A Sydney Egyetem Közegészségügyi Karának eredményei rámutattak, hogy a gyerekek otthoni környezete hízásra hajlamosít: az elhízott kicsik harmadának a szobájában volt tévé, és közel 50 százalékuk több mint háromszor egy héten a tévé előtt vacsorázott. A dr. Louise Hardy által vezetett kutatásban részt vevő 1200, maximum hétéves gyerek több mint 60 százalékát szüleik édességgel jutalmazták, miközben a túlsúlyos gyerekek egyötöde nem szokott reggelizni. Az is kiderült, hogy a kicsik nem mozognak eleget, ráadásul a szülők nagy része azt sem tudta, hogy csemetéje elhízottnak számít. A kövér gyerekek szüleinek 70 százaléka úgy vélte, hogy a gyerek súlya a korához képest normális.