Megvan, mitől lesz hűséges a férfi?

Medipress | 2012. November 19.
Egy friss kutatás szerint az orron át adagolt szerelemhormon megelőzheti a félrelépést.

Az agy hipotalamusz régiójában termelődő oxitocin hormonnak nőknél a szülés indításában és a szoptatásban van szerepe, emellett erősíti a kötődést a párok tagjai, illetve a szülők és a gyermekek között.
A Journal of Neuroscience című szakfolyóirat novemberi számában közzétett tanulmányban a Bonni Egyetem kutatói oxitocint, illetve placebót adagoltak orron át 86 heteroszexuális, 25 éves átlagéletkorú férfinak. A párkapcsolatban lévők közül azok, akik hormont kaptak, nagyobb távolságot tartottak az ismeretlen, általuk vonzónak vélt női szakértőtől azokhoz képest, akik placebo orrspray-t használtak. Az oxitocinnak ugyanakkor nem volt ilyen hatása az egyedülállókra, valamint nem érintette a férfiak egymástól való távolságát.
„Mivel az oxitocin arról ismert, hogy növeli a bizalom érzését, azt vártuk, hogy az érintettek közelebb engedik magukhoz hölgy kollégánkat, ám ennek az ellenkezője következett be – magyarázta a kutatást vezető Rene Hurlemann. – Az eredmények hozzájárulhatnak, hogy az erősebb nem tagjai hűségesek maradjanak párjukhoz. Ez az első bizonyíték arra, hogy nálunk, embereknél is így működik a dolog” – tette hozzá a kutató.

Exit mobile version