatokkal telipakolt tálak, és egyszer csak jelezte a ceremóniamester, hogy a király fáradt, ideje aludni térni. Ám a fiatal kisasszonyok és a messzi tájról, Angolországból érkezett hercegek még mulatni vágytak. Kiszöktek a palotából, álruhát öltöttek, és belevették magukat az éjszakába. Az Egykedvű Királykisasszony egykedvűen tartott velük. Egykedvűen válaszolgatott a kérdésekre, egykedvűen kortyolgatta a nedűket.
Régen letett már arról, hogy párra lelhet, megszokta, hogy aprócska kvártélyában egymaga issza a reggeli kávét (a szerecsenek ajándékát), hogy hiába a szép kis arcocskája, hiába bájos mosolya, nem akad herceg, aki kiragadná őt magányából. Bár aznap este az egyik angolországi királyi sarjon megakadt a tekintete, úgy vélte, nem lenne jó az, ha messze földről érkezett vitézzel hozná össze a sors. Így aztán ügyet sem vetett a fess hercegre, inkább egykedvűen félrevonult beszélgetni egy magyar lovaggal. A telefonját az ébenfa asztalon felejtette. Amikor visszatért a társalgásból, az ánglus herceg tüzes tekintetétől nagyon zavarba jött. Hát még akkor, amikor a herceg azt suttogta a fülébe: „Azt hiszem, én is…”
A királykisasszony erre már nem reagálhatott egykedvűen. Hiszen semmit nem értett. Elfogadta azért a gáláns ajánlatot, hogy a herceg hazakísérje, de tanácstalan volt. Csak másnap reggel, amikor egykedvűen megnézegette a telefonját, vette észre, hogy van egy sms az elküldött üzenetek mappában, amit nem küldhetett el ő. A címzett az angol herceg volt, és a szöveg mindössze csak ennyi: „Örökre szeretni foglak.” Az Egykedvű Királykisasszony rögtön a Tréfás Hercegnőre gyanakodott, aki igen gyakran lopta el a mobilokat, hogy mások nevében üzeneteket küldjön. Hát igen, most sem történt másként. A Tréfás Hercegnő nagyon sok zűrt kavart már, birodalmakat szólított háborúba, királyi párok között keltett viszályokat… A tréfái sosem sültek el jól. Ám most csoda történt. Mert az angolországi herceg elhitte az üzenetet, és aszerint is viselkedett. Már másnap bebocsátást kért az Egykedvű Királykisasszony minipalotájába, és onnantól nem is költözött máshová. Azóta öt év telt el, és együtt igazgatják kis birodalmukat. A királylány egykedvűsége lassan oldódott fel. Teljesen csak mostanára, mikor is a pár kihirdette, hogy egybekelnek, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy igaz az üzenet: örökre szeretni fogják egymást. A királylány új nevet is kapott, amit egy hatalmas füzetbe is bevéstek. Szombat óta neve: Boldog Királyné. (Aki mellesleg a történetmondó húga.) Innentől persze egy új mese kezdődik, egyszóval egyáltalán nincs itt a vége, de mi fussunk csak el, hagyjuk őket egy kicsit még ünnepelni… Boldogan élnek, amíg… Hiszen még csak most kezdik el!