„Pihi a parton, koktéllal”, „Buli előtt a csajokkal”, „Grillezés, pálinka, család”. Valószínűleg minden olvasónak van legalább egy olyan ismerőse, aki a Facebook és/vagy a Twitter segítségével folyamatosan tájékoztatja környezetét arról, hogy milyen élményekben van része. De vajon mennyire élvezi valójában az illető ezeket a tevékenységeket? Mennyire van jelen a tengerparton? Hallja-e a tenger morajlását, érzi-e a sós levegő és a szürcsölgetett koktél aromáját, a bőrére tapadt homokszemeket? Vagy elsősorban azzal foglalkozik, hogy milyen képet posztoljon ki magáról, arra hány lájkot fog kapni, és vajon irigylik-e majd kevésbé szerencsés helyzetben lévő ismerősei? A jelen élményei helyett figyelmünket gyakran a múlt (például: „A tavalyi nyaralás jobban sikerült”) vagy a jövő (például: „Most egy évig megint nem látom a tengert, jön a napi robot…”) köti le. Elménk hajlamos elszakadni az „itt és most”-tól: kutatások szerint ébren töltött időnk 47 százalékában gondolataink elkalandoznak attól, amit teszünk. Ez tehát azt jelenti, hogy körülbelül 1:2-höz az esélye annak, hogy te nem a most olvasott szövegre figyelsz, hanem például arra, hogy „le fogom késni a vonatot”, vagy „de jól néz ki az a férfi!”, vagy „éhes vagyok”. Ennek azonban „ára” van: amikor elménk elkalandozik, jóval kevésbé érezzük magunkat elégedettnek, mint amikor jelen vagyunk a pillanatban. Márpedig ma hajlamosabbak vagyunk megosztani a figyelmünket, mint korábban bármikor: e-mail és hírolvasás közben még le is töltünk ezt-azt, próbálunk dolgozni, de azért néha odapillantunk, hogy mi újság a Facebookon. Bár általában hatékonyabbnak érezzük magunkat, ha többféle dolgot csinálunk egyszerre, a súlyos párhuzamosan tevékenykedők (a multitaskerek) valójában nehezen képesek egyetlen feladatra koncentrálni, gondot okoz számukra, hogy kizárják a lényegtelen információkat.
Fókuszált figyelem
A fent leírtakkal ellentétes állapot a tudatos jelenlét (mindfulness): ez nem más, mint az a különleges mód, ahogyan figyelmünket szándékosan és ítélkezésmentesen a jelen pillanatra irányítjuk. Kíváncsian és nyitottan fordulunk minden külső és belső élményünk felé, legyen az akár pozitív vagy negatív, kellemes vagy kellemetlen. Megfigyeljük a minket körülvevő külvilágot (látvány, hangok, illatok, ízek), a testünkből érkező ingereket – és ugyanígy gondolatainkat, érzéseinket is. A tudatos jelenléttel kapcsolatban még ma is igen sok a félreértés, a téves vélekedés. Fontos leszögezni, hogy ez nem valamiféle misztikus vagy titokzatos tudatállapot. Bár komoly hagyományai vannak (az elsősorban keleti) vallási és spirituális tradíciókban, elsajátítása nem kötődik semmilyen világnézethez vagy tanításhoz. Ahogy nem is relaxációs gyakorlat – bár sok esetben mintegy „melléktermékként” ellazulunk. Gyakorlása során nem törekszünk semmilyen állapot elérésére, nem próbáljuk megváltoztatni magunkat vagy a körülményeinket. Célja az, hogy befogadjuk a minket ért ingereket, és teljes valónkkal jelen legyünk a pillanatban.
Mit nyerhetünk vele?
Az élmények ítélkezésmentes, nyitott megélésének – a tudatos jelenlétnek – számos pozitív testi és lelki hatása van: enyhíti az átélt stressz intenzitását, megerősíti az immunvédelmet, elviselhetőbbé teszi a krónikus fájdalmat, csökkenti a vérnyomást és a szív- és érrendszeri betegségek valószínűségét. Azok, akik gyakrabban élik meg a tudatos jelenlétet, sokkal elégedettebbek az életükkel, magasabb az önbecsülésük, valamint elfogadóbbak önmagukkal és másokkal szemben. A jelenre irányított figyelem segít megakadályozni, hogy elménk negatív kimenetelű történetek szövésébe kezdjen, így csökken a depresszió, a szorongásos problémák kialakulásának veszélye, és javul a figyelmi kapacitásunk.
| Dr. Szondy Máté új könyve az éber tudatosságról és annak elsajátításáról. |
Megtanulható
A tudatos figyelem elsajátításának számos formája van: végezhetünk formális meditációt, de a hétköznapi cselekvéseink is válhatnak a gyakorlás eszközévé. A fürdőszobában a rutinszerű tevékenységek helyett tudatosan érzékeljük például a víz hőmérsékletét, a tusfürdő illatát a fogkrém ízét. A reggeli öltözködés során mozdulatainkat. A tea, kávé, illetve bármi egyéb fogyasztásakor a pohár, bögre hőmérsékletét, az ital ízét, utóízét. Ám a legegyszerűbben a levegővételre, illetve környezetünk hangjaira irányított figyelemmel tudunk az „itt és most”-ra fókuszálni. A légzés mindig „velünk van”, ezért bármikor használhatjuk ezt a technikát, ami az egyik legközvetlenebb út a jelenbe. A gyakorlás alkalmával megvizsgáljuk, hogy a levegő miként áramlik be és ki az orrunkon, hogyan emelkedik és süllyed a mellkasunk. Közben nem próbáljuk lassítani vagy szabályosabbá tenni a légzésünket. De az is ugyanilyen jó, ha a környezet hangjaira, zajaira fókuszálunk, és hagyjuk, hogy valamennyi eljusson a tudatunkig. Ezeket nem értékeljük (még akkor sem, ha elsőre zavarónak tűnnek, például a szomszédban éppen flexelnek), csak megtapasztaljuk. Ha észrevesszük, hogy a hangok alapján tudatunk valamilyen történetszövésbe kezd (például: „Megőrülök, hogy lehet este tízkor flexelni, micsoda emberek ezek?!”), akkor figyelmünket szelíden visszairányítjuk a hangok felé. Érdemes ennek begyakorlására időt és energiát szánni, hiszen még a „pihi a parton, koktéllal” is csak akkor tesz valóban jót testi-lelki egészségünknek, ha tudatosan érzékeljük a hullámok hangját, a nap melegét, a homokszemek érintését és a koktél ízét.
Cikkünk a Nők Lapja Psziché legfrissebb számában jelent meg.
A tartalomból:
- Nem kívánt szerelmek
- A hűtlenség mint kapcsolatépítő
- Szabadulni a függőségtől
- Kipróbáltuk a táncterápiát
- Megosztani vagy megélni – Dr. Szondy Máté írása
Ha szeretnél előfizetni a magazinra, itt megteheted!